Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-03-01 / 9. szám
II lakozzék tibennetek gazdagon, minden bölcsességben”, nemcsak az írott igére vonatkozik, hanem minden egyes más szóra is, amelyben az ő lelke öltött emberi alakot... 5. Egy korty ital. S most kísérjük el Matildot néhány börtöncellába. Nézzük meg, kik ülnek ott a nehéz vasajtók mögött? Ne gondoljuk, hogy valami különös fajtája az emberi nemnek. Épp olyan emberek azok, mint magunk. Mint én, vagy te. Ugyanolyan emberi természettel. Csak őrajtuk egy sötét órában elhatalmasodott ennek az emberi természetnek rosszabbik oldala s iderántotta őket. Talán éppen azért, mert az életkörülményeik sokkal, de sokkal rosszabbak voltak, mint a miénk. Itt van például ez a kuopiói legényke, súlyos életfogytiglannal a nyaka között. Sötét és fagyos arccal pillant az ajtó felé, mikor meg- csikordul benne a zár. Kicsit rácsodálkozik ugyan a szokatlan látványra: egyes egyedül egy ilyen gyönyörű előkelő hölgy, de aztán összeharapja a száját és rá se fütyül. Matild egymaga köszön s hogy beszédtémát találjon, előszed egy kis traktátust és feléje nyújtja: — Hajlandó volna ezt a kis lapocskát elolvasni? A legény ügyet se vet a papírra, ellenben keményen ráripakodik Matildra: — Hogy kerül maga ide? Aki ilyen vidám és boldog, az nem való ebbe az undok, ocsmány házba. Mit keres itt? — Az bizonyos, hogy nagyon boldog vagyok — válaszol Matild —, de csak azért, mert Isten mérhetetlen gazdagsággal öntötte ki rám szeretetét s úgy szeretném, ha ezt maguk is megismernék. — Vagy úgy! Maga hisz az ilyesmikben! Én annál kevésbbé! Hászen, nem mondom, az olyan derék, jó kislányokat, mint maga, biztosan szereti az Isten, de minket, férfiakat?... Hajaj!... Pláne bennünket, gonosztevőket! — Ne higyje, ne higyje! Ha csak egy kicsit is olvasná a bibliát, éppen az ellenkezőjét találná benne. Előbb azonban imádkoznia kellene, hogy Isten világosítsa meg lelki szemét, mert a bibliát csak így értheti meg... — Imádkozni? Azt aztán éppen nem tenném. Isten meg se hallgatná az imádságom! Lehetek akármilyen gazember, de képmutató, az nem lesz belőlem soha! Nem, a templom, meg a pap ugyan várhatja, folytatja szikrázó szemekkel, amíg ő feléjük fordul. Volt valami ebben az őszinte kitörésben, ami nagyon tetszett Ma- tildnak. Ennek ellenére teljes tehetetlenséggel áll előtte s halvány sejtelme sincs, hogy férkőzzék közelebb a szívéhez. A legény ábrázata hirtelen elsötétedik, de nem terhes immár villámmal és mennydörgéssel, inkább befelé hulló, reménytelen. S Matild érzi, hogy most megerednek a szív csatornái... — Tudja, mi a legborzalmasabb? Hogy a kínzókamrát én magam szolgáltatom a láncok mellé. Itt ni! — s a homlokára csap öklével. — Soha meg nem áll, mindig az eddigi életemen futkározik, mint a szaglászó véreb s nem tud felfedezni egy fikarcnyi jót sem. Mindig csak gonoszságot műveltem... Egyetlen jóféle, hogy segítettem itt némelyiknek valami kis dohányt becsempészni. De az is tilos, tehát végeredményben azzal is csak a bűnöket szaporítottam. Nincs egy csipetnyi jó sem. Legalább csak egyetlen egy jótettecskére emlékezhetnék, wmikum Kiss Béla: A theologia naturális problémája. (Brasov, 1940. 87 lap.) A szerző dédapja gyülekezetépítő és formáló lelkész; nagyapja egyszerű alázatával, keresztyén tiszta személyiségével szolgálta gyülekezetét és népét; a szerző atyja már az egyházi írás területén megtette a kezdeményező lépéseket s lett kora ifjúságában a magyarságnak és evangélikus- ságnak egyik erdélyi mártírja; a gyermek, az unoka s a dédunoka már a tudományos theológiát szolgálja. A könyv ígéretes kísérlet. Veszedelmes rajongója a dialektikai theológiá- nak, főként annak kolozsvári interpretálásában, mindent elolvasó s részben jól megemésztő, majdnem rendszeresen gondolkodó theológiai lélek, aki nemcsak a könyvtárszobájában, hanem az életében is folytonosan meditál azon, hogy mi az igazság a theo- lógiában, de célkitűzéseiben nagyobbra vállalkozott, mint amit képes volna feladatként megoldani. Kísérletezésnek tekinthető az, ahogy a természeti, vagy természetes theológiát mérlegeli, leértékeli s jelentékteleníti azt a hivatását, amelyet betöltött a theológia történetében. Meddőnek látszott eleve az a célkitűzése, ahogy Luthert klasz- szifikálni akarta aszerint, hogy menynyiben alkalmazta a természeti theológiát és mennyire nem. Ezt mind abban a reményben írjuk meg, hogy aki theológus akar lenni s már magát nem alaptalanul tartja sokra, válogasson a mesterekben, könyvekben s theológiai tanításokban, hogy azoknak együttes megtermékenyítő hatásaképpen egészen elfogadható művekkel ajándékozhassa meg theológiai irodalmunkat. G. L. HÍREK Az egyetemes presbitérium, a theológiai nagybizottság, az egyetemes nyugdíjintézet és az egyházegyetemi elnökség február 24—25. napjain Budapesten tanácskozásokat tartott. Evangélizáció Kassán. Lie. dr. Karner Károly és dr. Sólyom Jenő egyetemi tanárok, a Keresztyén Igazság szerkesztői Kassán kétnapos evangéli- zációt tartottak. Peskó Zoltán orgonaestje. Peskó Zoltán orgonamüvész, a fasori templom karnagya február 21-én önálló hangversenyt adott a Zeneakadémia nagytermében, melyet a közönség teljesen megtöltött. Műsorán Bruhns, Bach, Pachelbel, Perényi, Gárdonyi és Reger művei szerepeltek. Szívbeli örömmel hallgattuk művészi játékát. Igen szép ismertetéseket kapott a zenekritiku7
