Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-11-22 / 47. szám
f LET csak az iffjúsággaL de az egész falu népével foglalkozni fog. A munkára a templomépítő akció fogja feltenni a koronát. Ez a legnagyobb gond, mert a Diákszövetség persze nem tudja elővenni a zsebéből az erre való nagy összeget, de társadalmi akcióval, erre a célra rendezett jótékonycélú előadásokkal, s minden, még ezután rendelkezésre álló lehetőség igénybevételével össze fogja szedni ezt a szent célú összeget. A testvérközség gondolata tehát a budapesti protestáns főiskolai ifjúság körében is szép gyümölcsöket termett. dyl. . Perikopai énekrend Az egyetemes énekügyi bizottság az énekreform munkáját három irányban indította meg: feladatául tűzte ki az énekek tartalmi, költői és zenei értékelését. E három szempont mellett a legutolsó énekügyi bizottsági ülésen Za- lánffy Aladár zeneakadémiai tanár kezdeményezésére előtérbe jutott a liturgikus szempont. Ismeretes, hogy a reformáció ének- költészetének egyik legnagyobb jelentősége, hogy Luther az éneket az isten- tisztelet alkatrészévé tette. Bár a gyülekezeti éneklés részben már a reformáció előtti időben is megvolt, a nép kivételes esetektől eltekintve, csak a templomon kívül énekelt. Vagy, ha énekelt is a templomban, az éneknek az istentiszteleten csak mellékszerepe volt. Luther nemcsak, hogy visszaadta a népnek az éneklés jogát, de az éneket az istentisztelet fontos alkatrészévé tette, akárcsak az oltári éneket. Ez az új gondolat új irányelveket ad az énekek értékelésében. Az ének a vizsgálódó himnológus szemében nemcsak theologiai, költészeti és zenei termék, de istentiszteleti alkatrész is. Ahogy az oltárról és oltárképről akkor mondhatunk művészi kiitikát, ha azt nem önmagában szemléljük, de a templomban látjuk s figyeljük az összhatást az egész és az alkatrész, szemléletében, úgy az ének értékének egyik kritériuma, hogy milyen szolgálatot teljesít az istentiszteleten. Vannak XVII. századbeli énekeink, melyek önmagukban is hatnak, sőt egy- némelyikük szólóban még jobban hat, mintha azt a gyülekezet énekli. Ilyenek az olasz ária hatása alatt keletkezett egyházi énekek (A nap immár előttünk áll) és részben a pietizmusnak az énekei. A reformáció korabeli énekeket azonban kevés kivétellel, alig lehet elválasztani, a templomtól és az istentisztelettől. Az Erős vár. az Eljött hozzánk az üdvösség, az örvendjetek keresztyének kezdetű énekek annyira kisugározzák magukból a templomi áhítatot, hogy éneklésükkor szinte magunk előtt látjuk a templomot, halljuk a gyülekezet énekét és érezzük, hogy ezekben az énekekben testvéri közösségbe olvadunk a gyülekezet tagjaival. Minél erőteljesebb az éneklő gyülekezet, annál tisztábban csendül ki az énekből az objektiv erő. Ezzel szemben nem szabad felednünk azt, hogy amikor Luther visszaállította a templomi gyülekezeti éneklést, ugyanakkor a templomon kívüli éneklés szükségességét is fenntartotta és az otthoni 4 tanításunk marad meg elromolhatatlanul, hogy az egyház Ura látja legjobban azt, hogy mi történik a keresztyénségen belül és kívül s nrlyen gondolatok élnek az egyes egyházakban is. Azt is bizonyosan tudjuk, hogy a kimondott s a ki nem mondott gondolatokért az egyházakat sokkal jobban megítéli, mint amilyen éles reflektorfénnyel rávilágít a világ az egyházak bűneire. íme, úgy látszik, mncs menekvés. A világ is az egyház ellen tör s az élő Isten is ítélet tartásra készül a keresz- tyénséggel szemben. Boldog egyház és boldog keresztyén csupán az, aki nem fél a világ haragjától s örül Isten ítéletének. G. L. Vészharang. V. Nemzetnevelési feladataink A helyes nemzetgazdálkodáshoz nemcsak az tartozik, hogy a nemzet anyagi javai, termelése és fogyasztása egyensúlyban legyenek, hanem az is, hogy szellemi javai, termelők és fogyasztók is, egyensúlyban álljanak. Igaz, hogy nem szégyen egy nemzet számára sem, ha szellemi téren,í irodalomban és tudományban nagy a termelés, arányszámon fölüli, felülmúlva magasan a fogyasztók igényeit. De szégyen az. ha a fogyasztás nem áll egyensúlyban a termeléssel, és sokan hiába termelnek, mert a fogyasztói oldalon közöny és nemtörődömség mutatkozik. Nem olvan nagy szégyen ez akkor, ha a termelés nem felel meg a magasabb szellemi színvonalnak, — de súlyosabb, ha a szellemi színvonalra nem tudnak felkapaszkodni az olvasók. Ezért nagy feladat ma a szellemi irányítás, nem a „kiegyenlítés” jelszava, hanem a továbbfejlesztés parancsa alatt. Eizonvos előielek azt mutatják, hogy nemzetünk egysége, hazafias nevelésének kérdése hamarosan megoldódik. De ezzel nem oldódik meg egyúttal értelmiségi, kultúrális nevelése is. Sőt, minél inkább meg lesz az egyoldalú nemzet^ nevelés, annál jobban kell majd inteni és figyelmeztetni azokra az oldalakra is, amelvek ebből kimaradtak. És ezen a téren, már ami az ember lelki önállóságát és érdeklődésének sokoldalúságát illeti, éppen az egyházaknak lesz nagy nemzetnevelő feladatuk. Éppen az egyházak kultúrális feladata lesz az. hogy híveiken keresztül az egész magyarságot olyan lelki sokoldalúságra és ruganyossávra neveljék, ami nemcsak szerencsés, hanem egyúttal nagyon is kellő kiegészítése lesz annak a nemzeti nevelésnek, amelynek szükségét már eddig is hangsúlyoztuk, de amit csak mint a legelső és így legalsó fokú alapvetést követeltünk. Mert egészen bizonvos az, hogv nemzetünk nevelését egészen általánosan és egészen alulról kell elkezdeni. Ez a nevelés meg kell, hogy adja azokat az alapokat, amelyekre egységes nemzet épülhet fel. De ez a nevelés egészen természetesen nem törődhetik sem az egyesekkel. sem pedig azzal, hogy valakinek miiven kultúrkörhöz van vonzódása, sem pedig azzal, how valakinek müven a lelkisége. Nem törődhetik azzal sem, hogy felekezeti vagy társadalmi tagozódások miiven többletet adtak, vagy miiven többletre adnak lehetőséget. Ezeket azért topábbra is az evvessel iobban törődni tudó kisebb cso- nortok, szakegvletek, munkaközösségek hivatottak megadni. Az egyházak ezen a téren elsőrendű és fokozott munkára kötelezettek. Egyrészt seoíteniök kell maid híveiket arra. hogy minél jobban bele tudjanak olvadni a körösién<be, — ami az alavokat illeti. — másrészt vedig a.z egyetértés kialakulása után meq kell találniok azt a hannot, amelvik az úi. eoyséoes felfogású és nevelésű társadalomban egyház- közi viszonylatban csak a jó testvérek hannja lehet; harmadszor vedig történeti különbségeiket mint drága örökséget őrizve, kultúrális téren sokszínűséget és lelki rugalmasságot kell kisuqározniok híveik által. Ez a három követelés csak nemzetközösségi követelés. Ezeknek követési mind a mi, mind a többi egyház számára csak a keresz- tyénség követelései után jövő, azon felüli többletet jelentik. De okvetlenül többletet jelentenek, mert az egyháztól nemcsak azt várják el, hogy az örökélet útjain vezetgesse bölcsen a rábízott lelkeket, hanem a nemzeti közösségben is legyen vezetőjük, hogy egységessé legyenek
