Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-12-06 / 49. szám
MNflwsmr ízléstelen búcsút közöl, mit a leány vőlegénye írt volna, aki szintén színész, a komolyabb fajtából és még hozzá vitéz. Az ember elámul, hogy lehet valaki, egy vőlegény ily ízléstelen, s már-már kész j elítélni a vitézi rendbe tartozó színészt, ha másnap meg nem jelenne ugyanettől az önérzetes nyilatkozat, melyben kikéri magának ezt az egészen csúnya komédiát, s kijelenti, hogy soha ilyet nem írt és nem tudott volna leírni a leányhoz, akit szeretett, s a maga fájdalmát maga szeretné viselni. Zsidótlanított sajtó, keresztyén Magyarország ide vagy oda, a színházi újságok még ma is ilyenekkel kínálják az unatkozó pesti nőket, akik a fogorvosnál vagy manikűrözés közben, szórakozva művelődnek . . . A temetés idején pedig az igazi világvároshoz méltó módon megszólalt a legsötétebb alvilág. Temetése közben kirabolták a tragikus sorsú színésznő lakását s elvitték a bundáját, kedves ruháit, minden megfoghatót. Csikágó vagy New-York sem csinálta volna stilszerűb- ben ... Az egész eseményből pedig csak egy tanulság lett volna, s jól illő figyelmeztetés lehetett volna az egyházi esztendő végére: Erőtök, szépségtek, munkakedvetek, egészségiek teljében vagy látszatában élő és boldogsághajszoló emberek, fiatalok, emlékezzetek a halálra! Nőtt Zádor Gyöngyiben az agydaganat, maga sem tudott róla, maga sem számolt vele, s gyanútlan életét egyik percről a másikra teperte földre a halál. Zádor Gyöngyi halálán hisztérizáló Budapest inkább gondolt volna a bűnére, a mindnyájunk életveszedelmére, mely észrevétlenül és úgy, hogy nem számolunk vele; egyre nőtt a fejünkre, s csak a halálunk napján vesszük észre, hogy életünk gyilkosa, a halálunk okozója volt. .. dyl, Nyitott szemmel Medea rövid idő alatt már a második Grillparzer darab magyar színpadon, írója, akiről már a „Bánk hűsége" című darabjával kapcsolatban szóltunk, ezúttal nem a monarchia népeinek egyes erényeit ^karja dicsőíteni, hogy kedvenc álmát elősegítse, hanem az emberi élet mélységeibe nyúl és mond véleményt. A darab, mely az „Aranygyapjú" trilógia harmadik része, befejezi azt a nagy tragédiát, amelyik Jázon útnakindulása- kor előre vetette árnyékát. A déli ember északra megy, hogy megszerezze a dicsőséget. Északon új életre is bukkan, ami különös és kalandos számára. Itt megnősül. Ez a drámai mag, ami köré a kifejlet bonyolódik. Kétségtelen dolog, hogy bár abban az időben, amikor Grillparzer ezt a darabját írta, nem volt mai értelemben vett és kiélezett faji kérdés — ez a darab mégis ezzel foglalkozik. Nagyon érdekes azonban az, hogy a különféle újságokban és folyóiratokban a darabbal foglalkozó bírálók nem vették észre Grillparzer ilyen irányú mondanivalóját. Csak a „Magyarország"-ban olvashattunk erről Ignácz Rózsa cikkében. Úgy látszik sokak számára még ma is kényes e kérdésről igazán és nyíltan beszélni. Nos, Grillpaizer 'világosan beszél a faji kérdésről. Az Uj Magyar Színház is érezte ezt és ezért hangsúlyozta annyira 4 ita*ác$óHytUeeetÜHlc... (A „Fénysugáréból vesszük át Túrmezei Erzsébet diakonissza szép versét.) A város szürkeségbe dermed. Megfogom most a Jancsikák, Juliskák kicsiny, meleg kezét, s az ő útjukon indulok eléd, ó, ajándékozó, királyi Gyermek. Karácsonyt keresünk. Utunkra halkan hulldogál a hó. Karácsonyt keresünk, s a hópihék mesélnek. Mesét fütyül a kismadár az ágon. Mesél a hólepett fenyő. Mesél az erdő, a tisztás, a rét. . . Halk, biztató mesét susog a szellő. Parányi nyomot hágy a tiszta hóban minden kis csizma, minden csöpp cipellő . . . Karácsonyt keresünk! S minden meséli, mondja, zúgja, hogy eljössz hozzánk, s amit kívánunk, meghozod nekünk. Aranyhajú babát és meleg kendőt, kisvonatot és táltosparipát; télikabátot, zengő trombitát! Belelépek a könnyű lábnyomokba és bizakodó szívvel, mosolyogva követem át a hólepett világon a sok kicsiny J.uliskát, Jancsikát. Ügy-e, nekem is hozol valamit? Meg is írom halk, hófehér levélbe’ és elküldöm az égbe, mit szeretnék. Ha meg is nőttem, úgy-e hogy lehet még? Hozz nekem új szemet! Olyat szeretnék, hogy felhőn, ködön, mindenen túllásson, túl a múláson, jelen sivárságán, és lássa meg tavaszi rügyek titkos duzzadását levélielen fák téli. halott ágán. És lásson Téged, lásson szüntelen, mindenki felett diadalmasan! Gyógyítsd meg a szemem! . . . A régi fáj és szomorún sóvárog Uram, én karácsonyra újat várok, hívőt és ragyogót! Akkor is azt, ha körül minden szürkeségbe dermed. Hozz új szemet, ó, ajándékozó királyi Gyermek! Megyek a Jancsikák, Juliskák útján. Mesél az erdő és mesél a rét. Halk, biztató mesét susog a szellő. Parányi nyomot hágy a tiszta hóban minden kis csizma, minden csöpp cipellő. S én bizakodó szívvel, mosolyogva belelépek a könnyű lábnyomokba. Karácsonyt keresünk.
