Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-01-04 / 1. szám
volt a teremben. S tudjátok, mit fog mondani? Azt, hogy meg van az evangélikusokról a véleménye. Azután mit tesz? Valószínűleg káromkodni fog s talán durva, Istennek bizonyára nem kedves szavakat mond el. S ezt mi idézi elő nála? A ti rosszaságtok”. Alig, hogy erre a két dologra hivatkoztam, azonnal észrevettem, hogy bűnbánat tölti el a leánykák szívét. Eszembej ütött azonban egy harmadik dolog is. Egy kis történet, s azonnal elmondottam azt is. „Nemrégiben M. tisztelendő úr a káliói tébolydában járt s az ottani betegeknek istentiszteletet tartott. Az egyik elmebajos fiatalembernek az volt a szenvedélye, hogy állandóan tépdeste a kezeügyébe kerülő papírokat. Míg máskor kedvére jártak s naponta több újságot is odaadtak, hogy ezzel előzzék meg esetleges idegrohamait, most az istentiszteleten senkinek nem jutott ez az eszébe. Mi történt? A prédikáció alatt a kezébe adott egész énekeskönyvet darabokra tépte. Azt hiszitek, a tisztelendő úr haragudott akkor erre az elmebajos fiatalemberre? Ugy-e, nem? Mert hiszen nem volt beszámítható ember. Ti ellenben okos kislányok vagytok!” Ennek a történetnek az elhangzása után ott is hagytam őket s lementem a tanári szobába néhány percre. Onnan távozóban, csak észre- veszem, hogy a kislányok hatalmas seprűkkel igyekeznek fel a tanterembe, hogy maguk seperjék ki a szétszórt papírhulladékokat. Kis történet arra nézve, hogy nemcsak veréssel, hanem sokkal inkább szép szóval érhet el eredményt a nevelő. Pásztor Pál. Női arcképek a finn belmisszióból 3. A munka diakonisszája. Snellmann Linának, a munka diakonisszájának belső arcképén legerősebb vonás, hogy igazi nevelő egyéniség volt. Nevelői ereje azonban az édesanya ereje. Az a nagy, meleg szeretet, amely minden egyes diakonissza testvért egy édesanya gondosságával és gyöngédségével ölelt körül, egyedül tudja magyarázatát adni rendkívüli hatásának. Egy pillantás elég volt néki valaki arcára, ahogy minden édesanyának elég ennyi gyermekével szemben, s már kívülről tudta a szívek minden bú- ját-baját. „Ha a lelki nyomorúság vagy éppen kétségbeesés nehéz óráiban felkerestük Lina testvért, írja az egyik diakonisszája, sohsem esett, hogy nem megnyugodott és megvidámodott szívvel jöttünk volna el. Sőt, mintha csak az ő szobájában helyezte volna el az Űr az ézsaiási ígéret (40:31.) megvalósulási helyét: erőnk megújult, szárnyrakeltünk, mint a saskeselyűk, s akik azt hittük, egy lépést sem tudunk tovább, futottunk és nem lankadtunk meg, jártunk és nem fáradtunk el. Mindig mindenki számára volt valami kedves, elismerő, biztató vagy bátorító szava. Nem találkozhatott össze vele senki, még csak egy pillanatra sem, hogy ne kapott volna tőle egy szóban, vagy akár csak egy mosolyban is olyan lelki ajándékot, amely egész napját sugárzóvá tette. „Ha nem is volt köztünk, mondotta valaki róla, mégis mindig úgy éreztük, hogy lépései hallhatók a házban.” Nagyon tudott ajándékozni, segíteni, de ugyanúgy tudott bírálni, kifogásolni is. Egyszerre a világ legszigorúbb kritikusává változott, ha valahol észrevette, elbízza magát valaki. Soha senkit nem ítélt a tehetsége szerint, hanem mindenkit a tehetségéhez való hűsége szerint. „Ne az embereket, az Urat szolgáljátok!” — mondogatta, s ha Tőle kapjuk, Neki tesszük, egyrészt minden feladat, még a legcsekélyebb s legke- vésbbé mutatós is megtiszteltetéssé, sőt kitüntetéssé válik, másrészt minden dicsőség Öreá háramlik s a cselekvő személytelen maradhat, ami a helyes lelki magatartáshoz, az alázatossághoz feltétlenül szükséges. Hihetetlen volt a Bibliaismerete. Emlékezetből idézte legpontosabban a legnehezebb és legismeretlenebb igéket. Sokszor ámulva kérdezték egymástól diakonisszái: hát ez is benne van a Bibliában? Olyan szépségeit és mélységeit tudta feltárni előttük az igének, hogy diakonisszái mindig alig várták, hogy lábai elé ülhessenek a nyitott Bibliával. „Mint csecsemők az anyatej után”, ahogy Pál apostol mondja, vágyakoztak igemagyarázatai után. Egyik diakonisszája egyszer két fénykéodahaza az édesapa szerető keze által font vesszökalitkában, amely csodásán meggyógyítja a beteg, béna Angelikát, amikor Tytil álmainak hatása alatt nekiajándékozza, de amelyet az csak egy pillanatig tarthat kézben, mert kiszabadul és tovaröppen. De akinek a szivében már ott a szeretet, az nem néz kétségbeesetten az elröppenő ,,kék madár" után. Az már mosolygó bizakodással mondhatja Tytilnek: „Majd fogunk másikat". Mert a boldogságnak a „kék madarát" csak a szeretet lépvesszejével lehet megfogni. S itt érkezik meg a mű a vallás küszöbéig, amely feleletet tud arra a kérdésre is: Honnan vegyem a szeretetet? Karácsony ünnepére, Isten örök szerelme testbe öltözésének napjára méltó ajándék volt tehát a filmtől a „Kék madár". De az ajándékot azok becsülik meg, akik nem állnak meg a filmnél, hanem a filmtől eljutnak a könyvig, a könyvtől pedig egyenes folytatásképen a Könyvek könyvéig, amelyben arra is található felelet, ami még a „Kék madár" gyönyörű élménye után is nyitott kérdése marad életünknek, itt azonban hit által bizonyságossággá lesz. A. B. HÍREK Lapunk mai számához postai befizetőlapot mellékeltünk. Kérjük kedves olvasóinkat, hogy azon előfizetésüket megújítani szíveskedjenek. Jogegységi határozatok. Az Egyházi Törvény II. t.-c. 76. §-a szerint a jog egységi határozatokat, amelyeknek célja a törvényalkalinazás tekintetében felmerülő ellentétes gyakorlat kiküszöbölése, valamely egyházi lapban közzétenni kell. Az egyetemes presbitérium javaslatára az egyházegyetem 1940. évi közgyűlésének 12. jegyzőkönyvi pontjában hozott határozatával a jogegységi határozatok közzétételére az Evangélikus Életet jelölte. Lapunk más helyén két ilyen határozatot közlünk. Újévi üdvözlés. Az Országos Luther- Szövetség központi tisztikara január első napján felkereste dr. Bencs Zoltánt, a Szövetség elnökét és meleg jókivána- tait fejezte ki előtte. Dr. Bencs Zoltán szívből megköszönte az üdvözlést, de különösen azt a benső barátságban élő önzetlen együttmunkálkodást, amelyet mindig örömmel tapasztal munkatársai részéről. A budapesti evangélikus egyházak karácsonykor nagy buzgósággal igyekeztek a szegényeket segítő munkának a körülményeihez képest kielégítő megoldására. Sok helyen tartottak karácsonyfa-ünnepélyeket és élelmiszereket osztottak ki. A megajándékozott evangélikus családok száma meghaladja az ezret, ezenfelül sok gyermeket ajándékoztak meg. A kiosztott adományok értéke hozzávetőleg 15.000 pengő. A legújabb zsinati törvények értelmében Szlovákiában minden evang. lelkész, aki életének 65. (hatvanötödik) esztendejét betöltötte, nyugdijazandó. Csak kivételes esetben, ha teljesen egészséges és a gyülekezet kívánja, engedhető meg, hogy 70 (hetven) éves korig szolgáljon. Ez mindenesetre nagyon üdvös intézkedés. Mert ha minden lelkész addig akarna szolgálni, míg a 7
