Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-12-27 / 52. szám
A budapesti rendőrség hatvanéves jubileuma A fővárosi rendőrség messziről félelmetes hatalom, melynek vigyázó szemétől épen annyira tart az alvilág, mint amennyire retteg erős öklétől a rendetlenkedéshez szokott ember. Közelről a főváros életéért felelősséggel aggódó magyar munkaközösség, melynek minden megmozdulása jelentőségteljes és figyelemreméltó. Ennek a budapesti, immár világhíressé vált rendőrségnek két evangélikus főkapitánya vált népszerűvé hazánkban. A régebbi nemzedék jól emlékszik Boda Dezső nevére. Az ő működése alatt lett európaivá a budapesti rendőrség. Személyes értéke és közbecsülése abban a Ferenc József ajkáról elmondott mondatban kulminál, amely a többszörös kormányváltozások alkalmával mindig azonos szövegben hangzott el a király szájából: Aber der Boda bleibet... A másik nagynevű budapesti evangélikus vallású főkapitány, később első országos főkapitány: Nádosy Imre volt. A testületen belül, a magyar politikai életben tevékenysége jóval túlnőtt azon a nagyjelentőségű hivatali kereten is, melynek megfelelni komoly emberi feladat volt. Ö volt a rendőrség igazi atyja. Felejthetetlen és feljegyezni való emlék egyház- történészeink számára is az a kedves jelenet, amikor az első evangélikus rendőrszeretetvendégséget tarthattuk a deáktéri iskolák dísztermében, ahol néhai jó Balázs Árpád rendőrfőtanácsos énekelt és hegedűit Szeszlér Hugó evangélikus főkapitányhelyettes zongorakísé- retével s a rendőrségen kívül néhány lelkész élvezhette azt az apai és keresetlen rangkeveredést, amit Nádosy Imre mutatott, aki őrmesterek asztalához ült le s úgy beszélt egyszerű rendőreivel a hosszú délutánon át. Ez a magatartása nem volt a tükörben kikészített s jól megjátszott szerepe, hanem evangéliumi magatarásának szívesen mutatott őszintesége. A rendőrség nagy főkapitány sági palotája, mely fővárosunk egyik legrégibb épülete, immár Európa és a mi fővárosunk minden bűnügyének tudója és nyilvántartója. Ebben a labirintusszerű házban igazán csak kebelbeli tud otthonosan mozogni s azokban a helyiségekben, ahol hatvan év alatt a bűnözők ezrei és százezrei vonultak át, ma épen úgy karácsonyi ünnepekre készülnek, mint minden más békés házban s ezek a helyiségek embereikkel és jogi adottságaikkal együtt komoly kiegészítői a földön való békesség gondolatának. Ez a ház egész napon él. A rendes hivatalos órák alatt itt is aktagyártás folyik, valójában azonban elbukott emberek megmenthetésé- nek lehetőségei is születnek. A.z egyik emeleten a bűnözők ismerkednek meg a rendőrségi fogdák levegőjével, de a másik traktusban működik az életvédelmi osztály, amely az öngyiikosjelöltektől kezdve a megjobbulni akaró ártatlan falusiakat akarja visszaadni annak az életnek, amelyet a bűn csúfított el. A hivatali órák befejezése után Budapest életét és nyugalmát az úgynevezett központi ügyelet végzi. Fogalmazáskarbeli és felügyelői csoporthoz tartozó tisztek és altisztek, orvosok s minden rendőrségi szakmunkához tartozó emberek soros emberei őrködnek éberen azon, hogy baj ne érje a fővárosi embereket, vagy ha valahol mégis áttörte a törvény korlátáit a bűn, akkor első segítséget, a mentés munkáját a Duna vizétől kezdve a budapesti elővárosok kiskertes házacskáiig, mindenre kiterjedő, felelősségteljes gonddal ez a központi ügyelet intézi. Alig pár ember kezében tartja a pihenő és alvó főváros sorsát s az bizonyos, hogy egyetlenegy telefon a milliós fővárosban mindig rendelkezésére áll a közönségnek. Ennek a központnak mindenüvé elér a keze. A főváros különböző pontjain elhelyezett rendőrségi őrszobák behálózzák a nagy várost s minden ilyen őrhely minden pillanatban készen áll. Ugrásra és segítésre kész rendőrök várják azt a pillanatot és azt az intézkedést, melynek azonnal engedelmeskedve, mentik, védik és kézben tartják a milliós tömegnek minden gondját. A kerületi kapitányságok s a kisebb központok alá rendelt rávon-őrszobák úgy hálózzák be a biztonság szempontjai szerint ezt a nagy területet, hogy minden eshetőséggel szemben határozott fellépés s gyors eredmény legyen elérhető. A rend őre egyben fegyveres karhatalommal is rendelkezik, Amíg A karácsonyfa-frontról Karácsony előtt egy héttel éppúgy búgnak nehéz bombavetők motorszörnyetegei, éppúgy lobognak a háború tüzei s éppúgy számolnak be a hadijelentések győzelemről és veszteségről, mint máskor. A minap ott ültem rádióm mellett, mely a napi összefoglaló során beszámolt arról, hogy hány páncélos kocsi, repülőgép, ágyú és hajó van az egyik és a másik oldalon. A frontról szóló beszámolók után azonban ezen az estén rövid, egymondatból álló jelentés hangzott el a karácsonyfa-frontról. Annyit tudtunk meg belőle, hogy dec. 20-ig fővárosunkba több, mint 150 vagon fenyő érkezett s további 50 vagonos szálítmány van útban. Ez a jelentés elgondolkoztatott. Mint a bárkából kibocsátott galamb szájában az olajfalomb ígéretes és boldogabb jövendőt hirdetett, úgy háborús karácsonykor ez a sok fenyőillat szelíd békéről és örvendező szeretetröl beszél. A hatalmas kötegekben egymáshoz simuló sudár fenyők egész erdőt képeznek a pesti utcákon. Mindenki töri magát értük, mindenki sietve cipeli hazafelé. Az az érzésük, hogy karácsonyfa nélkül nem lehet karácsonyt ünnepelni. Valóban: a karácsonyfa szimbóluma a békességnek és a szeretetnek. A karácsonyfa minden dísze annak az első karácsonynak a fényét hirdeti. Az apró gyertyácskák a világ világosságáról beszélnek, a csillagok ragyogása a bethle- hemi csillagra mutat, az angyalhaj s a sok csillogó dísz az ünnepi fényt akarja emelni. Karácsonyfa alatt megenyhülnek az emberek, szép rendben elférnek az ajándékok s boldogabb ez a boldogtalan világ is. Aki azonban karácsony előtti vasárnapon a nyüzsgő fővárost látja s nem restell egy fél órára megállani a karácsonyfapiacokon, nagyon elszomo- rodhatik. Majdnem eltapossák egymást az emberek s nem egyszer csúnyán összekapnak egy-egy karácsonyfán. Karácsonyfaláz vesz erőt rajtunk, a mai szegény világban most egyszerre mindnyájan jók és ajándékozókedvűek akarunk lenni, de ezt minden meggondolás és belső indítás nélkül tesszük. Félve kell gondolnunk arra, hogy karácsony után éppolyan szeretetlen, önző és tip- ródó lesz ez a világ, mint addig volt. Lehet az is, hogy valami megmagyarázhatatlan kényszerhatás után még sokkal nagyobb lesz utána a szeretetlenség és gyűlölet s elemi erővel tör fel a szívekből minden állati ösztön. Vájjon ez a nagy karácsonyfaerdő hozza-e friss, távoli hegyek, havas völgyek, jéggéfagyott patakok éles levegőjével azt a boldog karácsonyt is, mely az ünnepnapok elmúltával szebbé, gazdagabbá és Istennek tetszőbbé teszi életünket? A vagonszámra érkező karácsonyfák hozzanak karácsonyi örömöt és tartós békességet. Nyíljanak meg a szívek, a családok a karácsonyi Gyermek előtt is. Elsősorban Ö előtte, mert ö azoknak is karácsonyt szerez, akiknek nincsen gyertyafényes karácsonyfájuk, akik nem meleg családi körben, hanem vágtató vonatokban, kattogó távírógépek mellett, ott a vártán és a harcmezőkön egy-egy forró könnycsepp aláhullásával, néhány erősebb szívdobbanással ünnepelnek csak ezidén.
