Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-12-27 / 52. szám

ennek az esztendőnek is. Nem volt könnyű, nem volt gyorsan futó, nem volt bőségesen ajándékozó és örömekkel felékesített esztendő. De elmúlt. És ha el kezdjük összeszámlálgatni, hogy mennyit nem adott meg a jóból és mennyit nem adott meg a még rosszabból, még mindig marad elég hálálkodni és megköszönni valónk.

Mindenekelőtt köszönjük meg Istennek, hogy az elmúlt esztendőben hirdettette közöttünk mindig és bőségesen az Ő szent igéjét. Köszönjük meg a nyitott templomokat, az Igehallgatás és az imádkozás csendes és háborítatlan perceit. Az esztendő végén és egy tisztességesen komoly számadás alkalmával meg kell látnunk és világosan ki is kell fejeznünk azt, hogy e földi világ mai élete és küzdelmei sorában ezek a meg nem zavart templomok és háborgattatás nélküli imádságok a teljes bizonyítékát jelentik a háborús viszontagságok idején való nyugodalmasnak nevezhető életünknek. Drága földünkön a szülők mégiscsak magukhoz ölelhetik gyermekeiket és nem kell félniök attól, hogy elidegenítő tanítások messze sodorják tőlük a gyermekek szívét és szeretetét. Hitvestársak mégiscsak egy egész életre foghatják egymás kezét és egész lelkűkkel szerethetik egymást, mert a családi és házasélet alapjait még nem mosta ki egy idegen és minden komoly érzést csúfolódva megtaposó gondolkozás. A nemzet jövendőjének szent köteVége van

lességeit hordozni mégis csak ébren van bennünk a vágyakozás és még mélyebben érezzük igaznak, mint bármikor eddig, hogy itt kell élnünk és itt akarunk meghalni ezen a földön és ennek a földnek a szeretetében. És háborításnél- küli és meg nem zavart hitnek az egész lelkünket átható komolyságával érezzük, hogy az élet akármilyen nehéz, a megélhetés akármilyen gondokkal terhes, a háború akármilyen félelmetes és mindenki életébe belenyúló: azért nekünk mégis bizodalmunk van, mert Isten- Atyánk van, érettünk született Krisztusunk van és minden múlandóságon át örökkévaló szeretet és kegyelem tartja életsorsunkat a kezében . . .

Semmi mással nem tudhatnánk tehát jobban és helyesebben jellemezni az elmúlt esztendőt, mint azzal, hogy nehéz és sokszor aggodalmas napjainak múlása alatt az Isten Igéjének közöttünk békessége volt. Nem hiszünk ugyan egyáltalában abban, hogy emberi erőszakoskodás ártani tudna

„Ne bízd magad semmire, ne bizakodj senkiben, hanem csak az Orbán egyedül. Mert az Ür a mi erősségünk — mindenünk. Dicsérjük is ezért hálás magaszta- lással. Csak ö a mi énekünk. Benne bizonnyal üdvösségünk lesz. Ez az Ür pedig ki volna más, mint a Jézus Krisztus, aki valóságos Isten, az Atyától öröktől fogva született s valóságos ember is, Máriától, az idő teljességében született.., Luther.

az Isten Igéje sugárzó áldásainak és nem hiszünk abban, hogy az élet vizének forrásait erővel egészen vissza lehetne fojtani, legfeljebb az történik, hogy még nagyobb erővel és még hatalmasabb sugárban buggyan fel a forrás vize, ha a visszafojtó erő megszűnt. Nem hiszünk ugyan abban sem, hogy emberi bölcseség feljebb uralkodjék az Isten erejénél és bölcseségénél, legfeljebb az történik, hogy a sötétség és a bűn egyidőre a saját győzedel- mében bizakodik; sokszor volt ez, de mindig újra kisütött a nap. Könnyelműség volna jö- vendölgetni bármit is a háború forgandósága és kimenetele dolgáról: mi tudjuk, hogy semmiféle háború sorsa sincsen egészen az emberek hatalmában, hanem a vége és következtetései Isten kezében vannak. Azt azonban bizonyosan tudjuk és ez a hitünk adott erőt a most elmúló esztendő napjaiban és ez a hitünk fog erőt adni a reánk virradó újabbik esztendő napjaiban is, hogy Isten a mi erős várunk, az 0 szent Igéje a mi pajzsunk, az ö szeretete a mi bátorságunk és az Ő kegyelme a mi bizakodásunk.

Elbocsátjuk az esztendőt há- lálkodással azért, hogy nem volt benne fogyatkozásunk Isten megtartó evangéliumában és azzal a bizonyossággal fordulunk a tovább reánk jövő idő minden próbáltatása felé, hogy Isten bőségesen fogja adni számunkra ezután is az Ő áldott Szentigéje áldásait. . .

1