Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-11-01 / 44. szám

■

Reményik Sándor:

Mért hallgatott el Végvári ?

(Levélben kérdezték.)

Elhallgatott: elmúlt a pillanat,

Melyben — a mélyből — hangja felszakadt.

A nagy Perc hulláma továbbfutott.

Akkor az Idővel találkozott.

Kihunyt a máglya. És jól tudta ő:

Az a tűz újból nem törhet elő.

Elhallgatott, — mert visszás valami:

Daltalan szívvel tovább dallani.

Elhallgatott, mert új parancsok jöttek,

Űj rendelése az otthoni rögnek.

Elhallgatott s a röghöz visszatért,

Mint földműves, — a harc ha véget ért.

A sors kiáltott: válasszatok hát:

A szülőföldet-e, vagy a hazát?

Ö túl régi s mai határokon:

Zászlót bontott egy magyar csillagon.

Hisz abban, ami örökkévaló,

Fegyverrel, csellel ki nem irtható.

Abban, mi bennünk oly magyar s oly mély, Hogy idegen kéz odáig nem ér.

Nem a mi dolgunk igazságot tenni,

A mi dolgunk csak: igazabbá lenni.

Elhallgatott, — mert vad tusák közül Immáron Istenéhez menekül.

Vele köt este-reggel új kötést És rábízza az igazságtevést.

1933. március.