Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-07-26 / 30. szám
ez más és azzal egyáltalán nem azonosítható. Látszat szerint úgy tömörülnek az ellenfelek, mint akkor régen s ha szentségtelen volna is azt mondani, hogy ma nagyobb a tét, mint annak idején Jeruzsálem volt, milliók úgy érzik, hogy Moszkva hatalmának teljesen ázsiai térbe való áttevése az európai keresztyénség kiteljesedésének céljait szolgálná Korunk teológusai a mai rajongó keresztyénség csoportjaival szemben sokszor hangsúlyozták azt, hogy mennyire igaza volt Luthernek, amikor a rajongókkal szemben harcot folytatott. Ma is az a vélekedés rajongó berkekben, hogy az, ami ma történik, a keresztyénség dicső korszakának bevezetése lesz. Álmodozók könnyen hajlanak ilyen elragadtatásokra, de a keresztyénség szenvedése és szenvedni tudása nem is örülne annak, ha túl nagy diadalok várnának, mondjuk csak Európában, a keresztyénségre. Fel kell tennünk önmagunk előtt, hogy ha az angol, vagy amerikai papok nagyon is exponált mozgalmakért és személyekért imádkoztak, hogy ugyanezt megtegve-e az az európai csoport, amely teológiai gondoJkodásában, úgy látszik, mindig jobban tudta magát függetleníteni eseményektől és személyektől. Bizonyos, hogy közülünk senki sem akar sem világi, sem egyházi síkban emberi imádatra gondolni, sőt valósággal irtózik az ilyen és ehhez hasonló cselekedetektől s ez jól is van így. De meg kell legyen közöttünk mégis mindenkinek az elgondolása és az odaállása a tekintetben, hogy mit szeretne várni az eredmények végén. S itt kell ismételten rámutatnunk arra, amit velünk együtt haladó és maradó világiak és egyháziak egyformán éreznek, hogy győzelem esetén, vagy vereség következtében egészen váratlan, még imáinkban és elmélyedéseinkben sem sejtett állapotok következnek, amelyek mellett nem maradhat el keresztyénségünk. Nem kell arra gondolni, hogy az egyház mit nyer, vagy mit veszít politikai és társadalmi súly tekintetében, hanem csak az állhat valamennyiünk előtt, hogy valami ismét történik s ebben az esetben a valamin van a hangsúly. Isten tanácsában közülünk senki sem vett részt s nekük keresztyéneknek az élet sem sok és drága azért, hogy Krisztus vegye ország- lása alá és oltalmába a világot, de ameddig ez világosan nem végeztetik a világban és az egyházban, sőt sokszor mindkét helyen az ellenkezője, addig különösen napjainkban álljon előttünk aiz a tanítás, hogy e legnehezebb napokról tudjuk, hogy új dolgokat, formákat és tartalmat hoz magával, amelytől nem szabad félni, hanem amelyre sokat kell gondolni. Már most Isten szent lelkének világító, tisztító erejét kell kérnünk keresztyénségünkre, hogy ha benne vagyunk már a tényekben, tudja a keresztyénség is, az egyházak is és a magyar keresztyénség is, sőt a magyar evangélikus egyház is, hogy mit kell cselekednie. G. L. Hif és tudás II. Hit és képzelet. A hit és tudás eddigi fogalmi vázolása közben megállapíthattuk, hogy valami egészen más a hit és valami egészen más a tudás. Mindkettő két, külön világ. Merő tudatlanság az az állítás, hogy ahol a tudás, az értelem pozitív határához érünk, ott kezdődik a hitnek, a képzeletnek a világa. A hit öregebb, mint a tudomány és előbb van annál az egyénben is. A képzelet nem a hit szerve, hanem a tudományé. Képzelet nélkül a tudománykutatás béna volna. A hit nem értelmi és képzeleti produktum, holmi ,,pótlék’’, hanem az egész valónkat át- sugárzó ,,élmény”, a Szentlélek akciója és aktusa bennünk. Ennek az élménynek a tartalma nem olyan „tudományos” kérdésre vonatkozik, hogy a híres latin szónokot Cicerónak, avagy Kikerónak mondták-e; avagy a trypsinnek és erepsinnek milyen kémiai hatása van emésztés közben a fehérje vegyi összetételére; nem is arra kíváncsi, hogy hány kromoszómája van az egyes szúnyogfajtáknak; avagy a turániaknak vagy az árjáknak köszönheti-e az emberiség a maga kultúráját? A hit élményének a tartalma a legnagyobb személyes problémára ad megoldást minden tudományos igazságnál erősebb bizonyossággal, arra a mmmmr metnyelvü végrendeleteinek magyar fordítása. Az ösztöndíjak kiosztásánál ezekben a végrendeletekben foglaltak lesznek mindég irányadók. E végrendeletek arra is alkalmasak, hogy egyházunk e jótevőinek nemzeti és evangélikus szellemét megismerhessük. A német nyelven írt végrendeletből jellemző idézetek: ,,Aki ezen alapítványból ösztöndíjat kiván elnyerni.. . evangélikus vallásának kell lennie és elsőrendű tehetségéről, erkölcsös jellemének kiválóságairól és szorgalmáról bizonyítványokat kell felmutatnia és miután a tehetségek nem örökölhetők, hanem Istennek ajándékai és az erkölcsös jellem sem örökölhető, hanem csak a szenvedélyek feletti uralkodással szerezhető meg, úgy az ösztöndíjak odaítélésénél nem a kérvényezők nemessége, születése vagy szülei, hanem a személyes szellemi kiválóságai és az egyének erkölcsi értéke veendők tekintetbe." ,,. . . Elengedhetetlen követelmény a magyar nyelv tudása, . . . alapítványomat nem idegenek, még kevésbé olyan magyarok javára teszem, akik nem beszélnek magyarul; aki olyan szerencsében részesült, hogy Magyarországon született és hazája nyelvét a magyar nyelvet nem bírja, nem érdemel tőlem támogatást..." ,,... az ösztöndíjasok olyan egyetemen hallgassanak teológiát, ahol azt a protestantizmus, az igazság vizsgálása és kutatása szellemében tanítják; ahol Luther szelleme és emléke tovább él.. . Istenben való hittel erényt és halhatatlanságot bennük tántoríthatatlanul megalapoz . .." ,,.. . csak olyanok legyenek az evangélium tanítói és hirdetői, akik az erkölcsösség törvényeit ismerik és tiszte- telik, és az erény magasabb értékét érzik . . ." ,, . . . mi volna az emberi társadalom együttérzés nélkül? Az a tanítás, hogy mindnyájukat testvérekként szeressük, az a szent törvény, amely az államokat és az emberiséget fenntartja." Ezekből az idézetekből sugárzó szellemben kívánja a pesti testvéregyházak vezetősége az alapítványt kezelni, az ösztöndíjakat és juttatásokat megállapítani és ezáltal az alapító ,,Glosiusok" emlékét időtlen időkig fenntartani. Dr. Bendl Alajos. A finn és magyar evangélikus egyház kapcsolatai Bár a nyelvészek, történészek igen régen foglalkoznak kultúrális tevékenységük során a finn-magyar rokonság kimélyítésével, az egyházak közötti kapcsolatok még igen újkeletűek. Talán éppen ezért mondhatjuk, hogy nagyobb és forróbb még az a szeretet, mely bennünk lelkészekben van az egymásratalálás után, mint pusztán a tudomány sokszor száraz útját járók szívében. A finn és a magyar evangélikus egyház közötti kapcsolatok a világháború utáni időre vezetnek vissza. 1920 elején D. Raffay Sándor bányakerületi püspök és br. Podmaniczky Pál, a soproni evangélikus hittudományi kar tanára képviselték a magyar evangélikus egyházat 3
