Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-01-18 / 3. szám

ről néhány szép egyházi éneket. Mindegyik ajándék volna. Mindegyik áldást jelentene. Nem hiszem, hogy az ötszázezer rádióelőfizető közül a betegek mind-mind egyet ne értenének én velem, az egészségesek pedig meg tudnák tagadni.

Ügy hallom, külföldön, különösen a protestáns országokban régen szolgál így is a rádió és nemcsak szórakoztatással. Kérem, továbbítsák ezt a kérést a rádiónak. Olyan keveset kérünk és mégis olyan drága és nagy orvosságot kérünk: imádságot kérünk.

III. terem, 127.

Az orosz gesztus

Ezzel a címmel írt a „Független Magyarország” c. hétfői lap e heti számában cikket Bajcsi Zsilinszky Endre, a lap főszerkesztője. Bár vallási tekintetben álláspontunkon semmit nem változtathatunk, ez az Oroszországból jövő ajándék olyan jóleső mindnyájunknak, hogy a vele kapcsolatos okos cikk két részletét közöljük.

„Moszkva hazaküldi a világosi fegyverletétel során Paszkievics herceg seregének kezébe jutott s a Kreml hadimúzeumában őrzött magyar szabadság- harcos zászlókat. Olyan gesztus ez, melyet a magyar közvélemény méltán értékel igen nagyra. E magyar vérrel és magyar könnyel megszentelt régi zászlók hazakerülése többet jelent számunkra, mint egy idegen nagyhatalom merőben udvariassági tényét. Talán nem járunk messze az igazságtól és nem festünk magunknak vele hamis ábrándképeket, ha ebben a gesztusban, túl az udvariasságon bizonyos szimbolikus üzenetet vélünk fölfedezni. Azt az üzenetét Szovjet-Oroszország vezetőinek és a szovjetorosz népnek, hogy nincsenek ellenséges szándékaik Magyarországgal és a magyar nemzettel szemben. A szimbólumot pedig abban láthatjuk, hogy éppen a szabadságharc zászlóit küldik nekünk vissza, a világháborún kívül, melyben csak közvetve kerültünk szembe egymással, az egyetlen nagy történeti összeütközésből valókat a két nép között. Visszaküldik Kossuth és Görgey függetlenségi harcának számunkra legdrágább jelvényeit, mintha mondanák: történeti határoknak érezzük közöttünk a Kárpátokat s nem vagyunk ellenségei Magyarország szabadságának és függetlenségének.

*

Ma sem tagadhatjuk, hogy utolsó nagy szabadságharcunk orosz beavatkozással és túlerővel való letörése mély sebet ütött nemzetünk lelkén. De viszont azt is jó lélekkel állíthatjuk, hogy az orosz seregek jóindulatú és emberséges, velünk sok tekintetben rokonszenvező magatartása enyhítette fájdalmunkat. Sőt még a világháború küzdelmei sem tudtak gyűlölködést kicsiholni a két nép leikéből egymás iránt. Ezt minden háborús magyar katona tanúsíthatja. Mindig emberséges ellenfelek voltunk, bárhol kerültünk egymással szembe. De fölrévül a kérdés a 48-as magyar zászlók hazaküldésének hírére: vájjon valóban történelmi kényszer-e, hogy nekünk, oroszoknak és magyaroknak, ellenfelek4

lességeivel s azokat önző okok miatt nem teljesíti. Mert a gyermek- nevelés lemondással jár anyagi, szórakozásbeli, „egészségi“ téren. Társadalmi hátrányokat is von maga után, mintán a szülők szabadidővel alig rendelkeznek, de „társadalmi életet“ nem élhetnek már azért se. mert a pénz a gyermekekre kell. S nem tudnak versenyezni azokkal, akiknek nincs gyermekük. Még ennél is mélyebbre nyúl Nietzsche, amikor a dekadenciában, elsősorban a nő degenerációs elfajulásában látja annak a teljesen természetellenes jelenségnek az okát, hogy az ember nem akar utódokat, hanem azokat előre megfontolt szándékkal már csírájukban elpusztítja. És itt persze, semmit se számít, ki milyen okot hoz fel gvermektelenségének magyarázatára. Az esetek 99%-ában a nő gyenge, vagy beteges volta se indok, hiszen ez utóbbi rendesen vág}' következménye a gyermekáldás visszautasításának, vagy pedig a velejárója a szervezet elkorcsosodásának.* Igaza van-e Nietzschének, vagy sem, annak tudományos eldöntése nem a mi feladatunk. Az az érzésünk azonban, hogy egészen helyes a meglátása akkor, amikor a betegséget igazán betegségnek mondja.

A gyermektelenség legmélyebb oka azonban ott keresendő, ahonnan minden szociális nyomorúság, minden elpuhult, keresztmegtagadó erkölcstelenség származik, s amivel az újtestamentum bizonyságtevése szerint minden betegség a legszorosabb kapcsolatban áll, s ez a — bűn.

b) Reverzális-veszteségeink.

Ott, ahol kárunkra adott reverzális esetén mégis vannak evangélikus szülőktől gyermekek, a baj meg se közelíti az előző veszedelem mélységeit. Nem vág annyira bele az életbe, mint az előző esetben. Szempontunkból azonban a kettő valahogy mégis együvé tartozik.

Vannak esetek, amikor a reverzális-kérdés egész családi tragédiává fajul. De ez ritka eset. Ezzel nem is foglalkozunk, hanem csak azzal a gyakorival, mondhatnánk midennapival, amikor az evangélikus fél olyan könnyen engedi, hogy meggyőzzék. Ha vőlegényről van szó, egészen világos előtte, hogy miután úgyis az anya neveli a gyermekeket (?), legyenek azok az anya hitén. Ha a menyasszonynak „kell“ reverzálist adni, mi sem természetesebb előtte, mint az, hogy az apa adja a nevet és a kenyeret, legyenek hát a születendő gyermekek az apa hitén. Még azt is fel szokták hozni, hogy utóvégre a szeretet evangéliumának alapján álló, jószívű evangélikus fél nem nézheti el, hogy az ő hajthatatlansága miatt jövendőbelije oly sokat veszítsen s annyit szenvedjen, ha nem az ő templomukban esküdnének!

És itt derül ki rögtön egyházunk e pusztító betegségének főoka: a hitetlenség. Mert csak hitetlen evangélikus ember vallhatja, hogy felelőtlenül engedheti át gyermekeinek nevelését egy olyan egyháznak, amellyel a saját egyháza abban a szent meggyőződésben áll évszázadok óta harcban, hogy az egyikhez, vág}' a másikhoz tartozáson, a legszükségesebb, sőt az egyedül szükséges dolog, az üdvösség kérdése és a b ű n elleni küzdelem, a bűntől való megváltás kérdése forog kockán. Mennyire nincs fogalma se annak, aki nem magát, hanem a másikat látja vesztesnek és vígasztalhatatlannak(!) akkor, amikor kizárja a Krisztus tiszta igéjének egyházából s annak áldásaiból azokat, akiket neki is kell szent felelősséggel az Ür félelmében nevelnie!

*

Ami az orvoslás kérdését illeti, arról lényegileg egy másik cikkünkben akarunk szólni. Csak futólag mutatunk rá, hogy a reverzális- veszteségek ellen egyházunk zsinati törvényeket hozott, maga is érezve a reverzálissal kapcsolatos veszteségeink veszedelmes voltát. Ér-e valamit ez a törvény, vagy sem, még a jövő dönti el. Itt csak azt szögezzük le, hogy törvényeink szerint egyházi tisztséget nem viselhet

*) „Hat man meine Antwort auf die Frage gehört, wie man ein Weib kuriert,’erlöst?’Man macht ihm ein Kind. Das Weib hat Kinder nötig, der Mann ist immer nur Mittel. ’Emancipation des Weibes’ — das ist der Instinkthass des missratenen, das heisst gebaeruntüchtigen Weibes gegen das Wohlgeratene” (Ecce Homo). Egészen hasonló szellemben beszél Luther M. is: „Man kan eyner jungen metzen nicht bas mitte farén (einem jungen Maedchen nichts Besseres antun), man mache ihr ein kindt, so Vorgehen sie viel gedancken, dan die weyber, so stillende kinder haben, sindt die frolichsten frawéh” (Tischreden, Clemen-kiadás 81. o.).