Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-04-26 / 17. szám
EÉfflMJM harmadik részben beállítja ezt a tanítást az egyház egész dogmatörténetének vonalába és vizsgálja, hogy az egyház tanítását mikor, mennyiben befolyásolta Anselmus? Mit jelentett ő az egyház teológiai munkássága számára? A könyv első része, melyben Anselmus tanítása tárul fel előttünk, valósággal drámai érdekességű. A második részben azok a fejezetek, melyekben pl. az isteni igazságosságnak és irgalmasságnak viszonyát és benső összefüggéseit vizsgálja Anselmus rendszerében, vagy ahol a bűn súlyáról van szó, a harmadik részben, ahol Luther tanítását tárja fel a váltságszerző haláláról, mind olyan fejezetek, melyeket nemcsak lelkészeinknek, de híveinknek is feltétlen el kellene olvasniok. A könyv vérbeli teológus munkája, akinek kezében a teológia nem intellektuális verejtékezés, vagy szórakozás tárgya, hanem a teológia „tárgya” az élő Isten valóságának és csodálatosságának élményéből fakadó tusakodás. Tusakodás azért, hogy ő maga „megérthesse”, megragadhassa, elfogadhassa, csodálhassa, hirdethesse ezt a felséges Istent. Es tusakodás azért, hogy mindez benne mások számára való szolgálattá lehessen, melyen keresztül mások is ugyanígy megragadhatják, elfogadhatják, csodálhatják és tovább hirdethetik ennek a gazdag Istennek szentségét és kegyelmét. Aki azt hiszi, hogy a teológia feltétlenül mindig száraz okoskodás és szószátyárkodás a kifejezhetetlen körül, annak ajánljuk ezt a könyvet, hogy elolvasván, érezhesse meg, hogyan tudja Isten hevíteni az ő elhivottjait az Ö megragadásának lázára, s milyen nagyszerű emberi teljesítménnyé tud lenni a hittudomány azok kezében, akik nem írástudók, de alázatos teológusok akarnak lenni. Mindezt ebben a könyvben kétszeresen lehet érezni. Az első csodálni való magának Canterbury Anselmusnak tanítása, ez a vérbeli, nagyszerű skolasztikus gondolat-katedrális, mely Urbán Ernő és utána a mi értékelésünk után is valóban „a keresztyén egyház egyik leghatalmasabb, Krisztusról szóló prédikációja”, szerzője pedig valóban „Augustinus és Luther között az igazság leghívebb tanúja”. Mai szellemi méreteinkkel és hitbeli állapotunkkal valóban bámulni való Anselmusnak remekbefaragott gondolatépülete Krisztus keresztje köré, s lenyűgöző az az írásismeret, alázatos hit és bizonyságtevő, vitázó erő, mely belőle árad. Urbán Ernő pedig ugyancsak alázatos megszólal- tatója a nagy skolasztikusnak, s rajta keresztül Annak, akiről Anselmus beszél. Urbán valóban szereti a teológiát. Olyan kegyelettel bánik Anselmussal, ami méltó hozzá, s jó arra, hogy a ma evangélikus lelkészében, vagy hívében felkeltse az érdeklődést és Isten iránti hálát azok után és azokért, akik Isten választott eszközei voltak arra, hogy világosság gyujtassék a megértett és tisztán hirdetett igével. Urbán Ernő munkája ezen felül önudatos kísérlet arra is, hogy a teológiát a magyar észjárás kívánalmai szerint művelje. Kifejezéseiben nagy szabadulási kísérlet a sablonoktól megszíntelenedett kánaáni nyelvtől, gondolatmenetében tusakodás arra, hogy magyar ember is vele mehessen anélkül, hogy a német teológia elvontságától undorodjék meg, s egész stílusával nem magyarkodó, de jó magyar. Végre egy teológiai munka, még hozzá a szisztematikából, amit el lehet olvasni. Ez a könyv jó arra, hogy akik az „intelligencia egyházában” mindent „észszerűen” akarnak hallani, kapjanak valóban imponáló ész- szerűségü remek fejtegetést a kereszt titkáról és igazságáról úgy, hogy mégis azt tanulják meg belőle: a keresztyénségben mégis csak a hit alapján és csak hitből lehet beszélni. Jó arra is, hogy akik „csak hinni” akarnak, irtóznak a dolgok rendszeres végiggondolásától s eretnekségnek tartják az ész kérdezösködését, kapjanak kóstolót ebből a tudomány által csak még csodálatosabbá, még kívánatosabbá, még ragyogóbbá tisztázott prédikációból, a keresztről való beszédből. Urbán Ernő könyvét olvasva, igazán gusztust lehet kapni a teológiára. A könyv szolgálatot tesz az egyháznak azzal, hogy felfigyeltet múltúnk hűséges Krisztus-tanúira, s ilyenmódon eleven kapcsolatokat sző a sokszor megtagadott, vagy figyelmen kívül hagyott múlttal. Hidat épít Luthertől vissza Anselmuson, Ágostonon keresztül Pálhoz. Végül meg kell köszönni, hogy ebben a könyvben hitet nyertünk arra nézve, hogy magyar ember számára is lehet érdekes teológiai könyvet írni. dyl. zik, hogy az Országos Luther Szövetség lelkészi állásának intézményével s a lelkészre, mint Krisztus szolgájára háruló missziói paranccsal missziót végez a Szövetség az Egyház szolgálatára. Nagyon igaz, hogy fölöttünk egy generáció már elveszett, de meg kell látnunk, hogy az a néhány kedves öreg arc körülöttünk, akik az egyházért vállalt munkásság közben is alaposan szaporították ősz hajukat, mind ifjú korukban és mind többé-kevésbbé egyháztársadalmi úton nőttek és őszültek bele az Egyházért vállalt munkába. Kevesen vannak, igaz. A többi tömegeiben tényleg elveszett. — De még itt is van és lehet menteni való. Jézus Krisztus az egyet és az utolsót sem hanyagolja el, de a legkisebbet még kevésbbé, sőt rámutat arra, hogy aki a legkisebb, az lesz nagy. Ezért érték szemében a gyermek és az ifjú. Az egyházért vállalkozók számát innen kell és innen lehet megnövelnünk. Az ifjúság a jövő s ennek színe-java a Te kezedben van: az egyetemi és a főiskolai diákság, egyházunk értelmiségének a közvetlen jövője. És a K. I. E. ifjúsága, és népfőiskoláink ifjúsága. Ma mér mind lelkes lelkészkezekben van. Megelőztetek, amikor baráti szolgálataitokat felajánlottátok az Egyházunkért végzendő közös munka terén. A Ti munkátok adja az új alapvetést és nyújtja az utánpótlást. Arról van szó, hogy akiket Isten üdvözítő kegyelme Néktek adott s akiket Ti mind az értelmiségi, mind az iparos és mind a gazdatársadalom ifjúságában, mint magvetők és öntözök munkáltok s a világ hamisságától az Úr Jézus Krisztusban megtisztítottatok, azok közül egy is el ne vesszen, hanem kiváltképpen igyekező népévé legyen az Egyház társadalmának. Tudjuk, hogy a kiesés mindig akkor történik, amikor az ifjú az ifjúság egyháztársadalmi kereteit elhagyva, úgy jár, mint a gazdag ifjú Jézus elhagyásával. Az élet gazdag örömeit látja maga előtt, az ifjúsági keretekből már kinőtt, de az Egyház presbiteri kereteibe még nem nőtt bele, igy szükségképpen könnyen elvész, külünösképpen, ha egy másval lású valaki akad útjába. Ilyenkor bizony nagy a kísértés és az elkallódás veszélye és esélye. Az ifjúsági munkával egymásba fonódó egyháztársadalmi munka együtteseiben kézből-kézbe kerül minden ifjú és a fennálló keretek között keretből keretbe jut és minden zökkenő és kiesés nélkül az Egyház Társadalmában mindenütt bevezetést, munkát és helyet találhat és nem fogja magát feleslegesnek vagy oda nem valónak érezni egyik sem, mert a Szövetségben helye lesz. Köszönöm a baráti szót. Fogjunk tehát egybe. És külön-külön is, együtt is, adjuk egyházunk életének azt, amit vár tőlünk és amit Isten kegyelméből adhatunk: „Hitet és munkát". — Semmi mást. De ezt egész lélekkel... Igaz szeretettel köszönt barátod: Dr. Gyimesy Károly az Országos Luther Szövetség lelkésze. A Luther szobor domborműügyi albizottsága április 22-én néhai Lux Elek műtermében ülést tartott.
