Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1941-04-26 / 17. szám
mCfllkUlElET \ v Hitet és munkát (Válasz Dezséry László nyilt levelére.) Kedves Barátom! Nyilt leveledet elolvasva, önkéntelenül felsóhajtottam: „Ez mind bizonnyal igaz!" Éreztem, hogy válaszolnom kell. Igaz ugyan, hogy te mindent megírtál, amit az Országos Luther Szövetség első lel- készi szolgálatával kapcsolatban a hivatásról mondani lehet, de egyúttal nagyon megnehezítetted vállalkozásomat. Az Űrtől kértem tanácsot és erőt, mert minden gondolatom felett egy érzés lett uralkodóvá s ez a felelősség érzése, melyet ezek a szavaid váltottak ki teljes erővel a telkemből: „Nem is tudom, vannak-e nekünk szemeink arra, hogy belássuk egyszeriben, mire is vállalkoztál?" Az Űrhöz menekültem, aki az apostolok apostolához s minden misz- szionárius atyjához, Pál apostolhoz utalt és pedig a Titushoz írt intelemhez és biztatáshoz (Tit. 2:11—15.), mert nem nehezebb az én helyzetem, mint a Titusé volt Korinthusban és különösképpen Krétában, ahol is a társadalmi bajok egész légióját kellett a Krisztus Jézus útjából elhárítani. — A fenti idézett Szent Igék erejében hárította el Titus mindazt, ami útjában volt. Én is ebben a hitben merészkedem bátorságot meríteni az úttörő munkára. Különben mit is kezdenék a magam erőtlenségéből. Jól mondtad, hogy a mozgalom csak evangéliumi lehet, mert a társadalmi szervezkedés külső indítékaiban lehet formális keretet találni, de ilyen külsőségekben hinni egyenlő a hitetlenséggel. Keret kell, mert a világban vagyunk, de már is láttuk, hogy e keret hiába volt meg, külső indítékokból megtölteni nem lehetett. Személyes szolgálat és munka kell hozzá. Abban is igazad van, hogy irodából nem lehet Luther Szövetséget szervezni. Az Ür Jézus Krisztus egyszer írt, akkor is a porba. Róla írhattak, de Ö ment és az apostolokat is küldötte. „Nékem ma és holnap és azután úton kell lennem." Ahová kimegyünk a Jézus Krisztus nevében és befogadnak bennünket, ott az Igével megvilágítva meg fogják érteni szándékunkat s ott meg is fog alakulni egy-két jószándékú és az egyházáért felelősséget érző ember összetartásából és munkájából a Szövetség, de ezekkel a kapcsolatot fenn kell tartani és meg is kell olykor-olykor újítani. Érezniök kell, hogy ügyes-bajos dolgaikban is van hová forduljanak s hogy nincsenek magukra hagyatva, mert az Űr Jézus nevében a Vele személyes kapcsolatot kereső hivő tagokon földi dolgokban is személyválogalás nélkül segíteni akarunk. Bele kell dolgozni ebbe a jelenvaló világba az örökkévalóság evangéliumát s a lutheri reformációban érvényesülő igei kinyilatkoztatást az élet minden területére s ebben a munkában nem fogom kímélni a fáradtságot. Nagyon helyesen mutattál rá a bel- misszióra, ami elválaszthatatlanul összetartozik minden egyháztársadalmi munkával, hiszen minden egyháztársadalmi munka misszió az Egyházéit. Az új Egyházi Törvény minden egyházi intézménynek és egyháztársadalmi egyesületnek szent kötelességévé teszi a misz- sziót, sőt erre a célra lelkészi állásokat intézményesít Mindezekből az követkeANSELMUS Az egyház hívei sokszor egyáltalán nem tudják, legtöbbször pedig csak sejtik, hogy mivel is foglalkozik a keresztyén teológia. (Magyarul: hittudomány.) Híveink általában azt hiszik, hogy a papokat „szónokolni” tanítják a teológián s a teológusok el is csodálkoznak mindig az első évben, hogy mekkora szétágazó, szerves munkamegosztáséi tudomány kínálja fel magát nekik. Egyszerű hívő, aki különösen a Szentlélek segítségében tud erősen hinni, nem is tudja, miért is lehet a hit körül tudományt kialakítani s mit is kell megtanulnia az igehirdetőnek, azon kívül, hogy engedelmes eszközül adja magát a Szentlélek kezébe? Azt meg egyenesen kevés hívő tudja megérteni, miért van szüksége az egyszerű hívőnek arra, hogy az egyháznak teológiai munkája legyen, vagyhogy épen őneki kapcsolatot kell tartania az egyház hittudományával? Ha azonban egyszer megmutatnánk, mit végez a teológia, biztosan fontossá válnék híveink szemében is, hogy az egyháznak sok jó teológusa legyen s hogy ezek a jó teológusok jó könyveket adjanak a hívek kezébe. Az önálló magyar evangélikus teológiai munkálkodás bizony sok minden ok miatt sok és jelentős területein gyermekcipőkben jár. Ilyen jelentős területe a magyar hittudományoskodásnak a rendszeres teológia. Masznyik Endrének, a pozsonyi teológia tanárának, több évtizede kiadott dogmatikája óta nemcsak hogy összefoglaló rendszeres teológiai munka, de még részkérdéseket tárgyaló sem jelent meg. Ezen a területen, mely a teológiai munkának kétségtelenül legnehezebb és legtöbb felelősséggel végzendő része, nem akadt magyar nyelven aktív művelője. Innen érthető az is, hogy ebből a tudománycsoportból nem is volt eddig evangélikus teológiai doktorunk. Azért nagy öröm, s az egyház életében igazi ünnep, hogy az első rendszeres teológiai doktort, dr. Urbán Ernő honvédlelkészt hálás szeretettel üdvözölhetjük az egyház munkamezején. Urbán Ernő doktori értekezésében, mely a Keresztyén Igazság kiadásában jelent meg, „Krisztus Keresztjé”-ről értekezik, kifejtvén Canterbury Anselmus tanítását Jézus Krisztus váltságszerű haláláról. A kereszt titkát kutatja, ezt a legfontosabb és legközéppontibb keresztyén kérdést. Canterbury Anselmus Áostában született 1033 körül, mint előkelő és gazdag nemes. Korán lépett a bec-i benedekrendi kolostorba, s három esztendő múlva már ő a kolostor perjele. Később apát lesz és sok kolostor felügyelője, majd Anglia prímása. Nevéhez fűződik az angol invesztitúra harc győzelmes megvívása s mesze kiterjedő, erősen szétágazó tanító, igehirdető, lelkipásztori és egyházkormányzó szolgálata mellett mégis van ideje, hogy iratainak egész sorával és leveleinek hatalmas tömegével is erősítse a lelkeket. Munkái, mint a „Cur deus homo?” (Miért lett Isten emberré?) vagy a „Monologium” és „Proslogium”, valamint elmélkedései, imádságai, himnuszai mind a keresztyénség és a keresztyén teológia legbensőbb kérdéseit tárgyalják csodálatos világossággal. „Nemcsak a középkori skolasztika, hanem a reformáció és a protestáns orthodoxia is hatása alá került. Befolyása erősen érezhető a XVIII. sz. nagy angol-szász ébredéseitől kezdve majd minden evangéliumi ébredési mozgalomban. Az egyház hitvallásos tanítói is, több-kevesebb önállósággal és eltéréssel, az ő tanítványai”. Kifejezései, mint „Krisztus érdeme”, az „Isten-ember elégtétele”, „Krisztus a kiengesztelő”, „Az Üdvözítő megfizette vétkeink terhét, lerótta bűneink kárhozatba döntő adósságát”, ma is használatosak s a gyülekezet széles rétegeiben elterjedt. Ezt a nagyhatású középkori teológust, aki nemcsak a maga korában tesz csodálatos tisztaságú bizonyságot Krisztusról, de ma is egész teológiai kifejezés- és gondolatrendszerünk kénytelen az ő probléma-látásával, fordulataival, megoldásaival egyetérteni, — valóban gyönyörű feladat és a gyülekezet számára hasznos munka volt újra megszólaltatni. Sajnos, magyar nyelven még ma sincs jó Anselmus-fordítás, azért Urbán Ernő könyve első nagy részében ismerteti Anselmus teológiai mondanivalóját, elsősorban a Cur deus homo-ra támaszkodva. A könyv második főrészében a rendszeres teológia módszereivel megvitatja szerző Anselmusnak a váltságszerző haláláról vallott tanítását, majd a
