Evangélikus Élet, 1941 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1941-03-08 / 10. szám

ramuiÉLEí tábbak és igazabbak azon kor embereinél, akiket annyira tudnak gyű­lölni. Pedig amíg nincsenek olyan embereink, akik annyira tiszták, annyira keresztyének, hogy ha kell még barátságokat is tudnak fel­bontani, emberekkel kapcsolatokat megszakítani a bűn mialt — csak azért, mert azok szeretik a bűnt, míg ezek gyűlölik — addig nem re­mélhetünk javulást semmi téren sem. Ezzel a kettővel, komoly útkereséssel Isten felé, és Isten akaratát példával képviselve az emberek felé, ezzel lehet tartalmat adni evan­gélikus böjtünknek. Könnyebb a másik, a néhány napon át való kop­lalás. De számunkra nem ez a fontos, hanem az, hogy csakugyan minél közelebb jussunk Istenhez. Mi ugyan nem adunk rendszert és csal­hatatlan módot, de tudjuk, hogy mit jelentett ki nekünk az írásban Isten és annek akarunk engedelmeskedni. Kemény Péter. A Niemöller ügy Niemöller kétségkívül nemcsak Európa, hanem a világ egyik leg­ismertebb evangélikus lelkésze. Hivatásunk és pályánk értékelése tekin­tetében az ő szereplése igen világos példaképet mutat sokak és sokunk előtt. Az a könyve, amelyben fiatal kora élete történetét írta meg, ,,A tengeralattjárótól a szószékig”, mint könyv s egy kezdődő élet moz­galmas és változatos élet izgalmainak a krónikás szemével történt egy­szerű megvilágítása, nem igényelhette sem hazájában, sem azontúl a magas, vagy egyszerű irodalmi elismertetést sem. Niemöller akkor lépett a teológiai évfolyamok elvégzése után egyházi szolgálatba, ami­kor Németországban nemcsak politikai, hanem meglehetősen erős egy­házi harcok is folytak. Ügyes érzékkel a hitvalló csoporthoz közele­dett s lett ennek az irányzatnak s teológiai iránynak egyik legharco­sabb és legbátrabb szószólója. Ebben a szerepében olyan katonás hatá­rozottsággal s őszinte kiállással mutatta meg sokak számára az útat, hogy ez az imponáló cselekedete alapozta meg hazájában is és külföl­dön is nevét. Mint a hitvalló csoport lelkésze jelentette meg prédi- kációs kötetét. Ezeket a kötetben olvasható beszédeket jórészt, mint berlini lelkész gyülekezetében, vagy nagy és nyilvános bizonyságtevé- sek idején mondotta el. Meg kell állapítani, hogy ezekben a beszédek­ben is inkább a bátor és erélyes állásfoglalásnak jut nagyobb szerep, mint a teológiai elmélyülésnek s az építeni képes igehirdetésnek. De ezt a kötetet is jóindulattal fogadta az egyházi közvélemény s értékén felül dicsérte meg. Niemöller további ismeretes élettevékenysége az volt. hogy mind erősebben érvényesítette egyházi szolgálatában katonatiszti ellenzéki gondolkodását s ezért jutott osztályrészéül éveken keresztül a kon­centrációs tábor. Több évi itt tartózkodása folyamán szabadonbocsá- tása érdekében tevékenykedett a svéd evang. hercegérsek, a Canter­bury érsek s a holland miniszterelnök is s talán sokan mások is. Vagy ezeknek a közbenjárásoknak eredményeképpen, vagy talán a német politika engedékenyebb magatartása következtében feltételesen szabad­lábra is helyezték, de ez igen rövid ideig tartott, mert szabadsága alatt sem szűnt meg politikai meggyőződésének éles kifejezést adni. Fegyintézeti lelkészek tudják azt, hogy ezeken a zárt helyeken való egyedüllét, főként csak szellemiekkel foglalkozó emberek részére, miért olyan elviselhetetlen. Több, mint 15 éves ilyen minőségű szol­gálatom alatt a hazai és külföldi majdnem valamennvi egyház lelké­szével találkozhattam s az ilyen pályatársakkal folytatott egyszerű, vagy komolyabb teológiai beszélgetés sokszorosan megerősít abban a vélekedésemben, hogy a koncentrációs táborban hitben megállani sok­kal nehezebben tud az a lelkész, aki rövidebb idő alatt végezte a teo­lógiai tanulmányokat, mint pályatársai s az, aki új szolgálatában állan­dóan kénytelen küzdeni lelkében új hivatásával s előző szolgálatának szellemével. E két szolgálatforma éppen zárt helyeken folytat egymás­sal olyan viaskodást, melynek eredményei vagy nagyon a túlzás hatá­rán vannak, vagy pedig a lélek nyugalmának teljes zavarát árulják el. Amikor Niemöller egyházi szolgálatában bátran és nagyszerűen har­az evangélium. Simándy népét és To- dorescu híveit egyaránt csak az evan- gélizáció hozhatja odáig, hogy átmen­jenek a háláiból az életbe. F. Z.- vigyázzafok! Hogyan is végződött az az első vi­lágháború? Frontok roppantak össze, mint papírmasék. Sötét alakok merül­tek fel a lelki élet alvilági tájairól. A szemük izzott. Ezt az izzást nagyon kevesen a pokol tüzének nézték; má­sok meg — igen sokan — egy új és tökéletesebb kor hajnalhasadásának látták. Hirdették, hogy az internaciona­lizmus az a mentő szikla, amibe meg lehet fogódzni. Megváltozott értékíté­lettel szentnek vallották mindazt, ami­től addig irtóztunk és az emberi hala­dás szégyenének tartották mindazt, amit addig erénynek tartottunk. Meg­nyílnak a kommunista iskolák és ösz- szeomloít frontú népek a maguk véré­ből adtak erőt a gyilkoló ezreknek. Hirdették, hogy egyetlen valóság van a világon: az anyag. Minden egyéb csak hitvány ráépítmény. Az erkölcsi ragály egyre terjedt. Szíven ütötték a lélek embereit és ellenségévé tették az embert az embernek és az Istennek. Sok veszedelme van az emberi lé­leknek. sok megkötője van az emberi­ség haladásának. A sok veszedelem között nem utolsó a magunk egyéni életében és az emberiség történetében minduntalan megújuló, hamis útakra sodró sok téves elképzelés. Ily hamis elképzelések minduntalan kiújulnak az emberiség történelmében, mint a tes­ten a fekélyek. Amikor az egyik fe­kélyt eltávolítjuk, utána mindjárt újabb keletkezik. Hamis elgondolások fekélyei leginkább akkor keletkeztek, mikor épp a legzavartalanabb egész­ségre lett volna szükség. A hamis el­gondolások szinte epidémiákká válnak azokban a bajokkal terhelt korsza­kokban, amikor a legegészségesebb el­gondolások, a legegészségesebb érzések menthetnének meg. Lássunk csak néhány példát. Krisztus élt, tanított s azt mondot­ták, téves tanokat hirdetett. Meg kell őrizni tisztán a népet a megfertőző tanoktól. Keresztre Vele! Mily hamis képzelgés volt ez! Épp akkor, amikor leginkább volt szüksége a világnak Krisztus tanaira, a megváltásra. A po­gányság önmagát tartotta a legtökéle­tesebb életfelfogásnak és a keresztyén- séget tökéletlennek. Tehát el kell pusz­títani. — IV. Béla meg akarta erősíteni a magyarságot a kunokkal. Hamis el­gondolással ellene fordultak a király­nak: mentse meg az országot ő maga a drága kunjaival! S elpusztult az egész ország. Azok a balhiedelmesek is. akik tökéletesnek tartották a maguk felfo­gását. Nem ily történelmi balhiedelem volt-e, hogy a finnek „rossz időben al­kalmazott hősiességet tanúsítottak?” Ki tudja, nem egy oly gát beszakítását jelenti-e majdan a történelemben Ka­réba áttörése, amelyiken a bolseviz- mus beáramlik Európa szellemi éle­tébe? Mily végzetes dolog, hogy a tökélet­lent minősítik tökéletességnek! 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom