Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-08-30 / 35. szám

35. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

259. oldal

templomot és építettük a faluhelyen ritka szép, ma- gas dombon álló paróchiát. Ez összegen kívül minden karácsony este és minden tavasszal rendes segélyt kapott az egyház és a lelkész. Abban a "kis gyülekezetben Rendtorff neve kitörölhetetlenül bélé van írva minden szívbe. A hernádvécsei paróchiának minden köve Rendtorff nevéről beszél. Én is hálásan emlékezem reá. Neve előttünk fényben ragyog. Isten éltesse! Isten áldja őt!«

Amikor 1922-ben az erlangeni G.A.E. nagygyűlésén, mint egyetemes gyámintézeti egyházi elnök köszönthettem s ünnepi ajándékul az akkor ugyancsak nem nagy értékű 10.000 koronát átnyújtottam, Rendtorff így válaszolt: »Szinte megszégyenítő ránk nézve az önök ajándéka, mert a háború egyetlen egy országot és népet sem tett annyira tönkre, mint az önök országát és népét. Néhány héttel ezelőtt Erdélybe utazva, láttam Budapesten azt a négy szobrot, amely híven és megkapóan szól hazájuknak, népüknek vértanúságáról, láttam aztán odébb a nagy szárazság folytán kiégett mezőket, s tudom, hogy mindennek következtében önök is nehéz gazdasági viszonyokkal küzdenek. Azért kétszeresen drága né- künk az önök ajándéka. A G.A.E., mint a múltban, úgy a jövőben is, osztatlan s egyforma szeretettel kívánja a magyarhoni gyülekezeteket támogatni, legyenek azok magyar, szláv vagy német anyanyelvűek. S épp úgy kívánja az ön szűkebb hazájának gyülekezeteit is támogatni, akár Magyarországon, akár Burgenlandban legyenek is azok.«

S hasonló szellemben beszélt minden alkalommal Magyarországról, s tanukkal tudnám bizonyítani, hogy Rendtorff mily elragadtatással beszélt hazánkról, amikor 1930-ban Sopronban járt s mennyire erőt vett rajta a meghatottság, mikor látta, mily szeretettel csüng a magyar nép kormányzóján.

Két évre rá egyetemes Gyámintézetünk Budapesten megünnepelte a G.A.E. 100 éves jubileumát. Akkor nálunk járt a G.A.E. főtitkára, Dr. Geissler Brúnó. Ünnepi ajándékban akartuk öt részesíteni, s kértük, hogy jelöljön meg valamit, amit szívesen íogad a magyar Gyámintézettől. S mit választott Geissler? Az volt a kérése, hogy Csók István magyar festőművész: »Urvacsorázás« c. képének re- producióját adjuk át néki emlékül. Azóta ez a szép magyar motívumú kép díszíti Geissler otthonának falát. Azt hiszem, ez sem vall pángermánizmusra a különben igen erős öntudatú német férfiúnál.

A múlt év őszén itt járt nálunk a G.A.E. fő- megbizottja: Dr. Kubitz Frigyes, Lipcse város nyug. polgármestere. Üdvözlésünkre válaszolva, kifejezésre juttatta, hogy a G.A.E. ma is még a nyomjorú- ságot enyhíti. Különös nyomatékkai hangsúlyozta, hogy a G.A.E.-t ebben a munkájában nem vezeti semmiféle politikai cél, hanem egyesegyedül a felebaráti, hittestvéri szeretet.« »Távol áll tőlünk — mondá —, hogy a külföldi szervezeteknek előírásokat adjunk, vagy pedig külföldi szervezetünk államhü- ségét és hazaszeretetét befolyásoljuk. Hitben és hazaszeretetben egyaránt hűséget kívánunk. Ez a mi jelszavunk. S meg vagyok arról győződve, hogy minél erősebb a hithüségünk, annál mélyebb s igazabb a mi ragaszkodásunk hazánkhoz s nemzetünkhöz.« (Folytatjuk.) Ziermann Lajos.

Szeptember másodikára.

Jelentenek-e az ú. n. történeti évfordulók a lelki élet számára is valamit? Nevezetes események emléknapjain a parádés ünnepségek, felvonulások kápráztató fénye és sok frázisa mögött a lelki élet melege munkál-e, vagy az üzleti szellem fürgesége, mely meglátja és kitűnő érzékkel használja ki az ösztönéleten alig túlemelkedő tömeg demonstráció-éhségét?

A keresztyénség ünnepének hirdetjük Buda visszavételének harmadfélszázados fordulóját. Talán nagyobb és pompásabb az ünnepi fény, mint a három év előtti, bécsi ünnepségeken, Bécs felszabadításának évfordulóján volt. De vájjon bensőségesebbek, vájjon egyetemesebbek-e a mi mostani megemlékezéseink? Három év előtt nem egyszer hangzott fel panasz a bécsi protestáns templomok szószékein, hogy a keresztyénség ünnepnapjaiból katolikus ünnepi hetet csináltak. Ezen az ünnepi héten jelentkezett először pregnánsan az a felfogás, amely az »osztrákság«, az osztrák lélek nélkülözhetetlen elemének, szinte conditio sine qua non-jának a katolicizmust jelentette ki.

Egyáltalán nem véletlen, hogy a katolikus ébredés ilyen történeti motívumokkal fonódik egybe. Mondhatjuk ezt akkor, ha a magyar történetírás modern irányzatát tartjuk szemünk előtt, Kétségtelen, hogy a magyar katolicizmus renesszanszában nagy része volt a magyar történetírás újjászületésének is. A múlt tényeit újra értékelő historikusok tollán különösképen a XVII—XVIII. század arculata kapott új színeket, új vonásokat. A magyar történelem olvasói úgy tudják, hogy a török kataklizma után Magyarországot »Mária országáévá építő jezsuita történetfilozófia alakította ki az igazi, a magyarság egészét szem előtt tartó, nagyimagyar szemléletet, szemben a hagyományos partikuláris, erdélyi politika »kismagyar«-nak mondott gondolkozásmódjával. E szemlélet szimbólumaivá lettek a Budát bevevő kongreganista seregek zászlai. A historikus tolla az ő győzelmük emlékével együtt a modern katolikus öntudat elemeit tette eleven erőkké a magyar katolikusok lelkében. És ha a Máriás zászlók a harmadfélszázados évfordulón ott lengenek Buda vára ormain, akkor ez nemcsak parádé, hanem lelki, mert emlékezéssel megelevenített, cselekvésre indító erők jelképe lesz.

A XVI. század végén csaknem teljesen protestáns Magyarország a XVII. században ismét katolikussá lett. Az ellenreformáció legyőzte a reformátorok mozgalmát.^Ennek a ténynek minálunk a vallásin túlenWkedő, politikai jelentősége volt. A véletlen úgy akarta, hogy az ország integritását a Mária királyságát emlegető Habsburg-koncepció állítsa helyre és hogy Buda felszabadításával egy időben teljesedjék be a kismagyarnak /nevezett erdélyi politikát képviselő evangélikus Thököly végzete. Ki emlegeti ma, hogy Thököly párthívei nagy számmal hagyták el seregét és álltak a Budát vívó csapatok közé? Ki gondol ma arra, hogy a török birodalom ereje a a XVII. század végén már erősen hanyatlóban volt s alig néhány évtizedbe tellett volna, míg a magyar nemzet önerejéből is szabaddá lehet. S vájjon kismagyarnak neveznők akkor is az erdélyi elgondolást? És ha most ezt felemlítjük, nem elismerésünket és hálaérzetünket ki-