Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-02-09 / 6. szám
EVANGÉLIKUS ÉLET 6. szám 46 oldal sze fogalma sincs Luther tanításáról a liturgia kérdésében és a magángyónásról való véleménye felől, dé a levélben annyi mindíen ösz- sze,-vissza van keverve, hogy nem is az a fontos, hogy a fogalmakat tisztázzuk, hanem az, hogy vegyük észre, hogy ez az asszony, aki a szeretet re hivatkozik, mennyire távol áll a szeretettől. Elfelejti elsősorban azt, hogy Luther Márton a negyedik parancsolatban határozottan benne lévőnek tudja azt, hogy szüleinket és mainkat meg ne vessük, se haragra ne ingereljük, de tiszteljük és engedelmeskedjünk nekik, s nagyrabecsiiljiik őket, amint ezt a Zsidókhoz írt levél 13. részének 17-ik verse is követeli! (Róma 13,1; I. Péter 2,17; Máté 7,12; Malakiás 2,10.) Amidőn ő maga is hivatkozik 1. János 3,1 8-ra: »Ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel é> valósággal«, ez Igének még csak az első felett- sem tartja be, mert sem »szóval«, sem »nyelvvel« nem szeret, hogy várhatnánk akkor megértést cselekedeteiben és a valóságban? Egyenesen élő példájává akar lenni annak, hogy mennyire vissza tudnak élni egyes hívek az autonómia szabadságának elvével! Kaffay püspöknek nincs szüksége arra, hogy egy egyszerű közkatona védje, sőt nem is tartozom az ő egyházkerületébe, tehát még a gyanúja is távol lehet tőlem annak, hogy pártfogásomba akarom venni az immár, hála Istennek, megoldáshoz jutott liturgia kérdésében. S ha nem is éppen »Kukutyinban«, de minden esetre eléggé elzárt és egy mélyen az erdők és hegyek ölén fekvő kis baranyai községben vagyok ahoz, hogy tudomására hozzam a nyílt levél írójának, hogy még a legegyszerűbb nép legeldugottabb faluiban élő fiai között is vannak sokan, akik igon is, kívánják a liturgiát, ezt az Istenhez,, emelő és Hozzá közelebb vivő nem új és »álmatag«, hanem rég elfelejtett és ősi istentiszteleti rendet ! A liturgia mellett az ország lelkészeinek túlnyomó nagy többsége igennel szavazott és nem »püspöki' rendelet jogokat sértő serviliz- musán« alapul az. Az ellen pedig a leghatározottabban tiltakozom úgy a magam, valamint minden Isten országa ügyéért élő és égő s.zol- gatársam nevében, hogy a »szomorúan lehajtott fejitek gárdájának hosszú sorába« kategorizáljon bárki is. Semmiféle »függő helyzet« nem gátol bennünket abban, hogy annak az Istennek igazságáért küzdjünk, aki bennünket talán több joggal tett céltudatos munkái járnak »eszközévé«, mint egy látomások, vagy határozatlan alakú »erős ösztönöktől« vezérelt laikus egyént; még abban az esetben sem vagyunk hajlandók egyes hívek »erős ösztöneire« reagálni, ha azok azzal az Ígérettel kecsegtetnek, hogy majd »megadatik mindenkinek a mii dukál«: mélységes tisztelet, nagyrabecsülés és ami legnagyobb mindenek felett«: a szeretet. Mi nem emberek szere te téré, nagyrabecsülésére, vagy mélységes tiszteletére számítunk, hanem Istennek lelkiismeretűnket megnyugtató biztatására. Éls e szempontból együtt haladunk mindazokkal, akik a liturgia kérdésében előljárnak. Elég sajnos és fájó dolog az, ha híveink »görcsösen ragaszkodnak« tájékozatlanságból vagy megszokásból, egyes eszméikhez és nem tudnak alkalmazkodni ahoz, amit elöljáróik nem szeszélyből, hanem teljes lelkiismeretük szerint akarnak keresztül vinni. A »hit és lelkiismereti szabad-ág krisztusi ideálját« nagyon félreérti az, aki Krisztus szolgáit akarja kényszeríteni arra, hogy »alkalmazkodni most az egyházi vezetőség köteles!« Nem gondolja ön, asszonyom, hogy egy kissé átlépte illetékes,-égének körét, amikor zavart akar kelteni ott, ahol azt nem lehet és nem szabad. Nem menti önt még az a szerény öntudat sem, hogy »sok hittestvért vezetett már a mi mennyei Atyánkhoz és a mi Megváltónkhoz«, s hogy sokaknak leikéhez odaférkőzött, akik feljajdulásaira felfigyeltek volna, ha... stb.« Nincs szüksége a mi papi gárdánknak arra sem, hogy igényeink és lemondásunk tekintetében leckét kapjunk öntől. A sok éhező és ipari pályára, vagy kézi mesterségre menő papi fiú és középiskolák nélkül felnövekedő papleány, azt hiszem, elég példa a »szerény igényűségre«! . »A Méltóságos Püspök Ur így parancsol- ja«, »punktum« csak a' nyílt levél szerint sz<A kásós a mi egyházunkban, a lelkészek e nélkül is megértik az idők szavát, mely intézkedés seket kíván az egyház érdekében és mindig csak ennek érdekében. Vagy még azt is kéltségbe akarja vonni, hogy az egyház érdeke a renitensekkel ‘ szemben arra kötelezi a püspököket, hogy a fegyelmi felelősség fegyverével is éljenek, amikor arra szükség van? Ha ön nem tudná ezeket megértetni, sajnos, az ön lelkén marad a felelősség azokért a sziép szavakért is, melyeket levele végén idéz! (I. Péter 4,8; I. János 4,7—8, 12—13,) Kérem, tegye szívére a kezét és kérje Istent, hogy adjon önnek jó belátást és igazi egyházszieretetet! , F tichs J án o,s. A lelkészfizetések központosítása és a szórvány kérdés. (Folytatás.) Végül nem tartom reálisnak a javaslatot azért sem, mert számadatai nem pontos számításon alapulnak. Ugyanis a fedezet-rovatnak egy tekintélyes részét, 10)0 hold lelkészi föld jövedelme címén beállított KO.000 P képezi. Már pedig 3000 hold földnek az évi bérjövedelme — feltéve, hogy kisbérietekben van az kiadva — legfeljebb 6000 q búza, melyr rek értéke — 14 P-s középárral számítva — 84.000 P és nem 150.000 P, mint amennyit a javaslat ezen a címen számításba vesz. Ha pedig az állam át-
