Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-12-27 / 51. szám
388. oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. december 27. nem a való értéknek megfelelően jellemzi az e tekintetben értéket jelentő újságok hiánya. Nincs tudományos egyházi sajtó-szolgálatunk s így sokszor, különösen a fiatalabb lelkész nemzedék kerül abba a vigasztalan helyzetbe, hogy teológiai látását és gondolkozását hallomásra építi inkább, mint a megírott betűre, amely az elmélyítésre és a nagy gondolatok kiépítésére sokkal alkalmasabb volna. Az utolsó három évtizedben megélhettük azt, hogy értékes teológiai folyóirataink beszüntették áldásos működésűket. A három csoportozatban munkálkodó sajtót jellemzi a kínosan békességes hang. A nemzedékek őrségváltása és új teológiai irányok kiteljesedései kritikai hang nélkül s talán éppen ezért sok esetben kedvetlenül népszerűsítődnek. Elfogadtatnak az új igazságok s egyházunk megkapja az új bélyeget, amely felől mégsem nyilváníthatja ki véleményét az egyház gondolkozó közvéleménye. Nem akarok nagyon vakmerő lenni azzal a megjegyzésemmel, hogy ma a katolikus sajtó olyan, mintha protestáns lenne s a protestáns sajtó olyan, mintha katolikus lenne. Kinek-kinek egyéni véleményére bízom ez állásfoglalás helytelenségét, vagy igazságát. Ez eddig nem akart kritika, vagy különösen őszinte kritika lenni, hanem egy lehetőség szerinti objektív referátum. Végeredményben s pozitív formában a következő megállapításaimat szeretném testvéreim lelkiismeretére is rábízni: Mondjunk le egyszer s mindenkorra arról az ábrándról, hogy evangélikus, vagy protestáns napilapunk is lehet valaha. Nem is látjuk a szükségét sem. Viszont ismerjük el azt, hogy egyházunk nem nélkülözheti azt a sajtószolgálatot, amely a szószék szolgálatát megerősíti és állandósítja, s az egyház akaratát és véleményét minden e világról való kérdésben kinyilváníthatja. Mi lelkészek neveljük meg önmagunkat arra az áldozatos életre, hogy egymást írását jóindulattal elolvassuk, magunkat másoknál sokkal bölcsebbnek ne tartsuk s higyjük el egymásról azt, hogy a legegyszerűbb papi levél, vagy papi írásnak is meg van a rendeltetése. ' > Nem túlméretezett az evangélikus sajtó. Azt hiszem, a ma megjelenő újságokra nagy szükség van. De keveseljük azt a tartalmat, amit ma ad, s gondoljunk arra, hogy adhassunk ünnepi s jubileumi nagy számokat olvasó közönségünk kezébe, amely a családok kedves és várt olvasmánya legyen. Ismerek egészen baloldali politikai pártokban élő s egyházunktól látszólag eltávolodott lelkeket, akik mohón várják egyházi lapjainkat, akik pontosabban ismerik sajtónk cikkeit, mint sok lelkész. Bővíteni újságainkat, amennyire csak lehet. S ha sajtó-vasárnapok offer- tóriuma kevés, költségvetéseink gondoskodjanak arról, hogy újságjaink derék és önzetlen szerkesztői legalább anyagi problémáiktól tehermentesíttessenek. S legyen végül gondja a most következő időszaknak arra, hogy neveljen fiatal lelkész nemzedékünkből olyanokat, akik írói tehetséggel rendelkeznek s szívesen vállalkoznak sajtó szolgálatunkra, már szinte gyermekkorukban felkészüljenek arra, hogy nyelv- ismereteiket, teológiai tudásukat, olvasottságukat arra állítják, hogy sajtó-lelkészi szolgálatra készülnek. Tapasztalatom az, hogy a mai evangélikus leikész semmiben sem marad el akármelyik nagy protestáns ország lelkészének szellemi magasságától. Olyan kvalitások vannak fajunkban is, amelyek abszolút értékére sokszor rádöbbent már a világ. S e kettős gyökérből való eredet mutatja a ma még ki nem aknázott lehetőségeinket. Ha az elmondott igénytelen, tapasztalaton s adatgyűjtésen alapult vélekedés átéreztette egyházunk eme munkaszükségletének időszerű követeléseit, hiszem, hogy egyházunk többoldalú s több- rendbeli megújhodásának rendjén nem feledkezik meg erről a kérdésről sem s itt s ezen a területen is elvégzi azt, ami előtte áll! Dr. H- Gaudy László. Technikai kultúra és vallás. Lépten-nyomoii halljuk a megállapítást, hogy a gépek korában, a technika századában élünk és ezt a megállapítást bizonyos rezigná- cióval szoktuk megtenni, vagy tudomásul venni; tegyük mindjárt hozzá, nem minden ok nélkül. A gépek korának hibáit és hiányait mindany- nyian látjuk, az élet elgépiesedésének hátrányait a saját életünkben mindannyian érezzük és könnyen hajlandók vagyunk arra az egyoldalú álláspontra, mely csak ezeket akarja látni és az előnyöket figyelmen kívül hagyja. Vigyáznunk kell azonban és az »audiatur et altera pars« elve alapján arra kell igyekeznünk, hogy az éremnek mindkét oldalát figyelmesen megtekintve, lehetőleg előítéletmentes megállapításra juthassunk arra a kérdésre nézve, hogy milyen hatása van az ember lelki életére, közelebbről vallásos életére a technikai kultúránk. Az átlagember, aki a technikai kultúrát és annak alkotásait csak kívülről ismeri (és ebből a szempontból tekintve a művelt embereknek legnagyobb százaléka is átlagembernek számit), könnyen tévedésbe esik. És ami ezt a tévedést okozza, az nem; a technikai felfedezések természetében rejlő valami különleges sajátság, hanem korunknak már a múlt század folyamán kialakult és figyelmünkre méltó világszemlélete és életfilozófiája. Földünknek egyik zugát sem kímélte meg az a »modern« szellem, mely lényegében nem más, mint az exakt tudománynak a vallás fölött aratott győzelme. Az emberek nem hittek a személyes Istenben, mint a világ urában, nem hittek a túlvilágban és a halhatatlanságban, az ember önmagára, saját intelligenciájára és teremtő erejére támaszkodott. Ezt a tényt kell mindenekelőtt megállapítanunk, ha a következményekkel tisztába akarunk jönni. Azt mondják, hogy a technika megfosztja az embert leikétől és elgépiesíti az életet. Erre azt felelhetjük, hogy ha sok jel mutat is az emberiség elgépiesedésére, a szellem még sem halt meg, mint ahogy a szellem egyáltalán nem halhat meg. A szellemmel más baj történt, amit úgy mondhatnánk, hogy a szellem kettéhasadt, egy a lélekbe befelé- és egy másik1, a világba kifelé tekintő szellemiségre. Ezzel magyarázhatjuk a természettudományos, közelebbről a technikai kultúra és a lélek vallásos ismeretei között fennálló széles szakadékot. Eddig semmiféle szellemi (vallási, filozófiai) áramlat nem volt elég erős, hogy ezt a szakadékot áthidalja és egy organikus élő kultúrát teremtsen, olyat, mely szellemi és lelki életünkhöz tartozó minden ismeretünket egységesen magába foglalná. Ebben a széteső kultúrában élünk, ezért látjuk úgy igen gyakran a technika alkotásait, mint egy gonosz hatalom démonait, melyeket az ember fölszabadított, de úgy járt velük, mint Goethe »Zauberlehrling«-je, nem tudja azokat megfé-
