Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-12-20 / 50. szám

1936. december 20.

EVANGÉLIKUS ÉLET

sa. Ma már mindenki olvasni akar s ez a mi korszakunkban már nem csak divat, hanem életszükséglet.

Éppen ezért én úgy gondolom, hogy az egyháznak immár kötelessége őrködni afelett, hogy hívéi mit olvasnak. Amiképpen a napisajtónak, úgy az irodalmi műveknek is nagy lélekformáló hatásuk van. Nem mindegy az, hogy önálló ítélőképességgel nem rendelkező ember mit olvas, s nem mindegy"ez. különösen napjainkban, amikor a világban kóválygó különféle veszedelmes eszmeáramlatok, melyeknek majdnem mindegyike esküdt ellensége a vallásnak is, éppen a betűk ólomkatonáin keresztül szórja mérgező nyilait a lelkek felé.

Cél- és okszerű feladat tehát az, hogy az egyházak vegyék kézire híveik olvasási vágyának kellő irányítását és kielégítését.

Az ilyen egyházi könyvtárak felállítása egyáltalán nem jelent nagy anyagi áldozatni, mindössze jóakarat és ügybuzgalom kell hozzá.

Minden egyes könyvtár alapját meg lehetne vetni ajándékozás útján. A gyarapítás és kiegészítés olyan mértékben történne, ahogyan az kívánatos. A könyvet olvasó hívek egészen csekély kölcsönzési díjat fizetnének, mely összeg teljes egészében a könyvek jókarbantartására, valamint a könyvtár gazdagítására fordíttatnék.

Az összes könyvtáraknak volna egy központi szervei s ez adná az irányítást arra nézve, hogy a rendelkezésre álló összegek elsősorban is milyen könyvek beszerzésére használtassanak fel.

Az ilyen könyvtárak fölállításával sok-sok kötelességszerű célunknak eléréséhez jutnánk. Tág teret tudnánk nyitni értékes egyházi kiadványainknak és kellő támogatásban tudnánk részesíteni könyveik megvásárlásával — az evangélikus írókat. És ami mindenek felett áll, irányítóivá lennénk hitte st vére ink szellemi vágyainak s ezáltal megvédelmezői lehetnénk hitünknek és egyházunknak.

Ennek a kérdésnek még sok apróbb részlete is van. Én csak az alapgondolatot fejtettem ki, azzal a céllal, hogy az illetékesek figyelmét erre felhívjam és megértő ügybuzgalmukra bízzam a megvalósítást.

Káron!) Pál.

382. oid^-rjnm^n Vp,

Krisztus hallgatása és a Kaki való engedelmeskedés a legigazabb istentisztelet; ezen kívül nincs is istentisztelet. Olyan szertartásokat vihetünk véghez, amilyeneket csak akarunk. nála a mennyben minden sokkal szebb, mint ahogyan azt mi elkészíteni tudjuk. Különben Saul is tetszett volna Seki. azonban 0 azt mondotta': a te istentiszteleted ellenem van. Pedig az igazán '»szép istentisztelet ■ volt. Másutt pedig így szól: nem ünneplést és áldozatokat kívánok, hanem engedelmességet! (J. Sám. 15:22; Zsolt. 40:7; Jer. 7:23.)

Luther.

„A templomalap javára“.

A Keresztyén Igazság decemberi számában rövid »krónikát« írtam az »R«-ben építendő templom modelljéről, amelyet súlyos bírálat tárgyává tettem és pedig nem annyira művészi szempontból, mint inkább célszerűtlensége és túlinéretezettsége miatt. (Kupoláknak rossz az akusztikája, a négy torony luxus, stb.)

Proliié Sándor lelkésztársam tévedett, ami- bor erre azt írta, hogy magamat megnevezni nem akarom. írásom alatt kezdőbetűim őelőtte sem rejthették el szerzőségemet, amint az válasza utolsó kikezdéséből ki is tűnik. A Keresztyén Igazság rövid »krónikáiban« azonban nem szokás nevet kiírni, mert nem az a fontos, hogy ki írja, hanem hogy mi az írás tartalma.

Éppen ezért nem értem, hogy miért lehet, joga »éles bírálatot mondani tisztes korú építőművésznek« és miért »becsületsértések halmaza« ugyanaz az írás, ha azt »fiatal papi ember« írta?

Harminchárom esztendős lelkész vagyok s örülnék, ha a »fiatalok« maguk közé számítanának. (»Fiatal« alatt természetesen nem életkort értek, hanem életszemléletet, életfeladatok meglátását és megoldását, nagyjában úgy, ahogy azt. teológiai és egyházi vonatkozásokban a Keresztyén Igazság igyekszik képviselni, társadalompolitikai szempontból pedig azt Szek- lű Gyula fogalmazta a »neobarokk társadalom« elleni harcban.)

A kifogásolt írásomat féltő egyházszere- íétből írtam, azt továbbra is fenntartom és érte teljes felelősséget vállalok. Nagy sajnálattal vettem azonban tudomásul, hogy a kifogásolt terv már a kivitel állapotában van. Elismerem, hogy ilyenképpen az »r«-i esetben krónikám elkésett s csak jövő esetekre szolgálhat okulásul.

Egyébként javaslom, mutassa be hasábjain az Evangélikus Élet a szóbanforgó modell képét, — az érdekeltek azt bizonyára rendelkezésre bocsátják, — s alkosson lapunk olvasóközönsége magának ítéletet arról, helyes-e, ha ilyen templomot épít egy saját lelkipásztora által »szegény külvárosinak« nevezett gyülekezet? — Művészi és egyéb szakszempontra nézve pedig kérdezgessék meg a Mérnöki Kamara által nyilvántartott valamennyi evangélikus műépítész véleménye.

Általános elvi szempontból hangsúlyoznom kell, hogy a templomépítés általános egyházi közügy, nem pedig gyülekezeti belügy. Nem csak az országos gyűjtések címén, amelyek többnyire megelőzik a templomépítéseket, hanem a templomok hosszú élete miatt. ízléstelen oltárképet vagy térítőt előbb-utóbb ki lehet cserélni, rossz vagy csúf templomot azonban bajos lebontatni s évszázadokon botránkozása marad jobb ízlésű híveknek.

A Türelmi Rendelet után — éppen másfél évszázaddal ezelőtt — tömegesen épült evan-