Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-12-20 / 50. szám
380. oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. december 20. felé. Neveket tudnék itt felsorolni, amelyeknek említése igazolná állításomat. De ezért érthető azután az, hogy ma a hazai róm. katolicizmusnak van öt olyan újságja: Katolikus Szemle, Magyar Kultúra, Vigilia, Új kor, Korunk szava, amelyeket nem ismerni és nem olvasni majdnem azt jelenti: elmaradni az élettől. Melyik református, vagy evangélikus egyházi újságnak van arányosított s kicsinyített mértékben ilyen népszerűsége? Talán néhai Zsinka Ferenc idejében volt ilyen jó a Protestáns Szemle, de ma ilyen újságot én nem ismerek. Az elmúlt két évben a Református Élet néhány száma volt olyan, amelyik minden igényt kielégített, de szervezetlenség miatt nem felfelé ívelés következett itt sem, hanem hanyatlás. Pedig, hogy ismét a lapszerkesztés személyi terére térjünk vissza, bizonyára senki sem vonja kétségbe azt, hogy hazai egyházunkban legalább 30 olyan lelkész van, aki íráskészségével, tanultságával, tapasztalatával és széleskörű ismeretével felér a legkiválóbb újságíró szellemi magasságához! Bizonyosan abban keresendő a különbségtevés értékelése, hogy az egyházi sajtóval szemben mi magunk sem támasztunk nagy igényeket! Sem az olvasók, sem a szerkesztők s ez mindkét tényező részéről súlyos mulasztás. (Folytatjuk.) Dr. H• Gaudy László, Lelkipásztori gondok. 1. A temetési ágendához. Nem az ószövetségi, hanem az újszövetségi teremtési hit alapján hisszük és valljuk, hogy Istennek mi mindenestül, testestül-lelkestül teremtményei vagyunk. Cserépfazekak, akiket a halál vaspálcája ama napon egészen összetör. Testem és lelkem egyaránt sírba hanyatlik. És megint nem az ószövetségi, hanem az újszövetségben nékünk adatott Krisztus-reménység alapján hisszük és valljuk, hogy Isten a maga újjáteremtő erejével felemel minket is hamvainkból a feltámadás reggelén ítéletre és kegyelemre. Miért hirdetünk akkor a sírok partja mellett csalóka, pogány filozófiai tanokat, mint aminő a lélek-halhatatlanság lidércfénye, a nemesebb rész tovább élése, érdemek és erények égi megkoronáztatása. Ezekről a Krisztus nélküli ember-világ eleitől fogva beszélt. Ezek az emberi szívnek természetes, ösztönös vágyai, melyeket a legmagasabb gondolati és világnézeti magaslatra is emelt az idealizmus filozófiájában. De ezek nem az evangélium, nem a Krisztus-reménység boldog üzenetei és hit- tartalmai. A Krisztus-reménység valódi, teljes halálról és valódi, teljesen új életre való fel- masztásról tud. »Te« élsz le egy életet .és annak a halállal vége és »te« támasztatol fel és nyersz új életet. Istenhez való földöni viszonyunk nyer elítéltetést és kiteljesedést. Az a pokol, hogy Isten véglegesíti rajtam a Tőle elvezető földi éltemet a halál után is és soha színe elé nem juthatok és az az öröki élet, hogy Isten a Krisztus-hitben elkezdett új életemet kiteljesíti rajtam a halál után is és színe előtt élek örökkön-örökké. És most nézzük meg a temetési ágendát. Olyan formulákat találunk, amelyek minden ponton nem fedik a Krisztus-reménység tartalmát és Ígéretét. A halálból félhalál lesz, mert a lelket kivonjuk Istennek megsemmisítő keze alól és a feltámadási hit zökkenőt kap a halhatatlan lélek dicsőségbe öltöztetésével. Uj formulákat kell keresnünk, melyek a hamisítatlan Krisztus-reménységből fakadnak és táplálkoznak. Két kísérletet itt közlök. Háznál: »Eredj el immár megboldogult keresztyén testvérünk a minden halandók útján, melyen mi is követni fogunk tégedet. Kikísérünk alázatos lélekkel Istennek temetői kertjébe. Találj ott csendes pihenést, míg az Ur a te hamvaid felett is megáll és újjáteremtő erejével téged is előszólít a feltámadás szent reggelén. Ámen.« A sírnál: »Atya, Fiú, Szentlélek, Szent- háromság egy igaz Isten, akit Te teremtettél, megváltottál és megszenteltél, általa djuk Te- néked. Legyen por az, aki porból vétetett, hamií, aki halmiból vétetett. De kit most ime egészen összetörtél, majdan a Krisztusért róla is emlékezzél meg, mikor mindeneket ítéletre és kegyelemre hívsz a feltámadás szent napján. Ámen.« 2. Az egyházi esztendőhöz. A csendes ádventi napokkal évről-évre beköszöntő egyházi évnek ezernyi áldásait élvezzük. Megváltónk földi életéhez igazodó szentigék a várás völgyéből a megdicsőülés hegy- ormán át vezetnek bennünket egy másabb élet szentsége felé. Azzal t. i., hogy a. Megváltó személyéből és cselekedeteiből felénk áradó hatások révén a Lélek lassú s csendben folyó megszentelést munkál bennünk és rajtunk. Nem a verkli-nóta megismétlődése tehát az egyházi új esztendő, hanem az elhibázott emberi életek újrakezdésének áldott lehetősége. Elnémult igéknek, elmulasztott alkalmaknak újbóli felkínálása. Áldott keret, melynek tartalma a legdrágább. Ritka foglalat, melynek drágagyöngye minden kincsnél inkább megszerzendő és semmiért el nem adandó. És ez a keret egyre töredezik. A »lényeg a fontos« elv alapján elhanyagoljuk. Valahogy még csak elkezdjük, de be nem fejezzük és ezért valójában el sem kezdjük. Mi sem, de híveink még kevésbbé. Ma már minden január 1-el kezdődik. Holott a szilveszteri kiaknázható hangulatot és a polgári év »új«-ságát minden erőnkkel meg kellene valósítanunk az egyházi év végén és az ádventi első vasárnapon. Hol van egyházi évet záró esti istentisztelet? Hallunk-e ádvent első vasárnapján valamit is a keresztyéni »új«-ról? Szilveszterkor és újévkor nem az Igét hallják, hanem az idő prédikációjára figyelnek fel az emberek. Minden ekkori igehirdetés az időtől megragadott ember rostáján hull át és jut meghallgatásra. — Nem tudom, az új liturgia bűnbánati isten- tiszteletének rendje hol és mikor nyer alkalmaztatást gyülekezetünkben, de azt érzem, hogy
