Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-12-13 / 49. szám

1936. december 13. EVANGÉLIKUS ÉLET 373. oldal: nem lehet a szó mellett kicsinyítő képző. Nem csak azért. mert nem magyaros. hátiéin azért se, mert a német szövegben a Wärt lein nem a szót akarja kicsinyíteni, hanem azt akarja kifejezni. hogy az Isten igéjéből a leg­kisebb szó is elég arra. hogy letörje a világ urát. A negyedik' versszak azután a legtömö­rebb. leglendületesebb, de egyúttal a legné­metebb. Azért a legnyugodtabb lélekkel le lehel mondani szószerint való fordításáról. A magyar és német kifejezésmód közöli ugyanis szélsőséges különbségek . vannak. A magyar a határozol/ világosság nyelve. Ezért szereti a főnevet. Ez a józanság magyarázza, hogy a magyar nyelv az egyesszámot hasz­nálja és az igeragozásba ti a jelentő módot. A német ellenben szívesen burkolózik elvontsá­gokba. Főnév helyett használja ia melléknevet, ami határozatlanabb. Az igeragozásban a ha­tározatlanság iránt való előszeretete abbéd is látszik, hogy a feltételes módot szereti és van is hozzá egy sereg módbeli segítő igéje. Így teljesen át kel! önteni az ilyen so­rokat is: »Und wenn die Welt voll Teufel war. End wollt uns gar verschlingen. Es soll uns doch gelingen.« A legerősebben áll előttünk: ez a kérdés a negyedik versszak elején. Ez az első há­rom verssor a német népköltés egyszerű, szinte játékos bájával és lírai burkoltságával nem fordítható szószerint magyarra. Az a fordí­tás. amely leghívebben követi az eredeti szavát, legmesszebb esik az eredetinek érzelmi tar­talmától és hatásától. Hamvas József. A társadalom elgépiesítése. Igen, ma a gépek korát éljük. Az emberi őrével takarékoskodunk, miért is azt ott. ahol csak lehet, kíméljük. Az emberi munkát géppel végeztetjük el. Az embernek inkább csak a gép helyes kezelése a tulajdonképpeni hivatása. Nem csoda tehát, ha egyébként végzett mun­kája is gépies, azaz megszokottságon alapuló lesz. amelyből többé-kevésbbé vagy sokszor egészen hiányzik a lélek. Többnyire tehát a megúnás közönye vesz erőt rajta és csak élet­ösztöne sugallatára, vagyis szükségből dolgozik. A léleknek azonban egészen különálló, sajátos törvényei vannak, amelyeknek be nem tartása működését ideig-óráig elzsibbasztja ugyan, ha azonban öntudatra ébred, jogait is annál erélyesebben követeli. Mivel pedig eh­hez hivatásának gyakorlása közben alkalma alig nyílik, öntudatának bizonyítására hiva­tásán kívül igyekszik teret találni. Kétségtelen, hogy vágya, .hite, akarata utat tör valahol és valamikor, ekkor azonban összeütközésbe kerül a megélhetésért küzdő anyagi emberrel és ennek gyarló földi alkotásaival. Az igy kifejlődött küzdelem legtöbbször váltakozó szerencsével folyik. Hol az anyagi ember van felül, megélhetési igényei kielégülést nyervén, hol pedig lelkének öröktől fogva és örökké tartó jussa diadalmaskodik. Minden attól függ, hogy mi nagyobb az emberben, lelki vagy anyagi igénye, illetve ereje-e. Azt hiszem, hogy ez az utóbbi, t. i. az anyagi igény érdemetlenül bár. de nagyobb szerepet játszik az emberi életben. Az anyagi megél­hetés, jólét valami közvetlenül tapasztalható érzés, ellentétben a lelkivel, amelynek lényege, eredményei nem nyilatkoznak mégolyán szem­beszökő módon. A jellem tulajdonképpen e két tényezőnek egymással szemben kifejtett küz­delméből alakul ki. így van ez az egyes ember életében, azon­ban a társadalom életében másképpen alakul. Más az egyes lélek, más a tömeglélek. Az egyes legfeljebb önmagáért felelős. És a tö­megéit talán senki sem? De igen, a tömegért mindnyájan, közösen vagyunk felelősek. Igaz hogy ez homályos meghatározás, amely mögé el lehetne bújni, ha... lelkiismeret nem volna. A közös felelősségérzetet ez a lelkiismeretesség ébresztgeti. l)e mikor ez a lelkiismeretesség is a különböző keresztyén és nem keresztyén életfelfogásban — hogy világnézetekről ne beszéljek — gyökeredzik! Aat pedig tapasz­talnunk kell, hogy a közvetlen, szellemi érint­kezés és a gyors közlekedés világában a népek jeliemén felépülő, illetve abból táp­lálkozó életfelfogások egymásrahatása is be­hatói)!) lévén, a lelkiismeretésség fogalma még tágabb, még ruganyosabb lesz. És a szabad versenynek sokszor a kíméletlenségig megnyil­vánuló hatása, amelynek a lelki ismeret elhall­gattatásában olyan fontos szelepe van, még többet árt. A társadalomnak eme nagy életharcában nézetem szerint csak két megoldás lehetséges, még pedig vagy a lelki, erkölcsi, társadalmi és esztétikai életben is az egyeduralmat megho­nosítani, vagy pedig az említett területeken uralkodó felfogásokat külön-külön, sőt egymás­sal is összehangolva, azokat a gyakorlati élet számára megvalósíthatókká tenni. Mind a ket­tőnek a teljes sikere a végtelenségben van. De melyik megoldás mégis a jobbik? Az egyeduralmi megoldás egy, a tökéle­tességet eml>eri fogalmak szerint erősen meg­közelítő egyénen múlik. Addig tehát, amíg ilyen vagy ehhez hasonló bebizonyítottál« nincs, erről beszélni nem lehet. Marad a másik meg­oldás a maga ólomlábakon járó részletsike­reivel. Amíg az egyeduralmi, vagy legalább is részben egyeduralmi törekvések sok érdemes embert némaságra, visszavonulásra kárhoztat­nak, addig a másik emberben az erők össze­mérése az az eljárás, amely végeredményben a helyesebb megoldás kijegecesedését idézi elő. Ez is sok küzdelemmel járó, hosszantartó el­járás, amely alatt itt is sok érdemes kiesik

Next

/
Oldalképek
Tartalom