Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-12-13 / 49. szám
374. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. december 13. idő előtt a küzdelemből, de természetes úton, legalább a siker reményének tudatában, míg az egyeduralom idején a legtöbb a küzdelem és a siker reményének önkéntes feladásával. Ez azonban legtöbbször az elfáradásnak a kóros jele, amelynek az a vége, hogy mindig többen vonulnak vissza a közügyektől, ezeket tehát mind' kevesebben és — sajnos — sokszor mind’ kevesebb hozzáértéssel is intézik. Különösen nálunk fontos ez, ahol ezt az elkedvetlenedést olyan gyakran tapasztaljuk, így adunk alkalmat és módot a javíthatatlan középszerűségnek a közügyek intézésére. De ez talán még jó, mert ha nem is viszi azt előre, de legalább nem ront rajta. Egy helyben ta- pogatása legalább a haladás látszatát kelti. Egv másik — és talán gyakoribb — megoldás, mikor a felmerülő kérdéseket és nehéz társadalmi feladatokat bizonyos megkönnyebbüléssel hárítják át az államra, amely rideg lii- vatalszellemével valamelyes gépies megoldást alkalmaz. Micsoda ez más, mint szellemi nemzetrontás, útegyengetés az elgépiesedéshez? Vájjon nem fenyeget-e hasonló veszély egyházi intézményeink építése körül? Az a bomlasztó szellem, amely falait ostromolja, nem ütött-e már eddig is keskeny rést azokon? Itt elsősorban a hitetlenség az, amely bomlaszt. Vigyázzunk, hogy ennek szelleme fel ne üsse ismét a fejét, annál kevésbbé hódítsa meg egyházunk erődövének leginkább előretolt, elszigetelt bástyáit. Az Országos Luther Szövetség feladata: ezeken a bástyákon őrtállni. Nem szabad neki a legigénytelenebbnek látszó, de evangélikus egyházunkkal szoros kapcsolatban álló bárminemű kérdésben a kényelmesebb elodázó vagy lerázó álláspontot elfoglalni csak azért, mert ez a pillanatnyi nehézségeken könnyebben átsegít. Ezt eddig sem tette. Az egyháznak pedig, elsősorban lelkészeik jó példája nyomán hithű jellemeket kell nevelni tudnia. A társadalom elgépiesedésének megakadályozása ezen múlik. Vigyázzunk, mert ha e téren engedékenyek vagyunk, ezt a hanyagságot egyházi térre is könnyen átvihetjük. ügy érzem, hogy itt még különösen sok a tennivaló nálunk. Az a bizonyos túlzott szabadelvű gondolkodás, amely annyira jellemez bennünket, külső és nagy tapintattal párosult meggyőző- déses, vagyis lelki fegyelem nélkül csak bomlaszt. Egyházunk belső élete ezért hagy olyan sok kívánnivalót fenn még most is. A sok reverzálisadásnak ez az igazi oka. — Hűségünkben nem vagyunk hajthatatlanok és ebben az állhatatosságban kitartók. Az Országos Luther Szövetség legyen hatalmas őrtornya az egyháznak, amelyből féltékenyen őrködő és élesen bíráló szemével mindent meglát, veszély idején pedig az állhatatos hűség vigyázó fényszórójával minden gyanús jelenségre idejekorán rávilágít. Ne engedje evangélikus társadalmunkat elgépiesíteni. Leheljen abba tántoríthatatlan evangélikus szellemet és megalkuvást nem tűrő evangélikus öntudatot oda is, ahova a szónok hangja már nem hallatszik el, vagy azt nem akarják meghallani. Az ilyen szellem és öntudat az elgépiesítés leghathatósabb ellenszere, a lendületes egyházépítés — fejlődés és — megerősödésnek pedig egyedüli záloga és biztosítéka. vitéz nagymegyeri Nagy Károly. „Lelkiismereti házasság.“ A Pesti Napló csillagos cikkeinek írója a december 8-iki számban az angol király ismeretes házassági problémájáról ír és e cikkében a következő, bizonyára sokak előtt egészen új dologgal gazdagítja a katolikus egyház házassági gyakorlatára vonatkozó ismereteket. Szószerint a következőket írja: »Abban az esetben, ha az angol király katolikus lenne, rendkívül egyszerű lenne házasságának kérdése; ugyanis a király úgynevezett »lelkiismereti« házasságot köthetne (természetesen nem egy elvált nővel, hanem ha- jadonnal vagy özveggyel). Előfordul az életben, hogy az embert a lelkiismerete házasságkötésre sarkallja, de a házasságnak valami nagy akadálya van, amely akadály nem egyházjogi természetű. P' Idául a felek között »történt valami«, talán gyermeket is várnak, de a férj társadalmi vagy hivatali állása miatt nagy baj lenne belőle, ha a házasságkötésről a világ tudna. Az ilyen esetben a fél engedélyt kér a püspökétől arra, hogy titokban köthessen házasságot lelkiismerete megnyugtatására. Ha a püspök megadta az engedélyt, az illetékes plébános a legnagyobb diszkrécióval összeadja a feleket, de a házasságkötést nem írja be a plébánia anyakönyvébe, hanem a püspök írja be egy erre a célra szolgáló titkos könyvbe, ügy a püspök, mint a plébános köteles az ilyen házasságot a legnagyobb titokként kezelni. Miután a polgári törvények szerint csak a polgári házasság után lehet egyházi házasságot kötni, az ilyen lelkiismereti házasságot az állam természetesen nem ismeri el, s a papot, ki az esketést végezte, meg is büntetné, ha tudna a dologról a világi hatóság. Nem gyakran ugyan, de előfordulnak ilyen titkos házasságok Magyarországon is. Többnyire katonatiszt a férj, aki nyilvános házasságot nem köthetett, mert például nem volt kaució, vagy a házasságkötést a katonaság nem engedélyezte volna. Ha az ilyen esetben a tiszt titkos házasságot kötött egy nővel, súlyos szolgálati vétséget, követ el; de legalább megnyugtatta a lelkiismeretét azzal, hogy választottja őneki nem szeretője, hanem egyházi áldással hozzáadott felesége, — bár ezt a körülményt, legalább egyelőre, titokban kell tartani.