Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-11-22 / 46. szám
350. oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. november 22. hanem a hit belső indítására,* szeretetből. T. i. szeretjük Istent és szeretjük embertársainkat. A szeretet pedig sohasem kérdi, hogy kell-e jót cselekednem, vagy mit tegyek még, hanem kürt és dob nélkül megteszi. Már Augusztinusz is így nyilatkozott: »Szeresd az Istent, aztán tégy amit akarsz.« Cselekedeteink ilyenformán tükörré válnak és meglátjuk bennük, mekkora és milyen hitünk van. És tudnék most számtalan helyet idézni a Bibliából, ahol arról van szó, hogy megítél bennünket Isten a mi cselekedeteink szerint. Igen, t. i., aki a Bibliát magyarázza, annak tudnia kell, hogy az ítélethozatal mindig kapcsolódik a törvényszéki tárgyalás gondolatával. Ott nyilvánosságra kerül minden cselekedetünk, mint hitünknek tükre, az ítélkezés a cselekedet szerint történik, de az üdvösséget »egyedül hit által« nyerjük. A szabad akarat és a predesztináció egymásba folyó gondolatok. Az bizonyos, hogy Bilkei Ferenc nagyot tévedett, amikor a predesztinációról beszélve azt a mindennapi életre vonatkoztatta, nevezetesen arra, hogy a református ember (pld. Tisza István) azért marad meg életveszélyben is azon a helyen, ahová Isten állította, mert ami bekövetkezik, annak »így kell történnie«. (16. oldal ) összetévesztette a predesztinációt a fatalizmussal. Ugyanis a predesztináció nem a mindennapi dolgokra vonatkozik, hanem Isten üdvösségre elhívó végzése, a fatalizmus pedig ilyenféle: ha egy cserép a fejemre esik és meghalok, ez megiratott számomra a sors könyvében. Itt még meg kell említenünk Bilkei Ferenc okoskodását: hogy ha Tisza István a kommunizmus idején elmenekül, mint P. Bangha Béla és a többiek, akkor később ő szabadíthatta volna meg a kommunizmustól Magyarországot. ("16. old.) A protestáns ember nem így gondolkozik, hanem hűséges haláláig azon a helyen, ahová Isten állította. Mert az Isten nem szereti a reálpolitikusokat, hanem hitvallókat és mártírokat keres. Azért ad az embernek hivatást, hogy betöltse, ha rá kerül a sor, vére árán is. '.»Légy hű mindhalálig és én néked adom az élet koronáját.«) De meg lehetetlen is az ilyen Bilkei-féle okoskodás. Teljesen hibás eredményekre vezet. Bizonyításul vessünk fel mi is egy hasonló kérdést- mi lett volna, ha Jézus Krisztus elmenekül a Ge- tsemáné kertből? Ugy-e, ugy-e?) Egyebekben pedig mi is valljuk Pál apostollal együtt, hogy általános értelemben vett szabad akarat nincs. T. i. elhatározhatja az ember, hogy egyék-e vagy koplaljon, sétáljon-e vagy leüljön, de az élet végső dolgai felöl nem dönthet. Csak akkor hiszem el, hogy az embernek szabad akarata van, ha saját erejéből meg tud szabadulni a bűn zsoldjától, a haláltól. Ettől csak Krisztus szabadít meg. Ezért az ember született rabszolga, legfeljebb annyi előnye van, hogy választhat Isten és a Sátán között. Az Isten Jézus Krisztusban megvált bennünket a Sátán uralma alól, Jézus az az ár, melyen a rabszolgák megvétettek. Olcsóbban nem lehetett. Azért mondja Pál: »Áron vétettetek meg, ne legyetek azért az emberek szolgái.« Ez a keresztyén ember szabadsága, t. i., hogy döntünk az Urunk mellett, aki megvett bennünket és Isten szolgái vagyunk. Ebben a szolgálatban találjuk igazi hivatásunkat és felszabadulunk a világ szolgálata alól s Isten munkatársaivá válunk. Ezekben adva van a predesztináció értelme is. Luther Márton ismerte a Bibliát és többször olvasta benne pld. a Róm. 9:ll-et. Itt többek között azt olvassuk: »Annak okáért tehát nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut (t. i. az üdvösség), hanem a könyörülő Istené.« Azt jelenti ez, hogy üdvösségünk kizárólag az Isten műve. (Isten szuverénitása azt sem zárja ki, hogy elkárhoztasson bennünket, de a kijelentésben és hitben könyörülő és üdvösségre predesztináló Istennek jelentetik ki.) Tehát nem mi ta* Luther azt mondja róla: »Vajmi csodálatos dolog a hit, nem kérdi, hogy kell-e jót cselekedni, hanem mielőtt kérdezné, annak cselekvésével van elfoglalva.« nítjuk ezt, hanem az apostolok és Jézus. A tanítványok ezt kérdezik Jézustól: »Kicsoda üdvözülhet tehát?« — Jézus így felelt: »Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges«. (Máté 19:26.) De nemcsak ilyen, hanem fájdalmas dolgok is tartoznak Isten elrendeléseihez. Bilkei megbotrán- kozik azon, hogy Luther Júdás árulásában Isten üdvtervének egyik szomorú állomását látja. Aki ismeri Lukács 24:46-ot és az ószövetségi próféciákat (Dánéi 9:26, Ésaiás 53, stb.), az tudja, hogy Jézus elárultatása, szenvedése és halála kezdettől fogva beletartozott az üdvtervbe. Bilkei, amikor a hit által való megigazulásról, jócselekedetekről, predesztinációról, stb. ír, egész sereg idézetet közöl Luthertől, amelyek egyoldalúan élezik ki a hit és cselekedetek jelentőségét. Pl. ; »a cselekedet pestis«, »vétkezz bátran, de higyj az Istenben«. Ezek mind hitelesek. De vegye ki valaki pld. a Bibliából ezt: »...a papok és a nép ne törjenek előre... hogy az Ur reájuk ne rontson.« (II. Móz. 19:27.) Vagy pedig olvassa el Jób könyvének 40—41-ik fejezetét, ahol Isten hatalma víziló és a cethal képében szemléltetik. Hát hol van ezekben a képekben a mi jóságos Istenünk arca? Ugy-e sehol, így lehet kikapott idézetekkel hamis fénybe állítani a legszentebb dolgokat. Kérem hát Bilkei Ferencet, ha propagálni és ismertetni akarja Luthert, akkor ne tendenciózusan összeállított idézeteket közöljön, hanem adja közkézre magyar nyelven Luther minden müvét. De akkor vigyázzon jól híveire, hogy Luther mögé ne álljanak. Ebbe a gondolatkörbe tartozik az is, hogy Luther ezeket az »új« (valóban pedig öskeresztyén igazságokat) sokszor bárdolatlan, goromba nyelven hirdette. De hamis az a mérlegelés, amely csak a mérleg egyik karját terheli meg, a másikat pedig üresen hagyja. Igaz, Luther sokszor írt és beszélt gorombán, de abban a korban így csinálta ezt minden ember, Róma hívei is. A nyers stílus annyira jellemző erre a korra, mint az éghajlatra a flóra, íme nihány kikapott idézet Pázmány Pétertől: »A ti prédikátoraitok nyilvánvaló latorságait nem akarom elö- számlálni. (Pázmány munkái I. 90.) »Talán más ember házastársára nyerítesz?« (ugyanott I. 38.) »Szaporán foly nyála Baldinusznak mikor a pápa moslékéba akad.« (u. o) »Isten... mint rühes juhokat (t. i. a protestánsokat) elszakította a nyájtól« (Kalauz). Vannak ezeken kívül szép számmal olyan kitételek Pázmány munkáiban, amelyek ma nem tűrik meg a nyomdafestéket. így változik meg az igazság, ha megmutatjuk az érem másik oldalát is. Azt pedig végleg nem lehet megérteni, hogy miért kell kárhoztatni Luthert azért, mert lefordította a Bibliát és az emberek kezébe adta? Hát véka alá kell rejteni a gyertyát? A középkor legelhanyagoltabb, legolvasatlanabb könyve volt Lutherig a Biblia. — Az is kifogás, hogy Luther fordította le a Szentírást, tehát hamis. Szögezzük le: Luther eredetiből fordította a Bibliát, a római felekezet által használt Biblia már latin fordítása az eredetinek. Tehát Luther tért vissza jobban a forráshoz. Aztán meg nálunk nem kényszerítenek senkit, hogy az anyanyelvén olvassa az írást. Bárki megtanulhat araméi, arab, görög nyelveken, hogy eredetiben tanulmányozza Isten Igéjét. Ezt meg is tesszük, héberül, görögül olvassuk a Bibliát, így aztán nem érhet bennünket olyan blamáló tévedés, mint Bilkei Ferencet, aki füzete végén lelki szegényeknek nevez bennünket. Gúnyból vagy sajnálatból, nem tudom? De az bizonyos, hogy eltalálta az igazat. Mert a »lelki szegények« a Bibliából vett kifejezés és félre érti, aki azt hiszi, hogy korlátoltat, vágy sajnálatra- méltót jelent. így olvassuk: »Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa,« (Máté 5:30 A kritikus szó szó eredetileg így hangzik: »Anavim«. Jelenti azokat az embereket, akik érzik, hogy koldusszegény az életük, mert nem tudják elérni Istent. De nagy nyomorúságukban az Úrhoz kiáltanak és boldogok azért, mert az Isten jön hozzájuk és nékik
