Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-11-08 / 44. szám
332. oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. november 8. leütésében, merthogy senki sincsen, aki ellenőrizné »az igeszolgálat belső értékét, annak írásszerűségét, hitvallásosságát és építő voltát«. Sőt ennyit sem. Ma az egész világon mindent agyonfelügyelnek, a legkisebb szolgának ési a legmagasabb rangú tisztviselőnek is százféle- módon a körmére néznek, csak éppen a lelkésznél vannak, kik minden ellenőrzést egyedül a »ielkiismeretre« akarnak reábízni. Senki sem kéri számon pl. azt, hogy még ma is van evangélikus gyülekezet, amelyben nem tartatik bibliaóra, amelyben nincs ifjúsági egyesület, nincs nőegyesület, nincs szórványmunka, nincs mégcsak ádventben és böjtben sem hétköznapi istentisztelet, stb. Ugyan mi lehet ezeken kívül? És ez is csak olyan jól van, mintha mindez megvolna. 2. Szórványkérdés. Alig van kérdés, amelyet az egyházi közvélemény az utóbbi esztendőkben égetőbbnek és sorsdöntőbbnek jelentett volna ki, mint éppen a szórványkérdés. A zsinat pedig ezt is éppen csak érinti. Nem is érinti, hanem valósággal rálehel csupán. Ha valóban ettől függ egyházunk jövendője, úgy miért nem tartja érdemesnek a zsinat alaposan mélyére nézni e kérdésnek és megteremteni a szórványmunka komoly alapjait? Miért kell még mindig az egyes egyházmegyéknek bíbelődniük helyi megoldásokkal, amikor hiszen az egész egyetemes egyház sóvárog komoly megoldás után? ,._3. Egyenlő teherviselés. Egyházi életünk egyik legkiáltóbb igazságtalansága az az óriási eltérés, mely a különböző gyülekezetek híveinek adóterhe között mutatkozik. Mindenki egyformán tagja a magyar evangélikus egyháznak. Mindenkinek egyformán jogai vannak. Dé a teher mily nagyon különböző. Az egyik gyülekezet hívei évtizedeken keresztül csak 1.— (egy) pengő évi egyházi adót fizettek, ezt is csak jelképként, az adózási elv fenntartása kedvéért, ezzel szemben a másik gyülekezet tagjai évi kb. 10.— (tíz) pengő pár bért és 2000/o-os egyházi adót fizetnek. Bizony feladat és szent feladat volna ennek az óriási aránytalanságnak a megszüntetése is. 4. Egységes lelkészi fizetés. Nemrégiben vetette föl ezt a kérdést Farkas Zoltán az Evangélikus Élet hasábjain és nagy érdéklő- désre jogosan számot tartó cikke úgyszólván teljesen érdektelenségbe fulladt. (Talán egy hozzászólás volt.) Mindenki tudja, hogy nehezen megvalósítható kérdés. Mindenki tudja azt is, hogy tökéletes egyenlőség és igazság itt sem lehet, amint másutt sincs. Megoldandó kérdés azonban itt is akadna. Nem lehet pl. a megalázottság érzése és szégyenkezés nélkül olvasni némely lelkészi híványt. Hogy ne soká keresgéljünk, vegyük csak az egyik legutóbb megjelentet, amely szerint a megválasztandó lelkész fizetését egyebek mellett a következő tételek alkotják: »parlag szöllő(?), a rét megmunkálása, kantáció és koledaváltság, 8 hl. és 96 lit, bor, minden háztól egy kakas, 200 fej káposzta, egyházkelő asszony avatásáért 12 fillér, egy tvúk, egy kenyér, menyasszony avatásáért 12 fillér, 1 kg. liús, kalács, törülköző, bor, stb. Lehet, hogy mindez együttvéve komoly megélhetést nyújt, de ma, zsinattartás idején, ilyen lelkészi hívány, mondjuk csak így: idejét múlta már. 5. Egységes liturgia. Mindenki nagyon határozottan érzi, hogy százféleképpen széttagolt egyházunkban mennyire fontos volna az egységes liturgia. A nevében benne is van ez a hangzatos szó, hogy »egységes« és a zsinati javaslat mégis azt kívánja kimondatni, hogy az istentiszteleti rend megállapítása a püspökök hatáskörébe tartozik (50. §.) vagyis az »egységes« istentiszteleti rendből könnyen lesz négyféle, sőt többféle. Valahogy ez a túlságosan óvatos, félmegoldás jellemző a zsinati javaslatra, Úgy látszik mindent értéknek tart, ami egyházunk életében már régi és éppen azért semmi régit nem akar egyszerűen eltörölni. Pedig minden körülmények között érintetlen csak egy valami kell, hogy legyen egyházunkban és ez egyházunk hitelvi tartalma. A külsőnek, a formának azonban nemcsak lehet, de kötelessége is változnia és az élet követelményeihez alkalmazkodnia. Mert kiélt, öreg keretek között friss, új életet remélni nem lehet. A fentebb említett néhány »feladat« csak olyan nagyhirtelen kiragadott néhány feladat. Ezeken kívül bizoíiyára van még nagyon sok más. A zsinat munkáját figyelemmel kísérő evangélikus társadalom és pedig annak világi része is csodálkozva látta igen fontos, nagy kérdések mellőzését. És nem egy helyen kialakult az az eléggé nem titkolható felfogás, hogy eme, a közvélemény által sürgetett kérdések megoldásának bizonyára odafönt, az egyház nagyjai között vannak ellenzői. D. Kapi Béla püspöki jelentéséből aztán még nagyobb csodálkozással látjuk, hogy ime maguk a püspökök, az egyház élén állók is elégedetlenek a zsinati tervezetnek a »feladataink« megvalósítására irányuló igyekezetével. Ezekután most már méltán lehetünk kiváncsiak arra, hogy az egyházi társadalom széles körei és egyházunk vezetői részéről egyformán fontosnak tartott kérdéseknek miért kellett mégis kimaradniok a zsinat munkaanyagából vagy miért kellett félmegoldással megelégedniük ? Dedinszky Gyula. A presbitérium szervezete a zsinat javaslatában. A presbitérium bevezetését a magasabb közigazgatási fokozatokban még ma is szeretik sokan úgy beállítani, hogy az forradalmi újítást, alkotmányunkkal, régi hagyományainkkal össze nem egyeztethető szervezetet jelent. Ennek a felfogásnak a megdöntésére szükségesnek látom reá mutatni a következőkre: ..
