Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-09-20 / 37. szám
1936. szeptember 20. 1^cfnone EVANGÉLIKUS ÉLEI f ' .' 277. oldal.----------------------------adomán Vd-----------n em egy helyen bántalmazásban vagy legalább is az egészséges családtagok megvető nehezteléséi) kívül másban nem igen részesültek: a társadalom és család e tehertételül szolgáló nyomorultjait Bodelschvvingh testvéreinek tekintette, kebelére ölelte: tágas, egészséges házakban családias felügyelet alatt összegyűjtve gondoztatta és foglalkoztatta. Megszabadította tőlük a családot és a nékik megfelelő munka által értéket adott az eddig értéktelen életeknek. Ma kb. 7 ezer a gondozott beteg. Bodelschwingh ugartorő volt a szociális politika terén is azzal, hogy a német birodalom ma virágzó népjóléti intézményeit évtizedekkel megelőzve megalapította nemcsak Németország, liánéin a világ legelső kolóniáját ezzel a jelszóval: »alamizsna helyett munkát!« a szegény embernek. Németországban ma az állam által kezelt mintegy 60 munkáskolónia mintájául a Bodelschwingh által alapított Wilhelmsdorf szolgált. Bodelschwingh ugartörő volt a betegek lelki gondozása, tehát vallási téren is, amikor a betegeket és elhagyottakat a vallás szárnyai alatt összegyűjtve, lelki szükségükről hűségesen gondoskodott és betegeiből megalapította a híres »Zionsgemeinde«-t, amely, mint a hegyen épített város hirdeti, hogy ez itt valóban Béthel — Isten háza. Külföldi tanulmányútunk során Szabó József lelkésztestvéremmel ez év július havában késő este érkeztünk még BéthHbc, ahol a magyarok iránti kedves es lekötelező előzékenységéről ismeretes Pastor Jungblut intézkedése folytán a Názáretben kaptunk egy szép tágas szobát, amelynek ablakán kitekintve egy érdekes világítótorony vonta magára figyelmünket, Sokáig elgyönyörködtünk abban, hogy al Teutoburgi Erdő egyik magaslatán épült világító torony körben forgó reflektora miként pásztázza végig a tájat s messzire világító, körben forgó sugárkévéjével miként mutat irányt a sötétben a repülőgépeknek. Azóta jó néhány hét múlt el. Ezalatt az idő alatt az! intézet egyik főorvosa, Dr. Hebel hírneves specialista, lekötelező szívessége folytán alkalmam volt mélyebben bepillantani Béthel életébe, miközben az elmúlt hetekben, mint »freier Helfer« a bétheli munkából is kivettem a magam részét az eckardtslieimi Tannenwald betegei között. Most pedig a Gusztáv Adolf egylet ez- evi kasseli főgyűléséről sok kedves emlékkel és még ezeknél is többet érő tapasztalatokkal meggazdagodva Béthelbe visszatérve újból itt ülök az akkori szobánk ablaka előtt és íróasztalom mellől újból el-elnézegetem a világító torony ragyogását. Közben pedig arra gondolok, hogy az a világítótorony nem egyéb, mint Béthel aposztrofálása. Béthel is világítótorony, amelyből Isten kegyelme szórja szét a világ minden tája felé a krisztusi szeretet világító sugarait, Béthel’ a hegyen épített város, amelyre feltekintve meglátjuk az irányt és a óéit. Béthel — Isten háza. Györffy Béla. Embermentő intézet Gondolunk itt olyan emberek megmentésére, akik életüket az Evangélium mesgyéjétől távol járva élik le: lelencek, elhagyatottak, börtönből kiszabadultak, az erény útjáról letértek, iszákosok, stb., stb. a sötétségben járóknak a világosságra való visszasegítésére. Felmerülhet az a kérdés: vájjon van-e értelme ehhez a fent vázolt társadalmi réteghez lenyúlni és ezekért az emberekért áldozatot hozni, amikor egyrészt nagyon kevés, vagy majdnem semmi reménység sincs arra, hogy ezek megmenthetők és jobb, erkölcsösebb életre vezethetők legyenek, másrészt az esetleg elérhető nagyon kis mérvű eredmények nincsenek arányban a reá fordítandó áldozatokkal? A kérdésre az Evangélium szemszögéből tekintve mégis csak egy lehet a válasz, az: igenis érdemes lehajolni ezekhez, de nemcsak érdemes, hanem Isten iránti elsőrendű kötelességünk is. Azt mondja Jézus, nem az egészségesekhez, hanem a beteghez jött, hogy orvosolja őket. Ha mi a szeretet parancsát úgy értelmezzük, hogy nem egyformán érezzük magunkat kötelezve mindenkivel szemben, hanem különbséget teszünk az emberek között assze- rint, hogy kit érdemesítünk a szeretetne és kit nem, akkor bizony nem Isten parancsolatának engedelmeskedünk, hanem csak a mi saját hiú kedvtelésünket elégítjük ki. A szeretet parancsa szerint kötelezve vagyunk mindenkivel szemben, sőt elsősorban azokkal szemben, akik erre leginkább reá vannak szorulva. Felmerülhet egy másik kérdés is: lehet-c az egyháznak a feladata az, hogy ilyen ember- mentő intézeteket létesítsen, hisz ez a társadalom, az állam feladata? Az első tekintetre szinte tetszetős érvnek tűnik fel az, hogy ez az állam és a társadalom feladata volna, de ez csak látszat addig, amíg az ember bele nem tekint egy ilyen társadalmi, vagy állami intézménybe, ahol az első pillanatra észre kell vennie mindenkinek, azt, hogy ezek az intézmények, ahol eredményeket elérnek, az csak úgy és ott történhetik meg. ahol és amennyiben a munkájukba bekapcsolják az Evangéliumot. Ahol a gondjaikra bízott lelkeket a pusztán animális léten felül a nevelés eszközeivel a Krisztushoz vezetni igyekeznek. Még attól nem javult meg soha senki, hogy jól tartották és gondtalanná tették az életét, de az Evangélium hatására már drámai, megrázó erejű megtéréseknek volt az emberiség tanúja. Tehát, ha az állam és a társadalom is csak az Evangélium erejével tud ezen a téren eredményeket elérni, akkor csak természetes, hogy az egyház van elsősorban hivatva ilyen embermentő intézetek létesítésére és fenntartására. Azzal persze minden a belmisszió terén dolgozó munkásnak eleve tisztában kell lennie, hogy ezen a téren nem a bőséges aratás jut a munka jutalmául, mert elmúlhatnak egész
