Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-09-20 / 37. szám
276. oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET Patmosz, Emmaus, Siloah, Betfage, stb., stb. Vannak házak, amelyeknek rendeltetésük épülésük óta megváltozott s így ma már nem hozható kapcsolatba a név eredeti jelentésével; vannak házak, amelyeknék nincs biblikus neve, mégis mindegyik ház előtt az az érzésünk, hogy mindegyik egy-egy Béthel — Isten háza. Ha a magyar gondolatvilághoz és'viszonyokhoz alkalmazkodva akarnánk az egész intézményt és különösen annak fekvését jellemezni, azt mondhatnánk, hogy leginkább hasonlít az egész egy nagy magyarországi uradalomhoz, amelyben 34 km. hosszúságban, 6— 10 km. szélességben kisebb megszakításokkal egymást váltogatják a tanyák és a gyönyörű parkok, a parkokban pedig az 1—2 emeletes gyönyörű, virágos ablakú villák. Béthel nem a középkori városok kaptafájára készült házerdő, amelyből a civilizáció száműzte a természetet, hanem egy gyönyörű kert- vagy parkváros, amelyben a fenyvesek és tölgyesek sötét lombozata közül itt is, ott is előmosolyognak a virágruhába öltözött, virágágyakkal körülvett pirosfedelű, legtöbbnyire kétemeletes szép házak. Minden háznak van külön, néhány konyhakertje, erdeje vagy szántóföldje. Emellett minden háznak megvan a sajátságos jellege. Béthelben ugyanis mindent megtalálhatunk, ami szép és ami jó, de az uniformizált város életet hiába keressük. Elkezdve ugyanis az egyes házak különböző korban, stílusban és ízléssel történt épülésétől a házak rendeltetéséig, a lakók gondolkodásmódjáig, minden ház megőrizte a maga sajátos egyéni jellegét. Ennek a hatalmas kiterjedésű, 9—10 ezer lakosú kertvárosnak mindene megvan, amit a város fogalma föltételez. Van négy temploma, több imaliáza, vannak különböző fokú iskolái az elemi iskolától kezdve a különböző középiskolákon keresztül egészen a teológiai szemináriumig; van nyomdája, vannak folyóiratai, könyvkereskedése; vannak elsőrendű, aszfalttal borított utcái és útai, vízvezetéke, csatornázása, elektromos- és gázmüvei, villanyvilágítása, különböző iparos műhelyei, fürdői, uszodái, legtöbb azonban benne a kórházat pótló szanatórium, az epileptikus és gyengeelméjű betegeknek gyógyulást vagy gondozást nyújtó pavillonok, amelyeket és a bennük folyó életet megismerve, mindegyik előtt kalapot levéve, megilletődött lélekkel elmondhatjük: ez valóban Béthel — Isten háza. Az említett ismertető füzetből Béthel történetét tanulmányozva megtudjuk, hogy az egész intézmény mindössze 65—70 éves fejlődés-története nem egyéb, mint a bibliai mustármag tör- történetének a reformáció hazájában végbement csodálatos megismétlődése. Hol keressük Béthel csíráját, eredetét? A múlt évszázad első felének abban a hatalmas vallásos és lelki megmozdulásában, amelynek neve belmisszió. Ezt a hatalmas mozgalmat Isten Szentlelke a reformáció hazájában a belmisszió atyja, Wiehern ‘János és az őt követő hatalmas belmisz1936. szeptember 20. sziói egyéniségek: Fliedner, Lőhe, Werner, stb. munkáján keresztül virágoztatta fel a múlt évszázad első felében. Az ő áldásos munkásságuk nyomán a belmisszió termékenyítő hullámai elárasztották egész Németországot. — Ennek az ébredő mozgalomnak a hatása alatt a 60-as években a porosz westfáliai tartomány területén fekvő Ravensberg grófságban egy belmissziói bizottság Bielefeld város kapuja előtt 1867-ben egy kis parasztházat vásárolt 4—5 epileptikus beteg gondozása végett. Magában Bielefeld városában pedig — Fliedner kaises- werthi diakonissza anyaháza mintájára, bár sokkal szerényebb keretek közt — 1869-ben egy »Mária-alapítvány« nevű diakonissza ház alakult. E két kis ház volt a mai Béthelnek a tulajdonképeni alapja, igazi mustármagja; de hiányzott még a szántóvető, aki az ugart tovább törje és a magot beléhintve tovább plántálja. De nem sokáig kellett a jó ravensbergi- eknek az aratás Urát kérni, küldött Ö az Ö mezejére olyan szántó-vetőt, akinek munkája nyomány még ma is tart és ki tudja meddig fog még tartani az aratás Isten országa számára. Istennek ez a munkása Bodelschwingh Frigyes, a volt porosz pénzügyminiszter fia volt, akit a Ruhr-menti dellwigi lelkészi állásról 1872-ben hívtak meg az előbb említett két kis intézmény vezetésére, igazgatására, Isten kegyelme aá ő keze alatt és által oly hatalmas fává növesztette a kis mustármagot, hogy az most állandó szállásul és menedékül szolgál mintégy 7—8 ezer tört szárnyú beteg lelkének. Ennek a fának árnyékában e szegény betegek Béthelben — Isten házában vannak. Bodelschwingh Frigyes ugartörő volt a szó mindennapi jelentésében is; megteremtette a mustármag részére a talajt nemcsak a lelkekben, hanem a természetben is. Az a vidék ugyanis, ahol ma a bétheli szeretetintézmények virágoznak, azelőtt terméketlen homok, úgynevezett Sandland volt, amely alig adott kenyeret a munkásnak. A felső lioinokréteg alatt 60—80 cm. mélységben izoláló kőréteg húzódott meg, amely miatt nedves időben mocsárrá, száraz időben futóhoniokká változott az egész vidék. Bodelschwingh az országútakról összegyűjtött telepeseivel ezt a kőréteget áttörte, így változott a terméketlen Sandland virágzó Senne-vé, a kopár pusztaság virágzó paradicsommá, ahol a legmodernebb felszereléssel ellátott mintagazdaságok tehenészete, juhtenyésztése, hizlaldája és baromfi farmja megoldják az egész intézmény részére az önellátás problémáját. Bodelschwingh ugartörő volt a szeretet intézmény kiépítése és fejlesztése terén is. Saját maga által nevelt hűséges munkásai és munkásnői, a diakónusok és diakonisszák segítségével világhírűvé tette az epileptikus betegek e hatalmas otthonát. Azokat a. szegény betegeket, tehetetlen nyomorékokat, akiket a társadalom és elsősorban a család csak nyűgnek és tehernek tekintett, akik sajnálkozás mellett
