Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-08-09 / 31-32. szám
31-32. szám EVANGÉLIKUS ÉLET 237 oldal alapján semmi kiadási szükségletet, ilyenre a szakasz módot nem ad, egyedül a kulcsot változtathatják meg. Ez az egyik ok, a másik ok az, hogy már az egyházközség megállapította a kiadásokat, a szükségletet, tehát csak a fedezeti kulcs vitás, mert a közgyűlés esetleg nem akar emelni. A kulcs pedig a költség- vetés alapján is megállapítható. A 13. §. sok kis egyház reményét teszi tőnkre és bár ez a javaslat a régi E. A. több szakaszát minden nehézség nélkül kiteszi az alkotmányból, a 256. §-t nem merte alapjában megváltoztatni. Nevezetesen sokan vagyunk, akik egyházi érdeknek véljük azt, hogy az egyházi adózás tényleg a közteherviselésen s egy-egy egyházközségen belül tényleg az egyenlő elbánáson alapuljon. A régi alkotmány is, az új javaslat is a módosabbak érdekét védi, amikor különbséget tesz az adózás tételénél ott lakó és nem ott lakó között. Mert az esetek túlnyomó részében éppen & tehetősebbek azok, akiknek több helyt lakásuk, vagyontárgyuk van. Az egyház, jobban mondva az egyházközség minden a területén lakó egyháztag részére egyforma és ugyanazon lehetőségeket nyújtja, istentiszteletet a templomban, tanulási lehetőséget az iskolában egyformán ad, tehát a távollakó is igénybe- vehetné, ha akarná. Hozzá igen sokszor azon a birtokon esetleg valamelyik családtag kint tartózkodik, aki templomba is jár, esetleg más szolgálatot is igénybe vesz, vagy cselédséget tart, akiknek gyermekei az iskolát is igénybeveszik. Nem volt eléggé megindokolva az E. A. 256 §-a sem, de nincs megindokolva ez a 13. §-a sem a javaslatnak. Itt kell megragadni s segíteni a kisegyházat, mert a kis egyház, a szórvány veszti el épp legjobban az adóztatási lehetőséget. Ellenmondás van ezen szakasz között és az E. A., valamint ezen javaslat közalapra vonatkozó rendelkezései között. A közalap egyik célja a szegény, gyenge egyházak segélyezése. Rendszerint az alakuló egyházak a szegényebbek, a szórványhelyek a legszegényebbek s rendszerint ezeknél van legtöbb külbirtokos, különösen akkor nagy ezeknek a száma, ha maga a település, a politikai község is új alakulás, mert a tehetősebb birtokosoknak rendszerint a legközelebbi régibb községben van a házuk. Ha az egyforma adóztatási jogot mindenkivel szemben biztosítjuk, talán kevesebb lenne a segélyben részesítendő egyház, s a közalapi hozzájárulás vagy csökkenthető lenne, vagy pedig annak egyéb célkitűzései hathatósabb támogatásban volnának részesíthetők. Amellett a ínostani valamint a célbavett adómódszer egyeseknél kijátszási szándékot eredményez. Meg lehet állapítani, hogy van külbirtokos, akinek a kisebbik, újabban alakult egyházközség területén van jelentősebb birtoka. ő maga az év túlnyomó részében birtokán lakik, családtagjai igénybe veszik a kis egyház iskoláját, templomát, de az apa novembertől februárig a régi családi házban lakik, egy másik egyházközség területén s azt mondja, én idevaló lakos vagyok, itt vétettem fel magam, itt fizetek személyi adót, tehát a kisebb egyházközség tőlem csak fele adót követelhet. A. külbirtokos részére adott ilyen jogosítvány egy bőkezű ajándék egy megszorult egyház részéről, aki pedig a maga szolgáltatásait nem 50 és nem 25, hanem 100 o/0 erejéig kell hogy tartsa és tartja is készenlétben a külbirtokos részére is. A 15 §. szakaszban létesítendő engedély posthumus gyermek, mire ebből a javaslatból életbeléptetett törvény lesz, az egyházközségek ielentős része már igénybe is vette a módot és pedig igen sok esetben nem engedély, hanem felsőbb tanácsra quasi utasításra. A szakaszra inkább fordított irányban lenne szükség, azokat az egyházközségeket, ahol az adóbevétel gyenge és segélyekért folyamodnak, egyenesen kötelezni kellene a jobb adóbehajtást eredményező együttes kezelés igénybevételére s ettől tenni függővé a segélyezést. Az a segélyezési szándék és mód, amit a 22. §. létesít, illetve újra szabályoz, szintén a 13. §-ban írt adózási módszer helytelenségére utal. Mert ha az egyházközség segélyezésre szorul, úgy elsősorban adjuk meg a lehetőséget neki arra, hogy önerejéből, illetve, a rendelkezésre álló bevételi lehetőségek teljes és végleges kihasználásával maga igyekezzék lábra állani. Semmi sérelem nem éri a kül- birtokost azzal, ha mindig a birtok fekvése helyén fizet teljes adókulcsot; mert sérelem érné őt akkor, ha az ú. n. állandó vagy a kijelölt lakóhely egyházközsége valamilyen formában adóalapul venné a más egyházközség területén levő s ott csak részben adózó vagyont. Ez azonban nincs s nem is volna helyes s mivel ez végbe nem vihető, beáll az állandó sérelem, hogy a hangoztatott közteherviselés dacára nem egyenlő' a közteher sem elvben, sem a gyakorlatban. Viszont a 13. §-nak e) bekezdése és a 22. §. rendelkezései azt látszanak bizonyítani, hogy a magasabb kö- zületek szükségleteinek kivetésénél már nincs különbség bel- és külbirtokos között. Ott egyformán fizet mind s most előáll az a helyzet, hogy a legközvetlenebbül érdekelt, egyszersmind a legszegényebb elől imperativ rendelkezés elvonja a lehetőséget. A közalapi járulékot egyformán kell két fillérrel s az adóalap fél százalékával kiróni, tehát ennek a kivetésére külön kell adófőkönyvet s kirovást készíteni. Még inkább zavarja a helyzetet az, ha az egyházközség egjmttes adókezelésbe adja a behajtást, lesznek különböző kivetési kulcsok s lesznek panaszok és sérelmek, felebbezések és zúgolódások. Ahelyett, hogy a közalapi hozzájárulást 100 o/o-kal emelhessük, maradjon meg a fentebb mondott önsegélvi lehetőség, maradjon a közalapi hozzájárulás a régi, de helyette adjuk meg a segélyre szoruló egyháznak a teljes adóztatási jogot. Indokolja ezt az is,
