Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-08-09 / 31-32. szám
234. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 31-32. szám Luther és Hesseni Fülöp. , ■ ii. Luther Márton ócsárlói gyakran mondják, vagy írják azt, hogy Luther II. Fülöp hesseni fejedelemnek megengedte, hogy kettős házasságot kössön, másszóval bigámiát kövessen el. De ez az állítás nem felel meg a valóságnak. Kötelességünk azért ezt megcáfolni, annyival inkább, mert ez az állítás könnyen hitelre találhat nemcsak a kívülállók között, de benn az evangélikus egyházban is. Bedig a valóság az, hogy Luther ebben a kényes ügyben is, melyben valóságos úttörő munkát végzett, megtalálta a helyes megoldási módot. II. Fülöp hesseni fejedelem, aki 1504-ben született s már korán csatlakozott a reformációhoz és annak lelkes, bátor, tántoríthatatlan s, áldozatkész követője lett, egészen fiatalon, 19 éves korában, 1523-ban megnősült. De házasságában nem volt szerencsés. Nejét tulajdonképen sohasem szerette, mindinkább elidegenedett tőle, végre legyőzhetetlen ellenszenvet, gyűlöletet érzett iránta. Mindenáron szabadulni akart tőle és új házasságot kívánt kötni azzal a nővel, kit időközben megszeretett. Szándékát közölte Luther Mártonnal és kérte tanácsát, beleegyezését. Luther azonban hallani sem alqart a dologról, és Fülöpöt felesége iránti szeretettre buzdította. De fáradozása sikertelen maradt. A fejedelem ahelyett, hogy feleségéhejz vonzódó lett volna, teljesen elfordult tőle, szakított vele, különválva élt tőle és már-már kicsapongó életre adta magát. Mégis újra kérte Luthefrt, hogy adja beleegyezését tervbevett házasságához.. Luther sokat gondolkozott az ügy felett. Kereste a megoldást. Mint mindig, úgy most is ott volt asztalán a legfőbb törvénykönyv/: a Biblia. Ennek alapján óhajtotta az ügyet elintézni. A Szentirásból egyrészről azt látta, hogy Ábrahám és a többi pátriárkák, — báír nagy hitük volt — többnejüségben éltek, de másrészről azt is látta, hogy Jézus tanítása folytán, az Ö egyházában az egynejüség lett törvénnyé. Megértette, hogy Krisztus az embernek az ő egy felesége iránt parancsolt szeretettet (Ef. 5:25.). Világosan állott előtte, hogy Pál apostolnak az a kijelentése, mely szerint a püspöknek egyfeleségű férfiúnak kell lennie, a többi papokra, sőt, az egyetemes papság elve alapján, minden keresztyén emberre vonatkozik (I. Tim- 3., 2. és 12.). Tehát nemcsak a püspököknek, nemcsak a diakónusnak, hanem minden keresztyén férfiúnak is, ki házasságban kíván élni, egyfeleségűnek kell lennie. Másrészről azonban látta azt is, hogy az ószövetségi törvények szerint valaki az ő feleségét bizonyos esetben elbocsáthatta és hogy Krisztus is megengedte, hogy valaki feleségét súlyos ok esetén, paráznaság, házasságtörés miatt elbocsájthatja' és új házasságra léphet. (Móz. I. 1, 27. — Máté 19:9.) Tudta azt is, hogy a római pápák is több esetben adtak, — különösen uralkodó fejedelmeknek — engedélyt a házasság felbontására és új házasság kötésére. Pedig a rőm. kát. egyház dogmájában a házasságot szentségnek és felbonthatatlannak vallja. Ezek alapján mindinkább kialakult lelkében az a vélemény, hogy II. Fülöp házasságát is fel lehet bontani és neki engedélyt adni a második házasságkötésre. Mégis mielőtt döntött és véleményt adott volna, megbeszélte a dolgot barátaival, egyházának vezető lelkészi és világi embereivel. Sőt voltak az evangélikus egyháznak olyan intézményei is — habár még csak kialakulófélben, — melyek ez ügyben is véleményt mondhattak. Hiszen a reformáció folytán az evang. egyházban megszűnt a püspököknek, a pápának joga, hatalma; tehát új intézményeket kelleti létesíteni. Tudjuk, hogy éppen ez a fiatal fejedelem, II. Fülöp, az ev. egyház szervezkedésének útján már 1526-ban Hőmbe,rgbe összehívta országának világi és egyházi vezető rendéit és ezen a konferencián, zsinaiton a felmerülendő esetek, ügyek megtárgyalására bizottságokat alakítottak. Szászországban meg állhatatos János választófejedelem, Luthernek híres egyházi és iskolai látogatásai tapasztalatainak és tanulságainak alapján konzistoriumokat léptetett életbe és ezekben a megválasztott supeir- intendensek végezték a paróchiák feletti felügyeletet és döntöttek házassági ügyekben is. Tehát ezek a fórumok is nézetet nyilvánítottak. Időközben egy hasonló esemény történt Angolországban is. Ott éppen az uralkodó király, VIII. Henrik (1490—1547) akart elválni első nejétől, Arragóniai Katalintól, — akit, mint Arthur bátyja özvegyét 1509-ben vett feleségül, — fő képen azért, mert nem ajándékozta meg fiútrónörökössel és új házasságot kívánt kötni Boleyn Annával, akit megszeretett. Először a pápához fordult házasságának megsemmisítéséért azon a címen, hogy ő tulajdonképen jogosan nem vehette el sógornőjét. De itt sok akadályra talált. Azért C ran met Tamás Canterbury--! érsek által egy tekintélyes férfiakból álló bizottság elé terjesztette az ügyet,. Ez a király akarata szerint döntött. Ennek- folytán az érsek a válást kimondotta és a királynak az új házasságot enge dél yezita, s ő 1534 ápr. 30-án Boleyn Annával házasságot kötött. — Az angol parlament azután mindezt jóváhagyta, sőt Angolországot elszakította a pápától, annak hatalma alól kivette és az evan- géliom hódító útján megalakult az anglikán egyház, mely a király támogatása alatt hatalmas fejlődésnek indult. Az így létrejött házasságról senki sem mondta, hogy ez polégium volt. Ehhez hasonlóan kívánták elintézni II. Fülöp hesseni fejedelem házasságát is. A hosszú, széleskörű tanácskozásoknak az eredménye az lett, hogy Luther 1540-ben II. Fülöpnek első
