Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-07-12 / 27-28. szám
27-28 szám EVANGÉLIKUS ÉLET 215. oldal Kéler Napóleon 100.000 K-ds alapítványának négy célja volt. A jövedelem egy negyede évenként az alap gyarapítását szolgálja, egy negyed része a gimnázium szertárainak gyarapítását segíti elő, egy negyed rész beteg vagy üdülést igénylő tanár támogatását célozza, egy negyed rész pedig tanári kiküldetésekre, tanulmányútokra vagy irodalmi tevékenység körül felmerült költségek részbeni fedezésére szolgál. Ezenkívül még két alapítványról kell megemlékeznünk: Kéler Napóleon boldogult édesanyja Kéler Sándor né Bielek Terézia emlékére 5000 forintos alapítványt tett, hogy annak jövedelmének fele része a templomi ének fejlesztésére esetleg templomi énekkar szervezésére, másik fele beteg vagy üdülésre szoruló tanárok és tanítók anyagi támogatására használandó. Mindezeken kívül Kéler Napóleon évente 2000 koronát adott a gimnázium szertárának építési alapjára. Ha meggondoljuk e négy alapítvány célját, azt látjuk, hogy egyházunkon és iskolánkon akartak segíteni, mert ha a gimnáziumot ellátták jóléti és tudományt célzó intézkedésekkel, ezáltal könnyítettek az egyház terhein, melyek a többi iskolák fenntartásával járnak. A Diák Otthon néhány éven át működött, tanárok tettek néhány tanulmányutat és üdülésre szoruló tanárok is kaptak néhány éven át anyagi támogatást. Aztán lassanként megszűnt, megdermedt minden. Az egyház alapjai elvesztésével, hadikölcsö- nők által oly veszteségeket szenvedett, hogy azokat még ma sem tudta kiheverni. Emlékszem rá, hogy egyszer Kéler Napóleon uj gimnáziumunk tanári előszobájában volt s beszélgetett velünk. Akkor még a szomszédos Törökféle telek helyén kert volt hatalmas, öreg akácfákkal. Erre a kertre mutatva azt mondta, hogy azt a telket az egyháznak valamikor meg kell vásárolnia. sőt még az utolsó nadrággombot is oda kell adni, hogy ez a terület az egyház tulajdonába jusson. Múltak az évek, meghalt a nemesszívü alapító, kivágták a szomszéd kert hatalmas akácfáit. Minden siralmas, szomorú helyzetbe jutott és mégis, mintha az Isten lépett volna közbe, a dolgok kezdtek valahogyan jobbra fordulni. Egyházunk anyagi helyzete lassú javulást mutat. A szomszéd telek helyett egyházunk állami segítséggel megvette a Dam- janich-utca 28.b száma házat. Amiről azelőtt csak álmodoztunk, az internátus is megvalósult s bár létesítése és fenntartása sok terhei jelent az egyházra nézve, mégis örvendetesen fejlődik s az iskola mellett kitünően végzi nevelési feladatát. A szomszéd kert helyett is kaptunk kárpótlást, mert Mikola Sándor iskolánk udvarát olyan kertté alakította át, hogy minden szemnek gyönyörűsége telik benne s azt mondhatnám, hogy alig van fővárosi iskola, melynek ily szép kertudvara volna. Sőt evangélikus nyomda is van Damjanich-utcai házunkban, a Fébé-nyomdája. Ki merte volna mindezt megjósolni a háború utáni súlyos, szomorú években. Amit iskolánknak adtak a jótevők, az örökre az övók n}anid, mert jóakaratuk örök hálára kötelez és örökkévaló nemes például szolgál. Aki adja a jótéteményt, annak azt azonjial el kell felednie, de aki kapta, annak sohasem szabad elfelednie a vett jótéteményt. Iskolánk sem fogja elfeledni soha Kéler Na/tóleon feledhetetlen, áldott nevét és fejedelmi adományát. > Dr. Hittrich Ödön. Bíznunk kell abban, hogy Isten akkor van hozzánk legközelebb, amikor úgy látszik, hogy a legmesszebb van. Luther. Figyelő ÜDVÖZLET MAGYARORSZÁGNAK. A »Kirche und Heimat« című, Posnanban (Lengyelország, Felsőszilézia) megjelenő gyülekezeti lap június 21 -iki számában jelent meg a fenti címmel az alább kivonatosan közölt testvéri hangú megemlékezés. — »A Beszkidek tágas hegyvidéke egykor még Magyarországgal volt határos. Akkor közel voltunk egymáshoz. Ma határaink eltávolodtak, de a szivekben megmaradt mindaz, ami ma is összeköt. Budapestről egy idő óta hozzánk is megérkezik az »Ungarisch-Protestantischer Pressedienst« (Magyar Protestáns Sajtószolgálat c. kőnyomatos tudósító.) Szívesen és. gondosan olvassuk, mert arról tanúskodik, hogy az evangélikus hitélet és a protestáns öntudat Magyar- országon nagyon erős. A magyaroknak a protestantizmus ökumenikus munkájában nagy szerepük van. Történetük sok megpróbáltatásiró] tanúskodik: az ellenreformáció mellett a török háborúkat is végig kellett szenvedniük és hosz- szú-hosszú ideig török uralom alatt nyögött országuk nagy része. Szívünkhöz legközelebb az ottani német evangélikusok állanak, akik az ország' több vidékén régi törzsökös településekben élnek, de legjobb kívánságaink kísérik a bátor és hosz- szú szenvedések után feltörekvő magyar pro- testánsságot is. Abban a hatalmas újraépítésben, amelyet az olyannyira megcsonkított Magyarországnak a világháború utóm véghez kellett vinnie, a protestánsoknak nagy és döntő szerep jutott. Hiszen e nagy katolikus többségű ország kormányzója és miniszterelnöke is protestáns ...« ■ . (A továbbiakban a »Kirche und Heimat« cikke bő részletességgel ismerteti dr. Ravasz Imre egyet, tanárnak a magyar gályarabok emléktáblája május 6-iki leleplezésén tartott eml ékbe széd é t.) A lengyelországi német evangélikusok felénk nyújtott jobbját testvéri szeretettel szorítjuk meg és üdvözletüket meleg áldáskívánással viszonozzuk. A német hitvalló egyház legutóbbi útszakasza. Hosszabb időn át hallgattunk a németországi egyházi eseményekről. Oka az a szélcsönd, mely az oeynhauseni zsinat izgalmait követte; ezekről annak idején beszámoltunk. A teljesen szét nem hullott, de mégis kettős irányba elágazott hitvalló egyház belső helyzete azóta sem tisztázódott. Lényeges változás rövidesen nem várható. így alkalmasnak látjuk az eddigi fejlődést röviden ismertetni. Az 1936 február 17—22. napjain Oeyn- hausenben tartott 4-ik birodalmi hitvallászsi
