Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-06-21 / 25. szám
194. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 24. szám Liselotte hercegnő, Rákóczi rokona XIV. Lajos udvarában. Vártam a múlt évben, hogy a sok emlékezés között íróink a fejedelemnek erről a hírneves rokonáról is szólani fognak. Erzsébet Sarolta (Liselotte) pfalzi hercegnő ugyanis a francia udvarban rokoni jóindulattal fogadta a száműzött Rákóczit, akiről többször emlékezik nagybecsű, érdekes leveleiben. Elsőrendű források ezek (több, mint 3000 levél) an-^ nak a kornak egyháztörténetéhez is. I. Mit ír Liselotte a francia udvar vallásos és erkölcsi életéről. Liselotte a pfalzi V. Frigyesnek, a csehek szerencsétlen téli királyának volt unokája és leánya Károly Lajos pfalzi választófejedelemnek. Rákóczi Zsigmond felesége, Henriette, a nagynénje volt. Es oldalági rokona volt Sarolta Amalia hessenrhein- felsi hercegnő is, Rákóczi neje. Ez magyarázza Li- selottenak Rákóczi iránt való érdeklődését. Liselotte (1652—1722) a református vallásban nevelkedett. Buzgón olvasta és szerette a Bibliát- A heidelbergi kátét tanulta, de Luther énekeit jobban ismerte, mint a zsoltárokat. Nagynénje, Gonzaga Anna pfalzi hercegnő volt, ki a Napkirály öccsével, i. Fülöp orleansi herceggel való fényes házassági tervét kifőzte. Az apa és XIV. Lajos politikai számításból járultak hozzá. A rokonság IV- Henrikre gondolt: »Páris megér egy misét.« A fiatal, nem szép, de szellemes, tiszta és egyenes lelkű menyasszony csak kényszerűségből tért át. 1671 őszén volt ez s utána a házasságkötés per procurationem. A fiatal pár még nem is látta egymást, csak St. Germainben találkoztak. Mindketten csalódtak- A féri szebbnek kívánta volna nejét, aki szintén látta, hogy az orleansi herceg sem hasonló XIV. Lajoshoz^ sem külső alak, sem szellemi tehetség dolgában. A különben oly dölyfös és hozzáférhetetlen Napkirály nyájasan fogadta fiatal sógornőjét, többször meglátogatta s magával vitte a vadászatokra. A protestáns légkörben nevelkedett Liselotte sok képmutatást és hallatlan erkölcstelenséget látott az udvarban. Férje is (f 1701) fajtalan ifjakkal barátkozott, ezekre pazarolta kincseit. De erős lélekkel megfogadta: ha már egyszer ide került, mindent eltűr és a végsőig! kitart. Sok megaláztatás érte és titkos bánat rágódott a különben vígkedélyű nőnek lelkén. Házasságukból született az ország későbbi kormányzója, II. Fülöp herceg, Rákóczi jóakarójaSógorát, a rettegett és csodált Napkirályt Liselotte közvetlen közelből ismerte, családi körben is majdnem naponként találkozott és beszélt vele. Rokonaihoz írt német leveleiben eleinte dicséri, daliás, udvarias, szép férfiúnak és lángelmének mondja. De később megismeri Montespan és Maintenon asszonyok és a »nagyfülü« Pére la Chaise jezsuita gyóntató szerepét is az udvarban s lelohad a lelkesedése. Szenteskedés, képmutatás s ez alá rejtőző mély erkölcsi romlottság, »megfejérített koporsók, melyek kívül szépek, belül pedig rakvák minden undoksággal« (Máté 23:27.) — ez volt mindenütt, amit látott. Főként a jezsuitákat vádolta, kik a hugenották véres üldözésével, mint a bűnöket törlesztő, jóvátétellel altatták el a király lelkiismeretét. Zsófia hannoveri hercegnőnek írja Liselotte 1696- ban a királyról: »Hogy vallás dolgában a nagy ember milyen együgyü, el sem képzelhető, mert különben nem ilyen. Ez onnan van, hogy vallási dolgokról mit sem tud, a Bibliát sem olvassa; hanem elhiszi vakon, amit neki a vallástól fecsegnek.. Azért makor olyan ágyast tartott, aki nem volt vakbuzgó (Mon- tespán), akkor ő sem volt az; mikor pedig olyanba szeretett bele, ki mindig a nenitenciáról beszél (Maintenon), akkor ennek hisz" el mindenít). Gyóntató papja (La Chaise) és az asszony sokszor összevesztek, mert a király jobban hitt az ágyasának, mlinf a papjának. De ő maga nem vesz annyi fáradságot, hogy kutassa, melyik hát az igaz vallás.« Később is 1719-ben, már a király halála után így jellemzi ennek hitét: »A mi boldogult királyunk úgy volt, hogy egy szót sem tudott a Bibliából, nem engedték neki olvasni. Azt hitte, ha a gyóntatóját meghallgatja és a Miatyánkot ledarálja, akkor már minden jól van és teljesen istenfélő. Nagyon sajnáltam ezért sokszor, mert a szándéka mindig őszinte és jó volt. De elhitették vele a vén parázna és a jezsuiták, hogy ha a reformátusokat üldözi, ez elégtétel lesz Isten és emberek előtt azért a botrányért, amelyet a Montespannal való kétszeres házasságtörés által elkövetett. így csalták meg a szegény urat. Erről én a véleményemet sokszor megmondtam a papoknak és két gyóntató papom igazat is adott nekem.« XIV- Lajosnak Montespantól nyolc törvénytelen gyermeke volt. Egyik lányát Liselotte fiának kellett elvenni, akit az anyja szégyenében és boszu- ságában egyszer nyílt helyen arcul ütött. (Künzel C. Die Briefe der Liselotte- München 171.391. 1.) Hasonló tartalmú leveleit Hagenbach is közli (V. 121- 1.). A franciák képmutató vallásos és erkölcsi életét pedig a szókimondó, német Liselotte éles vonásokkal abban a levelében rajzolja, amely Baum—Geyer képes egyháztörténetében XIV. Lajos, Maintenon és Liselotte művészi arcképeivel együtt van kinyomatva. »Mielőtt az öreg parázna (Maintenon) uralkodott volna, írja a hercegnő, a francia vallás észszerű volt, de ez mindent elrontott és balgatag dolgokra, rózsafüzérekre és más ilyenekre volt gondja. És ha az emberek okosak akartak lenni, a vén parázna és a gyóntató páter börtönbe vetették, vagy száműzték őket. ők ketten okai minden üldözésnek, amit a szegény reformátusokon és lutheránusokon itt elkövettek. A hosszú fülű La Chaise kezdte ezt a vén paráznával és Le Tellier (Jezsuita, az előbbi utóda) • fejezte be. A poklot a királynak oly forróra fütötték mindenre nézve, amit nem a jezsuiták tanítottak, hogy ez mindnyájokat elkárhoztatja s azt hiszi, maga is elkárhozik, ha érintkezik velők. Ha valakit szerencsétlenné akarunk tenni, csak azt kell mondani, hogy hugenotta vagy janzenista és azonnal végeznek vele. A bigottság van itt nagy divatban s aki nem tud ilyen lenni, az semmit sem remélhet. A képmutatókat ^em nevetik ki, hanem ők nevetnek másokon, akik nem ilyenek, mert az ő kezükben van a hatalom és erőszak. ők azt gondolják: »Az istentisztelet mindenre hasznos, melynek ígérete vagyon e világon és a más világon való megajándékozásáról.« (I- Tim. 4:8. Gúnyos idézet.) Éppen olyan élesen, mint az udvari szenteskedésről, ítélt Liselotte a felháborító erkölcstelenségről is, mely amazzal jól megfért: »Amilyen volt Augustus idejében az udvari élet, olyan az itt is, semmi sem ritkább Franciaországban, mint a keresztyén hit. Többé semmi bűnt sem tartanak szégyennek. El lehet mondani erről az országról, ami a Szentírásban áll: »Minden test megfertőztette vala az ő útját a földön.« (I- Móz. 6:12.). Be kell vallat nőm, én csodálkozom, hogy Páris még áll és nemi sűlyedt el a sok és nagy gonoszság miatt, ami ott éjjel és nappal történik, hogy az embernek a haja is égnek áll.« (Baum—Geyer, Kgesqhi» München, 1902! 736 1.) j Más leveleiben részletesen is leírja a bűnöket. Az erkölcstörténet is hasznát veheti, mert ő nemi túloz, egyenes, tiszta lélek. Mélyen felháborodik azon, amit a saját férjéről is megtudott. Rokonának, Amália grófnőnek írja 1705-ben: »Hova maradtál el Te és Lujza, hogy a világot ily kevéssé ismeritek? Nem sokáig kell az udvarban lennünk, hogy megismerjük. Aki mindazokat gyűlölni akarná, akik itt fiatal suhancokkal szerelmeskednek, az hat embert sem találna, kiket szeretni lehetne. Mindenféle fajta van ezekből. Vannak, kik az asszonyokat ügy gyűlölik, mint a halált és csak férfiakat tud
