Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-06-14 / 24. szám
186. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 24. szám Üjabb „Erős vár“ fordítás és előszó hozzá. Arra kértem lapunk szerkesztőjét, aki már több cikkemnek volt szíves e hasábokon helyet adni, hogy »Erős vár« fordításomat kivételesen akkor is közölje, ha talán nem is tetszik neki. Ha más oka nem volna rá: ebben a publikálásban megbecsülését látnám annak a nagy és szívesen vállalt munkának, amel,y közel két esztendő alatt csaknem minden szabadidőmet lefoglalta. Viszont joggal félhetek attól, hogy az én fordításom az első »olvasásra« vegyes érzelmeket fog kelteni sokakban, mert az eddig közhasználatban levő fordításoktól, amelyeknek szövege szinte egy életre beleette magát a fülekbe, nagyon is különbözik. Már nyugodtabban állok olyanok előtt, akik elsőre mindjárt énekelni fogják fordításomat s csak azután veszik bonckés alá a többi szempontból. Amikor Lutherünk ezt az énekét valóban szerencsés ihlettel és avatott tollal megírta, csak önmaga és kortárs-hívei erősítése és vigasztalása lehetett a célja. Éls semmikép sem gondolhatott arra, hogy 400 és még több száz év múlva is éppen az »Ein feste Burg« lösz a himnuszunk akár német, akár más nemzetekhez tartozó evangélikusok vagyunk. A mai magyar fordítónak tehát ez lehet a feladata: az akkori aktualitásokat elhagyva, alázatosan kell ragaszkodnia Luther versének nem betűihez, hanem mondanivalóihoz s laz eredeti vers lendületét megtartva, magyaros, énekelhető fordítást kell adnia. Elmondhatom én is, akárcsak Vietórisz József és a többiek, hogy bár sok verset fordítottam már, »azok együtt nem okoztak any- nyi gondot és fejtörést (a magam részéről kiegészítem: és annyi műélvezetet, örömet), mint maga ez az egy ének.« Megvallom még, hogy e nemes tornába kétszer is belekezdtem s fájó szívvel kétszer dobtam el magamtól a reményt, hogy ezt a fordítást valaha is elfogadható módon rnegcsi- nálhassa|m. Azután vagy hatheti erőszakos rá- semgondolás után a legprózaibb munka közepette egyszer csak a fülembe csengett mindjárt a dallamával együtt az első sornak minden eddigitől elütő, de mai véleményem szerint is egyetlen legtökéletesebb fordítása: »Erős egy vár a mi Atyánk1« és már akkor tudtam, hogy a többi sor megoldása könnyebb lesz. Miért vagyok oly szerénytelenül büszke erre a soiina? Tessék fölébe írni az eredetli német sort és látható, hogy ez a sor a magyarban ugyanannyi szóból áll, mint a németben; a »Burg« szó alá esik a »vár« szó és a hangjsű- lyos »un«-szótag alatt van a szintén nyomatékos »mi« birtokosnévmás. És azért »Atyánk«, mert akkortájt olvastam éppen ebben a lapbian, hogy Isten az Újszövetségben csak így jelenik meg. Vietórisznál az első sor így szól: »Etrőls vár mik az Úristen«, ami egészen mást mond, mint az eredeti: »Erős egy vár a mi Isten;ink.« Már előbb rájöttem (figyeljék jól meg az ezután kísérletező »Erős vár« fordítók!); minden versszak 1. és 3. sorának 4. és 6. szótagjával, minden versszak 2., 4. ©s utolsó sorának utolsóelőtti szótagjával valamint az 5. sorok 3. szótagjával a magyarban új szónak kell kezdődnie! Ezeken a helyeken a németben is hangsúlyos szótag van! Tehát rossz sorok Vietórisznál a következők (ha énekeljük, azonnal észrevesszük): S ha e világ örr/öghada, Mind haszta Ián riasztana, Egy puszta szó ledönti, Csak ő segít mi/tz/tunk, Legyőzzük ellem/zket, Ha kérded, ki az?, Miénk a menny őrökké, stb. A németben lehetnek ilyen sorok: Wir sind gar bald ver/oren, Und wolt. uns gar ver schlingen, mert, a németben nem az igekötő, haniem a szótő a hangsúlyos, de a magyarban az ige- kötőn, illetve a szó első szótagján van a hangsúly. Általában az az »Erős vár« fordítás lehet a legjobb, amely á legtöbb szóból áll. A németben is ez az erős tagoltság ad a Versinek bizonyos keménységet. »Und wenn die Welt voll Teufel wär« 8 szótagot 7 szó képvisel! Eltekintve a gyönyörű alliterációtól, amelyet a magyarban visszaadni lehetetlen (a jambus itt sem stimmel!) én 5 szóval tudtam csak kihozni ezt a sort. Németországi orgonistától még nem hallottam játszani az »Erős vár«-t, de meg vagyok győződve arról, hogy az első sornál nem az első szótagot (Ein) nyomja meg! erősebben, hanem a másodikat(fes-). De a magyar kántorok — azért magyar emberek — akaratlanul is már az első szótagnál belevágnak, ami érthető is, mert »ZTrős egy vár a mi Atyánk!.« Most pedig egy-két »merészségemet« próbálom megindokolni: A »Der Herr Zebaoth« sort így fordítottam: »A Szabadító«, mert aki a Seregek Ura, verhetetlen, az Salvator, Szabadító, felszabadít bennünket, »Und ist kein andrer Gott« = más Isten meg nincsen, tehát »Követnünk csak Őt jó.« »Ein Wörtlein kann ihn faellen« sorra több, az éneklés szempontjából jó fordításom van: Lesújthatja már egy szó, Porba döntheti egy szó, Csak egy szó. és már vége. A 3. versszak első négy sorára van egy szabadabb fordításom is, amelyet elejtettem, bár ma jól hangzana: S ha e föld minden ördögét Ránk is zudítnák orvul, Oknak ez, félnünk, nem elég, A kár hasznunkra fordul.
