Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-06-07 / 23. szám
178 oda! EVANGÉLIKUS ÉLET 23. szám a mindeneket éltető isteni lélek áthassa ezt a világot. És megszületett a Krisztus anyaszent- egyháza. A reformáció ünnepén megnyilt az igazság és a kegyelem égi ajtaja, és új életre született a Krisztus mindeneket, üdvözítő evangéliuma. Mindegyik születésnapon ugyanattól a lélektől foganhatott az örökéletre hívott isteni igazság, mert mindegyikben a Szentlélek volt az élet forrása. Öh, legyen áldott mindörökké a mi édes mennyei Atyánk, aki az Ő lekét újra meg újra diadalmassá teszi ezen a világon. Százhuszonöt esztendővel ezelőtt e falak között hálaadó és örvendező ünnepi gyülekezet szorongott. Akkor is a pünkösdi lélek diadalát ünnepelték. Azét a lélekét, amely a Krisztus anyaszentegyháza számára ezt a templomot felemelte. Akkor is mindnyájan egyakarattal együtt voltak. Megnyitották szívüket az Isten éltető és alkotó Szentlelke előtt. Kevesen voltak, szegények is voltak. Úgy építették ezt a templomot, mint egykor az apostolok az anyaszentegyházat: nem volt hozzá másuk, csak az akarat a lélekben, a vágy a szívben és a hit a diadalban. Mikor II. József a »Türelmi Rendelet«-tel felnyitotta az evangéliumi keresz- tyénség börtönének ajtait, egyszerre mindenütt megindult az alkotó gyülekezeti élet. A lélek kész volt, csak a test volt hozzá erőtlen. Vergődéssel teli esztendők sorozata múlt el egymásután, míg végre százhuszonöt esztendővel ezelőtt, pünkösd szent ünnepén, bevonulhattak a ti atyáitok — Kedves Gyülekezet — e szent hajlékba, hogy hálát adjanak. Mert úgy épült ez a templom, szinte soronként, amint az egyházszerető hívek áldozatkészsége és áldozatbírása a szegény özvegy filléreit építő erővé növelte. De megépült mégis, mert az Isten Szentlelke leszállt a hívek kicsi seregére és éltető erővé lett bennük. Öh legyen áldott mindörökké a mi mennyei Atyánk, hogy az Ö lelkét ajándékul adta a ti apáitoknak e szent hajlék megépítésére és felemelésére. De nemcsak emlékezni jöttünk ma fel Isten e szent templomába, hanem okulni is. Testvéreim! Széliében hangzik a fájó és megszégyenítő, de igaz és vezeklésre késztető panaszkodás, hogy az emberiség nem tud többé egyakarattal együttmunkálkodni, lélekben összeforrni, szívével össizesímulni, hanem az erőt emésztő széthúzás, nyugalmat bontó visz- szavonás ösvényén halad a bizonyos pusztulás felé. Széliében mutatkoznak a pusztulás jelei. Azé a pusztító rombolásé, amelyben összeomlik a családi szentély, megszeplősödik a tisztaság, megkérgesedik a szív, elkeseredik a bizalom, letörik a reménykedés, megromlik az erkölcs, elhal a hit és Isten gyermekéből porban kúszó féreggé alacsonyodik az önmagával és a világgal meghasonlott ember. A népek és nemzetek is fegyvert szorongatva és halmozva áltatják egymást a békesség akarásával. De senki sem hiszi a másikról, hogy őszintén beszél, mert a maga igazában sem hisz már senki. Az egész világról elmondhatjuk az ótestamentomi próféta szavát: »Hazúgsággal ámítgatják az én népemet mondván: Békesség, békesség és még sincs békesség.« Mindez azért, mert nem az Isten lelke vezeti és hatja át az emberiséget. Pedig, ha a lélek éltet, lélek is vezessen. íme az apostolok a pünkösdi lélek birtokával bátran és cgyértelemmel hozzáfogtak a hitetlen világ átalakítása és ujjáteremtése szent munkájához. Íme a ti apáitok, bár szegények, elhagyottak, lenézettek és küzködők voltak, a lélek birtokában hozzáfogtak e templom felépítéséhez. És akkor még olyan gazdag és olyan igaz volt az isteni lélek az emberek szívében, hogy a római egyház gazdag hercegprímása, mikor az evangélium szegény híveinek évtizedes vergődését látta, tízezer tégla ajándékozásával segítette őket istenes céljukhoz. Éis ime, az isteni lélek egységbe forrasztó ereje és mindeneket átható szépsége bele van építve ebbe a templomba! Csakhogy akkor nem a feleke- zetieskedés, hanem a Jézus lelke hatotta át a keresztyénség különböző táborainak szívét és e lélek birtokában bármely egyház papja képes volt a pünkösdi Szentiéleknek engedelmeskedni és az ő uralmának átadni a lelkét. . Évtizedek óta törekszik az emberiség egy olyan nemzetközi nyelv megalkotására, amely az egymás közt való érintkezést megkönnyítené. Az egységes nemzetközi nyelv kigondolásával ma is sokan foglalkoznak. De legyen bár a neve volapük, vagy esperantó, vagy akármi más, sohasem fogja egyakaratra ösz- szeforasztani az emberiséget. Mert az embereket nem nyelv, hanem lélek tartja össze! És ha ez a lélek működni kezd, megtermi azt a nyelvet is, amelyen mindenki megérti egymást. Egyetlen ilyen nyelv van, a pünkösdi Szentlélek nyelve, amely megtanítja az embert úgy beszélni, hogy ki-ki megértse, mintha tulajdon nyelvén hallaná szólni a beszélőt. Ez a nyelv a hitnek, az Istenbe vetett bizalomnak, az Istenben megnyugvó békességnek, az emberszeretetnek, a türelmes megértésnek, a jóságos elnézésnek, az egymást segíteni kész és mások javát néző kíméletnek nyelve. Az a nyelv, amelyen egykor Jézus beszélt, amelyen az apostolok szóltak a pünkösdi lélek kiön- tetésének csodájára összefutó sokasághoz. Ezen beszéltek templomépítő apáitok is egykor, azon az áldott szent ünnepen, amelyen átadták e templomot Isten dicsőségére, emberek hitének nevelésére, egyház és nemzet jövendőjének építésére. Ennek a Szentléleknek zúgását érzem én ma is, mintha az égből támadna, mint rohanó szélnek zendülése. 'Éis betol té ezt az egész házat,, amelyet most új köntösbe öltöztetett az egyházszeretet. Ez1 új köntösben mintegy felékesített menyasszonyt adjuk át az egyház vőlegényének, a Krisztus Jézusnak, a templom felszentelésének százhuszonötödik évfordulóján újból megáldva azt.