Zsilinszky Mihály: Kermann Dániel evangélikus püspök élete és művei. 1663–1740. Budapest 1899. (A Luther-Társaság XXXV. kiadványa)

IV. Külföldről haza érkezvén illavai tanitó, majd mosóczi isk. igazgató lett. — Turolukán elébb atyja mellett segéd, — utóbb ennek halála után ev. lelkész. — Az apa jellemzése

látta a polgárháború iszonyait; Tökölyi Imrének küzdelmét a haza és a protestáns vallás szabadsága mellett. Az apai házban sok bajt talált; anyja már nem élt, apját pedig csak még jó humora tartóttá fenn. Nagylelkű pártfogója, Osztrosith Miklós tárt karokkal fogadta; s midőn az a haza és az evangéliom veszedelmét festette előtte, egyúttal reményét fejezte ki arra nézve, hogy Németországban szerzett tudományával hatalmas bajnoka leend a protestantismusnak. A húsz éves reményteljes ifjú, telve eszmények iránti lelkesedéssel, alig várta az alkalmat, hogy erejét valahol akár mint segédlelkész, akár mint tanító érvényesíthesse. Nem sokáig kellett várnia. Egykori tanítójának, Major Pálnak elhalálozása után, Osztrosithnak ajánlatára, Illavára tanítóul hívták meg, hol a gyermekek nevelése körűi nagy buzgalmat fejtett ki. Azonban alig volt alkalma bemutatnia az elért eredményt, midőn a háborús idő következtében kénytelen volt helyét elhagyni. Ugyanis a császári katonaság győzelmesen előnyomulván, Osztrosithnak jószágait azért, mert a Tökölyi pártjához tartozott, elkobozta. Csakhamar ott termettek a jezsuiták is; az evang. iskolát és templomot elfoglalták, az ifjú tanítót és nagybátyját, Masnicius Tóbiást, mint odavaló lelkészt, elűzték. Hiába könyörögtek, hogy legalább addig maradhassanak az uradalmi épületben, a míg magánügyeiket rendezhetik és új lakásról gondoskodhatnak, az ellenség hajthatatlan maradt s Kermannak távoznia kellett. De hová? Apja házához nem akart menni, mert tudta, hogy ott is hasonló állapotok annak , s beteges apja maga is Bukóczra vonult üldözői