Zsilinszky Mihály: Báró Radvánszky Béla evangélikus gyámintézeti elnök emlékezete. Budapest 1908. (Egyházunk nagyjai VII.)

legdrágább kincse, melynek hűséges megőrzéséről a nemzet törvényhozása rendelkezik. Erről pedig azért kellett gondoskodni, hogy — mint az Árpádházi és a vegyes házakból való királyaink idejében többször megtör tént — a korona illetéktelen kezekbe ne juthasson, a versenyző fejedelmek zsákmányává ne lehessen, az országból ki ne vitethessék s végzetes harcok okozója ne legyen. Mert bizony szomorú dolgokat jegyzett fel a történelem a magyar szent korona vándorlásairól, ellopatásáról és másokkal váló kicseréléséről. Vencel király 1301-ben Csehországba vitte; egy udvarhölgy ellopatta ; egy királynénk a német császárnál elzálogosította; Szolimán szultán, Perényi koronaőrrel együtt elfogatta. Voltak, akik a magyar szent koronát Budáról Visegrádra, Esztergomba, Bécsbe, Prágába hurcolták; beiháborúk idejében Pozsonyba, Kassára Eperjesre, Ecsedre, Győrbe, majd Lincbe és Passauba vitték, mocsárba dobták és földbe ásták, stb. Világos ebből, hogy a koronaőri állás egyike a legjelentékenyebb állásoknak e hazában. Azért mindenkor az ország legelőkelőbb családainak tagjaira ruháztatott. Báró Radvánszky Béla híven töltötte be ezt az állást is, de amellett jutott ideje arra is

; hogy a szegénységgel küzdő evang. egyházunknak is jelentékeny szolgálatokat tehessen. E részben is dicső elődeink nyomdokain járt.