Zsilinszky Mihály: Báró Radvánszky Béla evangélikus gyámintézeti elnök emlékezete. Budapest 1908. (Egyházunk nagyjai VII.)

Ünnepeltetések elől szeretett kitérni, de a hol magas állását kellett képviselnie, ott főúri tekintélyivel és fénynyel lépett fel. Az ünnepélyes fogadtatások terhére voltak, ezek elől, a hol csak tehette, kitért. Erre nézve jellemző azon tette, hogy egy gyámintézeti közgyűlésre egy nappal hamarább utazott csak azért, hogy az ünnepélyes fogadtatást kikerülhesse. Feltűnés nélkül szerencsésen beszállt a vendéglőbe, meghagyván az illető fogadósnak, hogy megérkezését senkivel ne tudassa. Ezzel kiszedte a magával hozott iratokat és készült a másnap reggel megnyitandó gyűlésre. Senkisem háborgatta. A rendes vonat megérkezése idején, némi ártatlan kárörömmel nézte az ablakon át a fogadásra kiküldött bizottság kivonulását a vasúthoz. A vonat rendes időben berobogott, felhangzott a lelkes «éljen* és a szónok társaival együtt kiváncsian nézett az elsőosztályú kocsi felé, de az ünnepelt vendég nem érkezett meg. Nagy lett [a csalódás és a lehangoltság. Azonban egy vendég, a ki a szállóból sietett a vasútra, felvilágosította a szomorkodókat, hogy a báró úr tegnap este óta ott van a városban. Erre a díszruhás szónok, társaival együtt, a megnevezett vendégfogadó elé vonult és az elvonult elnöknek végig kellett élveznie a lelkes ovácziót, a melyet el akart kerülni.