Zsilinszky Mihály: Báró Radvánszky Béla evangélikus gyámintézeti elnök emlékezete. Budapest 1908. (Egyházunk nagyjai VII.)

kell törekednünk, hogy mire az épületet betetőzzük, képesek legyünk abban minden segélyre szorult egyházat befogadni.* A gyűléseket megnyitó beszédeinek tartalmát rendesen azon hely, azon vidék viszonyaihoz kivánta alkalmazni, a hol a gyámintézeti vándorközgyűléseket tartották. így 1889-ben Liptószentmiklóson, a hol néhány hívünk nemzetiségi túlhajtásaival az egyenetlenség magvát szórta el, Radvánszky a nemzeti egységet hangsúlyozván, kivánta, hogy a testvéri összetartás érzelme ápoltassék és az egység az egyházi téren is megvalósuljon. 1891-ben Lőcsén meglepő történelmi tájékozottságot eláruló beszédében, melyet az 1791-iki százados «leopoldianumi» ünnepen mondott, nemcsak a város polgárságát és az ennek kebelében összegyűlt vidéki közönséget, hanem a megjelent német tudósokat is kellemesen lepte meg. Egy évvel későbben Nyíregyházán azt hangoztatta, hogy nemzetünk jövő nagyságának alapja a magyar kultúra által lesz lerakva. Ez az, a mi által nagyra nőhet nemzetünk s vele evang. egyházunk is, mely e kultúrának egyik leglelkesebb előmozdítója. 1892ben a pozsonyi virágzó nagy evang. egyházban volt a gyámintézeti közgyűlés. Itt örömét fejezte ki a hatalmas egyház gyarapodása felett. Kiemeli annak az ősi főiskolának nemes feladatát, melyben — úgymond — «nem egy ősapám nevekedett. Itt tanultak, itt készültek a közpályára». S