Zsilinszky Mihály: Az 1646-ki tokaji tanácskozmány. Budapest 1886. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XII. kötet. IX.)
foglalt császári követelésekkel, azonnal szembeötlik a nagy különbség, mely a két fél felfogásában nyilatkozik. Az ötvenegy pont készítői új követelésekkel léptek fel. Sok idejökbe került, míg azokat össze bírták állítani, mintha csak a pontok sokasága által akarták volna elijeszteni ellenfeleiket. Ritkán hivatkoznak a diplomára, annál gyakrabban a régebbi sérelmekre, és olyan magánügyekre, melyek a fejedelem tényeivel szoros összefüggésben nem állanak. Ilyenek például a bécsi kereskedők által a kassai polgároknál letett kincsek, a kassai jezsuiták bútorai, és egyes családoknak egymás közötti magán követelései. A fejedelem követei ilyen térre nem követték őket. Kívánságukat kevés pontban foglalták össze; de azt mind az illető diploma pontjaira vezették vissza. Midőn egyfelől hangsúlyozzák, hogy a fejedelem minden igéretét be fogja váltani, ugyanakkor másfelől rámutatnak oly tényekre, melyek azt bizonyítják, hogy a király vagy nem bírja, vagy nem akarja teljesíteni azt, a mire kötelezte magát. Mit tartsanak olyan királyról, a kinek parancsait alattvalói daczosan megvetik? Miből merítsenek reményt a végrehajtás módjainak megállapítására, mikor a már befejezett tények sem respektáltatnak ? Ugy látszik, hogy az a méltóságteljes hang, mely a fejedelmi propositiók tizenhat pontjában nyilatkozik, megtette hatását az ellenfél követeinél, a kik csak nem régen, ünnepélyesen jelentették ki, hogy a diplomában foglaltakat képesek végrehajtani. Most egyszerre megakadtak. A fejedelmi kívánságokra nem mertek válaszolni mindaddig, mig előbb urok nézetét és határozatát meg nem kapják. April 15-kén külön futár által tettek jelentést ő felségének. A fejedelmi követek előtt azonban szükségesnek találták kijelenteni: ne gondolják, hogy ezt azért teszik, mintha új meghatalmazást kérnének, vagy mintha nem volna hatalmuk a teendők végrehajtására. Ismétlik, ők megteszik kötelességöket, csak a fejedelem is tegye meg. Két nap múlva újólag megsürgették a fejedelemnek első propositiójukra adandó válaszát.