Zsilinszky Mihály: Az 1637/8-ki pozsonyi országgyűlés történetéhez. Budapest 1885. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XII. kötet. III.)
lésénél és a sz. k. városok szabadságánál. Még nagyobb lett a zaj az alsóházban a nemesek szabadságát illető pont körül; és midőn ez ügyben küldöttség akart menni ő Felségéhez, a klérus ez ellen felszólalt, mivel ez által az ő tizedjövedelmei is érintve voltak. A király részint a nádor, részint Trautmannsdorf udvari tanácsosa által akart hatni a rendekre, hogy hagyjanak fel ezen kérdéssel, halászszák el a jövő országgyűlésre. O Felségének sok a dolga más keresztény országaiban is. A tárgy nagy jelentőséggel bir, tehát annak eldöntése több időt igényel. A főrendek hasonló nézetnek adtak kifejezést. Mindazáltal az országos rendek február 26-án beadták kérelmöket szabadságaik épségben tartása érdekében, mi ellen a főrendek egy más iratot nyújtottak be ő Felségének. A következő napokon a két ház közötti ellentét kiegyenlítése képezte a tanácskozások tárgyát. A kanczellár a király nevében intette a rendeket, hogy álljanak el e vitától; de bizony még márczius első napjai is ezzel teltek el. A márczius 2-ki gyűlésről írja a napló: »így csaknem re infecta nemcsak azt a napot veszténk el, de kevésben múlt, hogy a gyűlés is el nem oszlott. « x ) A rendek semmiképen nem akarták elismerni a főrendek ítéletét a nemesi szabadságokra nézve, és csak midőn a kanczellár megnyugtatta őket, egyeztek bele, hogy ez ügy a jövő gyűlésig elhalasztassék, és hogy most a sérelmek olvastassanak fel. A sérelmek oly nagy tömeget képeztek, hogy olvasásuk két órát vett igénybe; pedig a horvátok sérelmeit elhagyták egészen. Márczius 9-én Ferenczfy Lőrincz királyi titkár felolvasta a rendeknek a sérelmekre adott új királyi leiratot. A nádor szokása szerint most is szemrehányásokkal telt intő beszédet tartott a rendekhez, hogy nyugodjanak meg ezen királyi leiratban. De ezek a márczius 10-ki ülésben »sok veszekedések után« azt határozták, hogy ő Felsége resolútiója ellen »replikáink fognak, mert abból sok maradt ki olyan, a mit a király diplomájában megígért, és mert ő Felségének ez az első országgyűlése , tehát a personalissal szemben kijelentették, hogy »nem volna jó desvetudóba venni azt, hogy ne replikálhasson ') Bliédey Lajos-féle gyűjteni. Nemz, Múz.