Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - IV. A vallásjavítás a mohácsi vész után

az a politikai párt emelte a királyi székbe, mely már a mohácsi vész előtt ellenséges állást foglalt el a vallásjavitással szemben s e pártnak reformellenes érzületét megőrizte Szapolyai a királyi széken is. Annyival is inkább, mert ha közben kis időre elfordult is tőle a pápai szék s még egyházi átokkal is sújtotta, de Róma mégis Ferdinánddal szemben legtöbbször őt legyezgette, kivált uralkodása első éveiben, 1528-ban és 1529-ben, és kivált midőn a pápa V. Károly császár és Ferdinánd ellenségeivel, Ferenc francia királlyal és társaival szövetkezett, erős támaszt reményit nyerhetni Szapolyai a pápai szókben. Ezért is Szapolyai alig két hónappal később, hogy megkoronáztatott, világos tanúságot tett igaz katholikus volta mellett; rendeletet küldvén a nagyszebeni tanácshoz, melyben azt utasítja, hogy a világszerte tiltott lutheri tanoknak világi hirdetőit, bárkik legyenek is azok, tegye a tanács a király nevében fogságba, javaikat elkobozván, bocsássa a kamara rendelkezése alá, az egyháziak pedig, kik e bűnben forognak, állíttassanak az érsek biztosa és a szebeni dékán elé. A szebenieknél s a szászok között nem gátolhatta meg ugyan — mint láttuk — ilyfóle rendeleteivel a reformáció diadalát, de a jogara alá tartozott többi részekben — egyes hatalmas főurak birtokai kivételével— erősen útját állotta a vallásjavítás terjedésének. Láttuk, hogy a Budára menekült Dévai B. Mátyást is mi sorsban részesítette. Ferdinánd hasonlóképpen még koronáztatása előtt színt vallott, mint igaz katholikus. 0 ugyan nem tartozott az erősen elfogult katholikus fejedelmek közé, sőt ő is, mint bátyja, V. Károly, s Európának több más katholikus fejedelme szükségesnek vélte, hogy a középkori egyház reformáltassók, aminthogy előbb is, de különösen a trienti zsinatra küldött követe és püspökei által sürgette is a pápai széket némely reformoknak törvényes úton való behozatala végett. Az is igaz, hogy trónjának s házának érdekeit a pápa kedvéért nem tette kockára. De azon, szerinte törvénytelen módon keletkezett vallásjavításnak, melyet egy egyszerű szerzetes tanár indított meg, határozott ellensége volt. Legfeljebb talán utolsó éveiben itólt szelídebben a XVI. század nagy vallási mozgalma felől, midőn a trienti zsinatban rósztvett szabadabb gondolkodású püspökök buzgólkodásának eredmény nélkül maradásából meggyőződött, hogy valamint a XV. század egyetemes zsinatai hiába hangoztatták az egyháznak fejben és tagjaiban reformálását, úgy a XVI. században is nem a pápák által hirdetett és vezetett zsinatokból, hanem más forrásokból kellett az evangeliom tiszta vizének előbuzogni.

1 1 L. Zsilinszky id. m. 104. 1.