Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - IV. A vallásjavítás a mohácsi vész után

IV. A vallásjavítás a mohácsi vész után. Az a nagy csapás, mely hazánkat Mohácsnál és a nagy gyásznapot követett években és évtizedekben érte, súlyos csapás volt kétségkívül a hazai vallásjavítás ügyére nézve is. Mert hiszen azon több mint 20.000 harcos között, kik a mohácsi csatatéren elhullottak, még inkább azon százezerek között, kiket a törökök a XVI. század folyama alatt az országból rabszolgákként kihurcoltak s három világrészbe szétszórtak, nagy számmal voltak olyanok, kiknek lelkében a tiszta evangeliom magvai kisebb-nagyobb mértékben már gyökeret vertek. Azok a templomromok, melyek a dunántúli részeken, a Duna és Tisza közén s a Tiszántúl néhány megyéjében a törököknek gyakorta ismótló'dött kegyetlenkedéseiről, városokat ós falvakat a föld színéről elseprett, egész vármegyéket néptelenekké tett pusztításairól tettek ós tesznek tanúságot, jórészt evangéliomi imaházak romjai s alapkövei. E gyászos emlékű csapások azonban távolról sem gyakoroltak a vallásjavítás terjedésére oly bénító hatást, mint a minőt gyakoroltak a magyar nemzeti élet fejlődésére. Sőt azon országos gyászeset következtében a reformáció ügyére nézve több tekintetben kedvező fordulat állt be. A mérges növényekbe is rejtett a Gondviselés gyógyító erőt! A szenvedések sutujából nemcsak könnyek folynak, de néha balzsam is csepeg! A vallásjavításnak a mohácsi vész előtt —- mint láttuk — egyik legfőbb ellensége a főpapság volt. Ennek tagjai közül két érsek ós öt püspök a mohácsi csatatéren vérzett el s így a reformációnak hót természetes — ha úgy tetszik: hivatalból — ellensége tűnik le a vallási küzdtérről. Az életben maradt öt főpap egyikemásika, ha alkalmilag tett is némi erőszakos intézkedéseket az új szellem terjedésének megakadályozására, — de főfigyelmük a politikai élet mezejére s pártállásokra irányult. A plébániák egy része már a mohácsi vész előtt is betöltetlenül volt, a vész után pedig még több gyülekezet maradt pásztor nélkül; ki elvérzett, ki elhalt,