Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - I. A vallásjavítás története általában

posztónyírók, szabók, sütó'k — Istentől hivatott s isteni kijelentésekben részesülő prófétákul tekintették. Ezeknek a kópzelődósük szerint keblükben nyilatkozó isteni szó egymástól messze eltérő parancsokat sugalt. így p. o. a münsteri rajongók behozták a nőós vagyonközösséget is. — Abban azonban mindnyájan egyetértettek, hogy helytelen dolog a kis gyermekek megkeresztelése, ezért ők a gyermekkorukban megkeresztelteknek újra megkeresztelósót — anabaptizálását sürgették. Ezért közös névvel anabaptistáknak vagy keresztsógismótlőknek neveztettek. Másfelől előállottak a Szentháromságtagadók vagy Unitáriusok, kik a trinitáriusi és christologiai hitcikkeket is az ész rostájára vetették. Ilyenek volt Németországon Campanus, Svájcban Hetzer, Spanyolországban Servét. De jelentékenyebb számmal állnak elő ily szellemű tudósok Olaszországban, ahol különben is a pogányos ízű humanistikus műveltség a XVI. század elején erősebb gyökeret vert; hol egyes kiváló tudósok lelkében az értelem, s a tudomány mellett a vallásos hit, az érzelem, a kedólyvilág háttérbe szorult. Ochino Bernát, Vermigli, Giraldi, Blandrata, mindenek felett Socin Lálius jogtudós ós unokaöccse Socin Faustus boncolgatni kezdték e transcendentalis kérdéseket, amelyekre azután ki egy, ki más feleletet adott. De abban az egyben megegyeztek, hogy a Szentháromságról zsinatilag megállapított hitcikket elvetették. A két Socinon kívül a többiek mélyebb nyomok hátrahagyása nélkül, hazájukból száműzötten, letűntek a színtérről; de a két Socin tanai többfelé visszhangra találtak, híveik azonban — az úgynevezett unitáriusok vagy egységhivők — biztos menedéket — legalább egy időre — csak Lengyelországban s főkép Rakauban, majd maradandólag Erdélyben, később Amerikában leltek.