Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - XIII. Tanrendszer, belső iskolai élet, tankönyvek, neveléstudomány. Magyar encyklopédia

A gimnáziumi osztályokban a rendes tanárok felügyelete alatt szintén az úgynevezett preceptorok tanítottak, kiket a theológiát végzett, úgynevezett »primarius« diákok közül választottak a gondnokok jóváhagyásával. Ezek a kollégiumban lakást, ellátást és némi kis fizetést kaptak. Innen néhány évi gyakorlat után vagy külföldre mentek, vagy itthon papokul alkalmaztattak. A preceptorok mellé segédekül collaborátorokat rendeltek. Ezeknek tiszte az volt, hogy a tanteremben a rendet és csendet fenntartsák, a tanulókkal énekeljenek és imádkozzanak; a praeceptor akadályoztatása esetén ennek utasítása szerint tanítsanak, a tanulókat kikérdezzék. Szerdán, szombaton a heidelbergi kátét tanítsák ; hetenként magyar ós latin irálygyakorlatokat írassanak; a játékra csapatosan kimenő tanulókat oda- és visszakisérjók. Ezért a nemes szülőktől bizonyos pénzbeli jutalmat kaptak. Itt is, mint az evangélikusoknál, alkalmaztak magántanítókat, úgynevezett paedagogusokat, kiket egyes tanulók mellé rendeltek, hogy azokat iskolai dolgaikban elősegítsék, erkölcsi romlástól óvják; nevezetesen, hogy ne káromkodjanak, ne verekedjenek, reggel este imádkozzanak és egymás közt latinul beszéljenek, a leckékre pontosan eljárjanak stb. Szokásban voltak Patakon a kollációk, vagyis az egyes tudományszakok ismétlései, azok feletti szabad vitatkozások és gyakorlatok. Ilyenek a debreceni kollégiumban is voltak. A debreceni kollégiumi élet lényegesebb vonásaiban hasonlított a patakihoz. Csakhogy a debreceni tanulók összesóge által alkotott coetus több önállósággal ós függetlenséggel rendelkezett. Néha aztán hatalmaskodásba és lázongásba is átment, úgy hogy a tanári kar a városi hatósággal együtt kénytelen volt a legszigorúbb rendszabályokhoz nyúlni.

1 A kollégiumot inkább a tanári kar képviselte kifelé; belső gazdasági, fegyelmi és tanulmányi ügyeit is ez kezelte. 1 Hogy e tekintetben minő túlzásra ragadtatta magát az ifjúság, arra elég az 1648-iki lázadásra hivatkozni. Ekkor ugyanis Szokolai scholamesterrel tűzött össze a nemes ifjúság. Szokolai a városi tanácshoz mint pátronushoz fordult panaszával. A tanács az esperessel egyetértőleg azt határozta, hogy a zavar két főindítóját a coetushól maga elé idézi. Erre az egész diáksereg felzúdult, megtagadta társainak kiadását. A tanács fegyveres erővel akart behatolni az iskolába. A tanulók fegyverrel védekeztek, hivatkozva »a schola szabadságára* és állítván, hogy ügyükben a generális zsinat határozhat stb. De a tanács és a felfegyverkezett polgárság betörte az ajtókat, többeknek megsebesítése után a lázítónak tartott seniort és contrascribát megkötözve vitte fogságra. Ennek következtében a felsőbb tanfolyam tanulói közül száztizén hagyták el a kollégiumot és a hajduvárosokba vonultak. Onnan a fejedelemhez