Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - VIII. A rómómai katholikus egyház új életre keltése Ferdinánd alatt. Miksa uralkodása

fognak menni a dolgok s királyi atyja sem fog mindent (t. i. amit a főpapok kérnek és ajánlanak) elfogadni.« De még nyiltabban fellépett Miksa vallási tekintetben szabad szellemű gondolkozásával s még több keserűséget okozott lutheránus­ságával atyjának ós a pápának a 60-as évek elején. Ferdinánd, tekitettel előrehaladott korára, házának érdekeire, másfelől azon felettébb elmérgesedett viszonyra, mely uralkodása utolsó éveiben közte és a magyar nemzet között kifejlődött, szerette volna fiát, Miksát, az 1561-ik óv közepére meghirdetett, de később »fontos akadalyok« miatt elhalasztott országgyűlésen megkoronáztatni. A fontos aka­dályok egyike az volt, hogy a nemzet — szemben Ferdinánd akara­tával — élni kivánt királyválasztási jogával; a másik nem kevósbbé fontos akadályt pedig Miksának vallásos nézetei képezték. Neveze­tesen midőn Miksával a szokásos koronázási szertartásokat közelebb­ről megismertették, és midőn ennek folytán meggyőződött arról, hogy neki ünnepélyesen, ország-világ előtt oly vallási cselekvónyeket kellene teljesíteni, oly esküt kellene tennie, melyek vallásos meg­győződésével ellenkeznek, határozottan kijelentette, hogy ő az egy­ház némely követelményeinek és szertartásainak nem veti magát alá; így jelesen nem tartja meg a koronázást megelőző napokon szoká­sos böjtöt, tiltakozott az ellen, hogy neki az úrvacsorája egy szín alatt szolgáltassák ki, s hogy ő Máriára és a szentekre esküt tegyen. Hogy üljön ily gondolkodású ember Szent István királyi székébe, mely széknek elfoglalója a római katholikus egyház védője tartozik lenni ? Az ez ügyben egyedül beavatott spanyol követ jelen­tése szerint Ferdinánd kifejtette fia előtt, hogy Ő minden jót, tisz­tességet ós szolgálatot kész megtenni, amire az atya fia iránt, kit annyira szeret, kötelezve van, nem habozna fiáért vérét, életét kockáztatni; de viszont sem Miksa, sem összes gyermekei ós unokái kedvéért nem hajlandó semmi olyast tenni, ami becsületével és lelkiismeretével ellenkezik. Azért visszautasítja Miksának amaz indítványát is, hogy a pápától az úrvacsorának két szín alatt való kiszolgáltathatására nézve engedély volna kieszközlendő. 1 Egyelőre sikertelen maradt Ferdinándnak fiával szemben nyilvánított hit­térítői buzgósága. Bízni kell az időre, gondolta Ferdinánd, de ezt ajánlották főpapi tanácsosai is, azután meg be kell várni a harmad­ízben ez időtáj t összeült trienti zsinat eredményét. így azután a koronázó országgyűlés elmaradt az 1563-ik évre, amikorra a vallási ellentétek a király és fia között kiegyenlítődtek, legalább látszólag, mindössze is a koronázási ünnepélyek egy mozzanatánál tört ki 1 L. Fraknói: Magyar orsz. gyül. emlékek IV. k. 386—388. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom