Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.
ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - VIII. A rómómai katholikus egyház új életre keltése Ferdinánd alatt. Miksa uralkodása
mánya. A törvénycikkely többi pontjaiban ismételtetnek az 1548-iki intézkedések, nevezetesen, hogy a főpapok teljesítsék híven hivatásukat, egyházmegyéikben hirdessék buzgón az igaz tant stb., felkérvén egyszersmind a királyt, hogy a pápánál igyekezzék kieszközölni az általa kinevezett, de a pápai szók által meg nem erősített püspököknek ós helynököknek megerősítését, és pedig díj nélkül, mert hiszen a téves hittanoknak az ország némely részeiben könnyű szerrel való elterjedését éppen »a (papi) rendeket osztogató felszentelt püspököknek hiánya s a tanítóknak ós más egyházi szolgáknak csodálatos csekélysége és árvasága okozta«. A pár évvel későbben (1552) tartott pozsonyi országgyűlésen Ferdinánd, tekintettel egyfelől Németországra, ahol még akkor Móricz szász választónak a császár ós Ferdinánd ellen indított harca nem végződött be, tekintettel másrészt új alattvalóira, az erdélyiekre és tiszántúliakra, kik között a reformáció ez időtájt már erősebb gyökeret vert s kiknek küldöttei — orátorai — is e gyűlésben resztvettek, kevósbbó erőszakoskodott a római vallás érdekében, megelégedett annak törvényben kimondásával, hogy a közelebbi országgyűléseken már elég törvény hozatott a vallás ügyében, ezek mellett az ország karai és rendéi minden hozzáadás ós elvétel nélkül most is megmaradnak, s tartassa meg azokat ő Felsége úgy az egyháziak mint a világiak részéről. De már az 1553-iki soproni országgyűléshez intézett előterjesztésében szabad folyást enged Ferdinánd a türelmetlenségig elfogult katholikus érzületnek. A főfeladat ezúttal — úgymond — az országnak ós keresztyónségnek a török ellenében megvódelmezése; minden vállalat sikerének feltétele azonban az isteni félelem és az »igaz apostoli, katholikus vallás tanaival összhangzó istentisztelet« ; azért sújtják — a király hite szerint — e nemzetet a nehéz csapások, háború, pestis ós éhség, mert az ősrégi istentisztelet ós az igaz hit helyébe új tanok sarjadzottak, s ennek folytán az összes magyarok fogókonyakká lettek minden gonoszra. Mindezekre ő már a korábbi országgyűléseken figyelmeztette a rendeket, de siker nélkül, sőt úgy tapasztalja, hogy a féktelenség egyre fokozódik; a katholikus főpapokat ós lelkészeket számos helyen gyalázattal elutasítják, a papi teendőket világiakra bízzák, a templomokat megszentségtelenítik és lerontják, az egyházi jövedelmeket pedig lefoglalják. Nincs kétsége, hogy ezáltal az Isten haragját ós boszúját mindinkább felidézik az országra. Inti azért a rendeket, hogy elhagyván az új tanokat és tévelygéseket, térjenek vissza őseik vallásához, engedelmeskedjenek főpapjaiknak, hagyjanak fel a papok zaklatásával, az egyházi jövedelmek bitorlásával és valamint ő az