Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - VIII. A rómómai katholikus egyház új életre keltése Ferdinánd alatt. Miksa uralkodása

bízott nyájat szóval ós példával tanítsák, mind helyetteseiket s az alájuk rendelt papokat hivatalukban gyakoroltassák; küldjenek ki a főpapok haladék nélkül minden részekbe espereseket, alesperese­ket s másokat, kiknek kötelességük a népet tanítani; akikhez, ha talán maguk nem elegendők, jó szónokok adassanak. A főpapok, tehetségökhöz képest, iskolákat állítsanak, melyekben a jó tudomá­nyok és az igaz vallás taníttassék, és a jó szónokok az országban elterjesztessenek, Papokká csak kipróbált életű és tudományos fér­fiak tótessenek s javadalmak ilyeneknek adományoztassanak. Maguk pedig a főpapok szakadatlanul egyházuknál lakjanak; akik pedig közhivatallal lóvén elfoglalva, egyházuk mellett nem lakhatnak, maguk helyett az egyháznál helyettest, egyházi s illendő férfiút tartsanak. Majd a törvénycikkely további pontjaiban kimondatik: hogy a főpapok ekként körvonalozott hivatásukat minden tekintetben betölthessék, szükségesnek látszik, hogy az összes egyházi birtokok, jövedelmek, javadalmak, úgyszintén az apátságok, melyek a világiak birtokában vannak, azok kezéből azonnal kiszabaditassanak s azok­nak adassanak, akiket illet. Kimondatik, hogy mivel több helyen az urak s nemesek engedélyével holmi rajongó emberek működnek prédikátorokként, a katholikus főpapok által kiküldendő esperesek, alesperesek gondoskodjanak az ily emberek eltiltásáról, s ha azok kijózanodni nem akarnának, birtokaikból dobassanak ki, érdem sze­rint büntettessenek, valamint büntettessenek az oly földesurak is, kik a kiküldött katholikus egyházi férfiakat az említett rajongó emberek (értsd: evangéliomi prédikátorok) zaklatásában nem támo­gatják ; majd hogy az elpusztult zárdák, monostorok, káptalanok birtokai s jövedelmei a római katholikus vallástól eltértek vissza­hódításában munkálkodó papok táplálására, vidéki iskolák felállítá­sára s felszerelésére, tudós ós jámbor tanítók tartására és végre a jó reményű ifjúságnak a tanulói pályán való támogatására fordít­tassanak. Ugyanily szellem nyilatkozik Ferdinándnak az 1550-ik óv elején összehívott országgyűléshez intézett előterjesztésében ós az ez országgyűlésen a király sürgetése következtében hozott törvény­cikkelyekben. A törvényhozástól — mondja a királyi előterjesztés — csak úgy várható siker és eredmény, ha a vallás ügyében az egység ismét helyreáll ós az eretnekségek kiirtatnak, melyre azután a XII. törvény eme visszhangot adja: minden módon oda kell törekedni, hogy az egész keresztyén világ által elfogadott s hely­benhagyott szent ós katholikus hit az országban helyreállíttassék, kiirtatván mindenütt az eretnekek ós azoknak istentelen tudo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom