Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - VII. A szentháromság-ellenes irány. Unitáriusok

Végigtekintve azokon az általunk csak főbb vonásokban rajzolt túl-szenvedélyes harcokon, melyek a protestánsok és egységhívők között folytak, vagy nem bánom, mondjuk, amelyeket a kálvinisták az egysóghívők ellen vívtak, szükségesnek látok még •azokon felül, melyeket fenntebb a testvérek között dúlni szokott harcok indokolására felhoztam, pár körülményt felemlíteni. A Kálvin lobogója alá csoportosultak—mint láttuk — éppen azokban az években (1562—1567, a dunántúli részeken 1574—1576) voltak a katholikusokkal s még inkább a lutheránusokkal szemben külön kálvinista Egyházzá alakulandók, amikor Arany Tamás, Egri Lukács, Blandrata, Dávid, Alvinczi szentháromság-ellenes tanaikat elkezdették hirdetni; vagyis az új próféták a kálvinista egyház születési processusát zavarták meg, a születést pedig úgy a természeti, mint a szellemi világban egyébként is számos és komoly veszedelem fenyegeti. Elet-halálharca volt ez a kálvinistaságnak. Ennek vezéremberei tudták is, de még inkább ösztönszerűleg érezték, hogy a háromság-ellenes apostolok diadala a kálvini egyház romlását, az általuk édesanyailag szeretett, ápolt gyenge magzatnak halálát vonná maga után. Ne vádoljátok az édesanyát, ha veszélyben forgó gyermeke életének megmentésében nem válogatja az eszközöket. Es nemcsak szorosabb értelemben vett gyermeke, a kálvinistaság forgott veszélyben, de abban forgott általában a reformáció ügye. A Jézus istenségéről ós a szentháromságról a négy első egyetemes zsinaton megállapított tanok alaptanaivá lettek az egész keresztyónségnek, és pedig nemcsak a hittani könyvekben s hitvallásos iratokban, mint néhol-nóhol manapság, hanem a reformációt megelőzött ezer év folyama alatt bevésődtek azok a lehető legmélyebben az összes keresztyén népek lelkébe. Hiszen az egy Istent tisztelő zsidósággal és Izlammal szemben éppen az említett tanok voltak a kiválóan jellemző keresztyén tanok. Igaz, hogy a középkor vége felé új életre kelt antik pogányos műveltség vezérembereinek, az ú. n. humanistáknak lelkében a kiválóan keresztyén tanok gyökérszálain a kételkedés férgei rágódtak, de a nagy közönség egyházának az alapját a XVI. században is, akár ha a pápa fennhatósága alatt maradt, akár ha a Husz, majd Luther vagy Kálvin tanait fogadta is be, a régi kőszikla, a Krisztus istenségébe vetett tántoríthatlan hit képezte. Ha most már a reformátorok köpönyegéhez hasonlító köpenybe burkolt tanítók az ős keresztyén tanok ellen prédikálni kezdenek, nemcsak, de prédikálnak oly férfiak, kik egy-két évvel korábban Luther majd Kálvin reformációjának a hirdetőiként lettek ismére-