Horváth Edit: Líceumi olvasókönyv (Sopron, 2018)
VALLOMÁSOK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Domanovszky Endre, Marusák Pál, Hollósy Elek, Prőhle Jenő, Benkő László, Csaba József, Peéry Rezső, Vajda Péter, Székács József, Soós Lajos, Dr. Bruckner Győző, Dr. Nagy Endre, Zsirai Miklós, dr. Nikolics Károly, dr. Várszegi Asztrik, dr. Winkler András, Gabrieli Gabriella, Pokker Patrícia
296 VALLOMÁSOK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK A soproni líceumi Magyar Társaság emlékkönyve (1790-1990). Sopron, 1990. (7-22- O.) BenkÓ László Elfogult emlékezés Sopronról csak annyit tudtam, amennyit akkoriban Magyarországon (s valószínűleg Ausztriában is) mindenki: ez a város hazafias lelkesedéssel kivívta magának a népszavazást, és sikerével elnyerte a civitasfidelissima büszke címet. A sors úgy akarta, hogy hamarosan közelebbről megismertem a várost, és sohasem éreztem benne a távoli száműzöttség keservét. [...] A neobarokkosan pöffeszkedő postaigazgatósági épület mellett — úgy tetszett — szinte félénk szerénységgel húzódik meg a Líceum öreg épülete. A homályos kapualj, a rideg falak, az igazgatói irodába vezető sötét, szűkös folyosó egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő. De mindez egy csapásra eltűnt, amikor leendő főnököm, Németh Sámuel igazgató előtt álltam. Az a barátságos, szelíd tekintet, az a halkszavú szerénység, mégis méltóságot árasztó természetesség, mely egyéniségéből sugárzott, egyszeriben otthonossá, szinte családiasán meleggé varázsolta a különben igen szerényen berendezett szoba légkörét. [...] A tanártársakkal még aznap délután ismerkedtem és barátkoztam meg [...] Öregtől fiatalig minden nemzedék képviselve volt köztük, de sem akkor, sem később nem tapasztaltam semmiféle nemzedéki ellentétet, és nem vertek közénk éket gazdasági, politikai, világnézeti (bár akkoriban ezt a szót még nem használtuk) vagy bármiféle más szempontok és fölfogások sem. Nem voltak elkülönülő klikkek, irigység, féltékenység, hatalmi vetélkedés ismeretlen fogalmak voltak. Pedig merőben különböző egyéniségek ülték körül a hosszú tanári asztalt. Ahogy a későbbiek során megismertem tanártársaimat, csak hálával és szeretettel tudok visszagondolni rájuk. Ezek a kollégák különbözőségük ellenére nemcsak pedagógiai téren voltak hasznos, értékes, gondolatébresztő példák és mércék a kezdő tanár számára, még negatív vonásaikkal is, hanem emberségükkel, magatartásukkal, mintegy útjelző, az életkérdésekben eligazodási támpontokat jelentő, gazdag erkölcsi, érzelmi világot is feltáró forrásként, tükörként állnak előttem mai napig. [••■] A Líceumban egyértelműen pozitív volt a mérleg. Talán a több száz éves múltból átplántálódott összefogás szükségessége, a szorosabb összetartásra, egymásra utaltságra késztető, létért, fennmaradásért folytatott küzdelmek a vallási vagy politikai elnyomással szemben, a végvári helyzetből fakadó, olykor nem is mindig fölismert vagy in-
