Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.
V. Az apostolok.
165 S küzdelmes ütünk mérlegelve Erőnk fogyott, hitünk áléit. És hányszor áll meg néma [daczczal Egy-egy talány előtt az ész, Ha végtelenbe vágyva látni, Sejtelme vak homályba vész ? S még jó, ha kétség van [szívünkben, Mert ennek társa már a hit, S botlásaink ügye s bajában, Hibánk belátni megtanít. De hány hitetlen jár közöttünk, Kit földi vágy míg érdekel: A lelki jót lenézi, melyet , Küzdelmek árán érhet el? S a tettrehívó bősz tusában, Hol számba nem jő köny s [panasz, 1 Hányszor siratjuk el bukását Annak, ki hű, derék, igaz? Damaskus útját egyre járjuk... S ez út tövisek közt vezet; De rajta Isten szent nevével. Bizton halad, ki hisz s szeret! Szalay Károly. Péter. Megtelt a főpap fényes palotája, Bent és kívül zsibong ezernyi nép; Világ bírája, menny, föld Ura várja Földi bírák gyarló ítéletét. A levegőt zaj reszketted meg: „Halál reá!“ ordít a vad tömeg. Ott Péter is Krisztust követve távol. Távol most a rettentő éjszakán. Oh Péter, egykor nem így láta Tábor: A fényben ott csüngtél az Úr nyakán. A ki hiszen, megáll mint sziklaszál — Péter, Péter, beh megfogyatkozál! Szólít egy lányka, majd szólít egy másik, Szólít a tömeg nagyja-apraja: „Ismerjük szód, ismerjük arczvonásid, Imé, ez is a Jézussal vala“. S te nem tudsz róla és nem ismered, S magadat még átkozni is mered! A kakas szól. A hajnal hirdetője, Szegény Péter, neked éjt hirdetett! El e házból, mely békéd temetője, Míg szíved a kíntól meg nem reped.
