Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.
V. Az apostolok.
166 Kiméne. S mint zápor hull sebesen : Péter ott síra nagy keservesen. * * * Nehéz napokra jutottunk. Az Isten Kemény próbára teszi a hitet. Hol a hit, mely munkáljon és hevítsen? Ah, alszik a hit s a szív jéghideg. Szenved a Krisztus: szentegyháza reszket Hol a váll, mely emelje a keresztet? Hol a szív, ajk és tett, mély érzi, vallja: Én Krisztusé, én keresztyén vagyok? Vallásom a nagy Istennek hatalma, Ki őt nem hagyja, nem lesz elhagyott, Hol, ki a bűnt lerázva e dagályon A hit sas-szárnyán az egekre szálljon? Elhagytad Istent, törpe kor szülötte, Élet-e ez : a testnek élni csak ? A század őszül újabb jő helyette, Hallom szelét, mely a világra csap, Ledönti korhadt vén oszlopait, S ős alapon újat teremt a hit. A fundamentom Krisztus és Igéje, Ezen épül fel újra a világ; Meglesz, mit Isten Lelke megigére: Vad fába lesz beoltva szelíd ág. Mily áldott kor jövend, én Istenem! Lélek gyümölcse mily bőven terem! Készülj ! Sirasd meg, ember a te vétked. Üdv, ha bűnbánó szívből köny pereg: Ez a tavaszt jelentő fecske néked, S a szomjas földre termő permeteg. Tégy úgy mint Péter: hite szikla lett, S mondd: oh Uram szeretlek tégedet! Sántha Károly. <3?
