Payr Sándor: Emlékezés Doktor Lackner Kristófról, Sopron szab. kir. város első nagy polgármesteréről, halálának háromszázados évfordulóján (1571–1631). Sopron 1932.

X. Lackner utolsó évei. Végrendelete, halála, temetése és sírköve

X. Lackner utolsó évei. Végrendelete. Halála, temetése és sírköve. A két országgyűlés izgalmaiba és nehiéz munkájába belefáradva, polgármesteri hivatalát 1626. letette. Artner Farkas lett az utóda. De továbbra is tagja maradt a belső tanácsnak, mint ilyen sokat levelezett. Nagy jogi tudását sokszor igénybe vette a város. 1627-ben két kiváló magyart nyert m'unkatársakúl a belső tanácsban Andrássy János és Lővey Mátyás személyében. Még inindig erős küzdelmet kell vivniok vallásszabadiságukért. A jegyzőkönyvek elején ezért adnak hálát Istennek. 1626-ban felújították azt a régi szokást, hogy Szent György napján a választások után a polgármester, a városbíró s a külső és belső tanács tagjai testületileg a Szent György-templomba vonultak s itt Schu­bert Pál ev. esperes alkalmi beszédet és imádságot mon­dott. Hogy ez években vallási szűkkeblűségből zárták volna ki a r. katholikusokat a belső tanácsból, az Lacknerról és társairól, akik Béccsel szemlben oly körűitekintő, óvatos politikát folytattak, fel nem tehető. Hanem ez évtizedekben r. katholikusok a városban még oly csekély számban VoU tak, miként a fentebbi idézetekből is kitűnik, hogy köztük a szenátorságra alkalmas egyéneket nem találtak. Csak Esterházy és az áttért Nádasdy Ferenc fognak a városba nagyobb számmal r. katholikusokat telepíteni, amikor egy­egy eladó házért valóságos harcot folytattak, hogy kinek a kezébe kerüljön. Csányi János krónikás még 1674. után is felpanaszolja, hogy Kollonich olyan katholikusokat ülte­tett a tanácsba, akik nem| tudtak írni. A vallási türelmetlen­séget magok az evang. elöljárók tiltották és büntették. Ge­ring János városbíró börtönbe záratta azokat, akik az ol­tárospapok ellen vétkeztek. S meg a jeles Gensel Kristóf lel­készt is urnapi sértő beszéjde miatt Káldy Mihály plébános panaszára a tisztán evangélikus városi tanács 1628. el­mozdította hivatalából. A közigazgatás mellett igen sokat fáradozott Lackner az egyház ós iskola ügyeiben is. Payer György krónikás mint szemtanú nem győzi Lacknert ilyen érdemeiért di­csérni. Iskolafelügyelőkűl maga mellié 1623. dr. Ribstein János orvost és Sartorius Jánost, a fentebbi poétát Választ­tatta meg. A lelkészek ós tanítók dolgával igen sokat fog­lalkozik Lackner és a tanács. Elsőrendű tanerőket igye­keznek megnyerni. Ilyen volt a szászországi Amnabergből meghívott Gensel Kristóf (1619—28). Ennek unokája lesz Sopron jeles orvosa és jóltevője, Gensel Adálm. Lackner idejében volt soproni lelkész a fehérhegyi csata után Ig­lauból ide menekült Schubert Pál esperes is (1623—49), aki Csepregen 1625. mondott hatalmas latin ébresztő beszédé­vel a magyar lelkészeket is megnyerte és püspöknek je-

Next

/
Oldalképek
Tartalom