Payr Sándor: Kanizsai Orsolya főrangú magyar nő a XVI. századból. Élet- és jellemrajz. Budapest 1908. (Egyházunk nagyjai VIII.)
főurak szokták, hanem tudósokat, papokat és tanítókat. Ott volt Dévai Mátyás, a magyar Luther, ott Sylvester János, a sárvári gyermekek tudós rectora, ott Abádi Benedek, a könyvnyomtató. És lovagregények helyett az első magyar orthographia, grammatika, a szentek aluvásáról szóló hitvita és az első magyar újtestamentum, bizony elég komoly olvasmányok voltak a szerelmes Orsikának. De ilyenekre szomjúhozott tudnivágyó lelke s mohón fogott a tanuláshoz. És mi lett az eredmény? Lelkesebb, bátrabb hitvallója lett a reformácziónak, mint a jó férje, a ki nádori tisztében az udvar és főpapok miatt tartózkodóbb volt. Ma már komoly történetírók (Thallóczy, Takáts) mondják, hogy nem is a férfiak, hanem a nők, Nádasdy Tamásné, Batthyány Ferenczné, Mágocsy Oáspárné reformálták a család házi körét. Ők szabadabban vallhatták színt, mint férjeik, kik az udvart szolgálták. S a felbukkanó családi levelezések világánál, ma már mindjobban látjuk, hogy a lelkes magyar nők voltak, mint minden jó ügynek, a reformácziónak is legbuzgóbb apostolai. Ok lesznek az újítók, a mi konzervatív jellemüknél fogva vallási téren igazán meglepő s egyik legszebb bizonyság az evangélium átható ereje mellett. Valósággal a nők térítgették a férfiakat asztal felett és társas összejöveteleikben. így írja például Báthory András Mayláthnéról, Orsolya sógorasszonyáról 1549-ben : „Asszonyom anyám engem nagy vigan tart; igen szán, hogy az elébbi régi hitben vagyok, bizony én is szivem szerint bánom". Orsolya szomszédasszonya, Batthyányi Ferenczné is 1568-ban ezeket írja fiának, Boldizsárnak: „Adja