Payr Sándor: Kanizsai Orsolya főrangú magyar nő a XVI. századból. Élet- és jellemrajz. Budapest 1908. (Egyházunk nagyjai VIII.)

nezith György sárvári tiszttartó 155G január 31-én irja a távollevő Nádasdynak : „Tinódi Sebestyén immár megvetvén ezt a földi muzsikát, Istenéhez tért, hogy ott az angyalok közt sokkal jobbat tanuljon. A kit is e hónap utolsóelőtti napján helyeztem el a saári atyák hamvai mellé". így nyugvóhelyet is Nádasdyné adott a jeles magyar lantosnak. Az udvari hírekbe, politikai ügyekbe is beavatja, bizalmas titkait is közli vele férje, hozzá tevén: tovább ne adjad, csak én és te tudjad. Időnkint Bécsbe is felviszi nejét és bemutatja az udvarnál, hol a magyar főnemes asszonyt — bár a német szó miatt bizony nehezen megy a társalgás — megbecsülik, kitüntetik, dicsérettel emlegetik. És a kedves fiatal asszony dicső férjének szerelmét és bizalmát női szép erényeivel nemcsak kiérdemelni és megszerezni, hanem — a mi még nehezebb ennél — egész a sírig megtartani is tudta. Nehéz és nagy művészet ez, de Orsika értett hozzá. 0 nem a szerelmes szív ömlengésével és áradozásával bilincselte le férjét. Az a csókba fuladozó érzelgősség különben sem volt a magyar nemes asszony sajátja soha, a ki e részben sokkal inkább puritán, rátartó és méltóságos. Orsikának abban volt a bűvös ereje, hogy nem báb és játékszer akart lenni férje házában, hanem a biblia szavai szerint segítőtárs, ki az élet fele gondját vállaira vette s így könnyíté férje dolgát. A jó és serény asszonyról mondja az írás: „Ismerik az ő férjét a kapukban, mikor ül a tartománynak véneivel" (Péld. 31, 23). Ez annyit tesz, hogy a serény, jó asszony magára vévén a háztartás gondját, az apró-