Payr Sándor: Kanizsai Orsolya főrangú magyar nő a XVI. századból. Élet- és jellemrajz. Budapest 1908. (Egyházunk nagyjai VIII.)

királyhoz indul, egész házát, az építkezést, tisztek ellenőrzését, sőt még a vár védelmét is nyugodtan bízza nejére. Nádasdy maga írja nejének: „Tudod, hogy egyszer is, mikoron Erdélybe mentem vala, te reád és Batthyániné asszonyomra bíztam vala az végeket és akkoron Veszprémnél igen megvertétek volt az törököt". Orsolya asszony meg balatonmelléki hírként írja, hogy egy asszonyember három törököt döfött át a kopjával. „Ne vélje kegyelmed, hogy mi is hiába együk a kenyeret!" — teszi hozzá női büszkeséggel. Mert a bátorság mellett meleg kedélye, jó humora is volt a kedves asszonynak. Midőn Nádasdy Pozsonyból levélben tudatta vele, hogy nádorrá választották, tréfásan felel vissza: „Jól meglássa, nádorispán uram, mint jön haza, mert nyilván csak kevély nádorispánné asszonyra talál". S utóiratban még hozzáteszi: „Továbbá azt írhatom kegyelmednek a kevély nádorispánné felől, hogy viselő szoknyája egy szál sincs; a ki volt, azt immár nem lehet, hogy viselhesse". És meghagyja, hogy az új ruha szökfü szín és atlasz legyen. így használja fel tréfásan a jó alkalmat és asszonyi bölcs praktikával érteti meg urával, hogy az új tisztséggel új kötelességek járnak s a nádori beruházások elseje egy új szoknya legyen, szökfű szín és atlasz. Az örök asszonyi csak megvolt benne is. Értett azután a zenéhez is. Férje 1538-ban Bécsből lant-húrt küld neki s igéri, hogy a lantot is hamar megküldi. Tinódi Sebestyén, a hírneves lantos, sokszor időzött Sárvárott, a fiatal asszonyt is ez taníthatta a zenére. Tinódi Nádasdyék udvarában is halt meg. Per-